„A szélsőjobboldal Magyarországon kormányon van”

Nagy András 2019. március 7. 14:13 2019. márc. 7. 14:13

A szélsőjobboldali populizmus jelenleg Magyarországon kormányon van, mi pedig ez ellen fogunk küzdeni – jelentette ki Tóth Bertalan, az MSZP elnöke csütörtökön Budapesten.

A szocialisták Európai Parlamenti listájának vezetője Tüttő Katával tartott közös sajtótájékoztatót, a Villányi úti konferenciaközpontban az MSZP-s EP-jelöltek mögött három, Orbán Viktornak megfogalmazott kérdést lehetett látni. Tóth Bertalan a molinók előtt arról tájékoztatott, hogy az MSZP jól áll a májusi EP-választásokra való felkészülésben. „Van jó programunk, kiváló jelöltjeink, elkezdtük az aktivisták és a szavazatszámláló bizottsági tagok toborzását” – jelentette be.

A sajtótájékoztatóra az MSZP elnökségének csütörtöki ülése után került sor, Tóth ezzel kapcsolatban azt mondta, a testület elfogadott egy állásfoglalást, ami szerint a hazája ellen vét az, aki lezülleszti az oktatást, aki a tudományos élet szabadságát támadja, aki tudósokat listáz, nyíltan antiszemita propagandát folytat, továbbá üldözi a civil szervezeteket, történelmet hamisít és elüldöz egy egyetemet Magyarországról.

Tóth Bertalan szerint Orbán politikája egyre inkább az európai szélsőjobboldali erők irányába sodorja hazánkat, akik az Európai Unió szétzüllesztését tervezik. Az MSZP elnöke elítélte az Orbán-kormány elmúlt években folytatott politikáját, és felszólította, hogy ne meneküljön ki az Európai Néppártól, ezzel ugyanis közvetlenül veszélyezteti a magyar családok életét.

A szélsőjobboldali populizmus jelenleg hazánkban kormányon van, az MSZP célja pedig az, hogy a májusi EP-választáson minél több Európa-párti képviselő kerüljön az uniós parlamentbe, és ezzel megakadályozza Orbán Viktor Európa szétverését célzó tervét, és visszaterelje hazánkat egy békés és fejlődő, európai pályára – jelentette ki.

Tüttő Kata, a párt európai parlamenti képviselőjelöltje arról beszélt, hogy a kormány közpénzből terjeszt hazugságokat a legújabb óriásplakátokon is, ezért az MSZP ezeket a felületeket közös felületeknek tekinti, ahova felírhatják azokat a kérdéseket például, amikről azt gondolják, hogy joguk van tudni az itt élő és adózó embereknek.

Mint a Hírklikk is megírta, csütörtökre virradóra a Budaörsi úti kormányzati óriásplakátokon üzent az MSZP Orbán Viktornak és a Fidesznek. Az ellenzéki párt Facebook-oldalára is feltöltött fotókról kiderült, hogy a következő három kérdés az, ami szerintük azonnali választ követel Orbán Viktor részéről: miért üldözték el a CEU-t, miért támadják az akadémiát, és miért építenek szabad országból diktatúrát?