Akár neonáci farsang is lehet az Andrássy úton – a Pride ugyanis másfelé vonul
Hiába foglalta le a Mi Hazánk az Andrássy út elejét, hogy meghiúsítsa az idei Budapest Pride fesztivált. A szervezők ugyanis emiatt rendhagyó útvonalat választottak: a Parlament és a Miniszterelnökség érintésével vonulnak a Szabadság térre.
„A Budapest Pride július 23-ára meghirdetett felvonulása elől ismét lefoglalta az Andrássy utat és más közterületeket a Mi Hazánk Mozgalom” – jelentette be egy hete a Mi hazánk közleményében. 24 óra sem telt el és a fesztivál szervezői megüzenték: lesz felvonulás, sőt több is, mint azt Toroczkaiék képzelnék.
A fesztivál szervezői be is tartották az ígéretüket és a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményükben részletesen leírják a július 27-ei esemény tervezett útvonalát.
Mint fogalmaztak „üzennünk kell, úgy, hogy az adriai yachtokon, Marbellán, és a moszkvai eligazításokon is meghallják. Sokan vagyunk és megvédjük egymást! Megtestesítjük mindazt, amit a hatalom képviselői megvetnek, amitől félnek: a szeretetet, a boldogságot, a szabadságot, az összefogást és a kritikus hangot. Az idei útvonalunk ennek megfelelően csodás helyszíneken kígyózik, a Duna pesti partján, világörökségi helyszíneken, a város szívében, ahová tartozunk.”
A 27. Budapest Pride Felvonulás útvonala könnyen megjegyezhető, mint azt most részletesen a nyilvánosság elé is tárták. Ezúttal a Duna pesti oldalán, a Dráva utca sarkánál kezdődik, a Carl Lutz és az id. Antall József rakparton megy végig, ezt követően elhalad a Parlament mellett, majd a Zoltán utcára fordul, és a Szabadság téren, egy csodás piknikkel, beszédekkel, civil faluval, és egy szabadtéri bulival ér véget.
A gyülekezőt a tavalyi Madách tér helyett a Dráva sarkán tartják. Terveik szerint ezúttal egy erőteljes demonstrációra, egy sokszínű, vidám ünnepre várják az érdeklődőket: együtt haladnak majd a delta felé a Carl Lutz rakparton. Az útvonal azért is jelentős, mert 1997-ben, az első Budapest Pride Felvonulás is Duna-partról, a Belgrád rakpartról, a néhai Capella Bár elől indult.
„Utunk során átkelünk a Margit-híd alatt, és rátérünk az id. Antall József rakpartra. Itt aztán megérkezünk a felvonulás egyik nagy meglepetéséhez: fogadjunk egy biankó közbeszerzésben, hogy sosem gondoltátok volna, hogy az ígéretek épp a Parlamentnél teljesülnek! Reméljük, hogy ezen a ponton a Karmelita kolostor ura, az államférfi, aki már a kommunizmus alatt is ’harcolt’ a ’homoszexuális fickók jogaiért’, és a szivárványzászlót is az utcakép természetes részének tartja, ezúttal már kifüggeszti az LMBTQ mozgalom szimbólumát visszafogott, puritán stílusban berendezett, szolid cellájának erkélyére a Duna túlpartján. Mi bizonyosan látszani fogunk onnan is! A koronát a napra pedig az ország legnagyobb LMBTQ bulija, a Rainbow Party teszi majd fel a Budapest Parkban – alkonyattól pirkadatig, látástól vakulásig” – írták keddi közleményükben a Budapest Pride szervezői.