Ami járványhelyzetben erkölcstelen, embertelen és elfogadhatatlan
Végre megszólalt hazánk hallgatag államfője. Nagypénteki ünnepi beszédében azt mondta Áder János köztársasági elnök, hogy erkölcstelen, embertelen és elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben. Az!
Az utolsó betűig egyetértek vele, sajnálom is, hogy a szavait csupán a közmédia csatornáin közvetítették. De én még hozzátettem volna azt is, hogy az anyagi haszon is az.
A köztársasági elnök többek között arról beszélt, hogy kívánatosnak tartaná, ha mindenkiben tudatosulna, nem az öncélú politikai játékok, a politikai haszonlesés és az alpári beszólásokban való versengés ideje a mostani. A politikai közszereplőket arra kérte, hogy aki nem tud segíteni, legalább ne ártson! „Honfitársaimat pedig arra kérem, hogy segítsenek!” – mondta, azt szorgalmazva, hogy minél többen oltassák be magukat, győzzék meg a családtagokat, ismerősöket, hogy ne az internetes „csodadoktorokra” és a politikai sarlatánokra hallgassanak, hanem az egészségügyi szakemberekre.
Igen, nagyon jó lenne, ha a „honfitársak” – beleértve a kormányt is – meghallották volna, illetve meghallanák Áder szavait.
Ez tényleg nem a politikai haszonszerzés ideje, sőt, még csak nem is a haszonszerzésé! Ezért is furcsa, hogy újabb költségvetési átcsoportosítás útján 50 milliárd forintot von el a kormány a falvaktól, a vasútfejlesztéstől, hogy azokat a vadászati, lovas és vallási rendezvényekre, valamint sportcélokra fordítsa. Az egészségügy ezúttal semmit sem kap. Minek is kapna?
Végül is Magyarország „csak” egy bő esztendeje, hogy hadban áll – ahogy Áder mondta – „korlátok közé szorított szabadsággal, növekvő aggodalommal, lemondással, fájdalmas veszteségekkel”. Egy éve a köztársasági elnök még türelmet kért mindenkitől, de a háborús készültség szerinte azóta napi tapasztalatunkká lett.
Tényleg azzá lett. És nem a vírusra gondolok, hanem arra a háborús készültségre, ami leginkább a kormányt jellemzi. Igen fárasztó napjai lehetnek például annak, aki azzal van megbízva, hogy az ellenzék minden segítő tenni akarását visszakézből utasítsa vissza. Szinte már közhelyszámba megy felsorolni, hogy oltóhelyeket ellenzéki önkormányzatok nem hozhatnak létre, illetve létrehozhatnak, csak a kormányhivatal nem engedi működni azokat. Bezzeg a kormánypárti kerületekét, városokét igen. Hogy orvosi, vezetési tapasztalattal rendelkező ellenzéki polgármesterek önkéntes munkára tett ajánlkozását annullálja. A miértre nincs válasz.
Ahogy arra a kérdésre sincs, hogy az Orbán kormány miért ódzkodik a teszteléstől. Pedig komoly szakemberek állítják, hogy a most terjedő járványban a megelőzés, a maszk, a távolságtartás, a tömegek kerülése, a tesztelés, az izolálás, a korai kezelés a legfontosabb. A megoldás nem a kórház és végképp nem a lélegeztetőgép. Azt viszont csak akkor lehet elkerülni, ha az oltások mellett, mind szélesebb körben folyik a tesztelés, hiszen jelenleg a napi fertőzöttek száma végeredményben csak egy „kamu szám”, ami csupán a leteszteltek számából megadott adat. Ha több tesztelés lenne, nyilván több fertőzött is, akiket viszont azonnal izolálni lehetne, és így nem terjesztenék a járványt. Ezért kellene a több tesztelés, nem azért, mert az a szakemberek és az ellenzék nünükéje.
Szerencsére hazánk első embere, az államfő beszédében felhívta a figyelmet a védekezés hőseire is, akik emberfeletti teljesítményt nyújtanak, elszántak, de fáradtak is, mégis töretlenül hisznek abban, hogy „a háborút meg fogjuk nyerni”.
Szólt azokról a drámai pillanatokról is, amikor egy-egy életért kell küzdeni, vagy időnként tudomásul venni a csata elvesztését, de arról is említést tett, hogy a védekezésben dolgozóknak kevesebb idejük marad családjukra, gyerekeikre.
Tényleg le a kalappal a „védekezés hősei”, emberfeletti munkája, tisztessége, embersége előtt! Ezért is furcsa jelenség az, amire egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy a diplomás egészségügyben dolgozók a nagy hangon beharangozott „fene nagy fizetésemelés” ellenére, 100-150 ezer forinttal kevesebbet kaptak kézhez. Pedig inkább ennyivel még többet érdemelnének.
Az államfő az „önjelölt virológusokra”, az oltóanyaggal szemben kételyt ébresztőkre is felhívta a figyelmet és égbekiáltó ostobaságnak nevezte azt az állításukat, miszerint jobb elkapni a vírust, mint elfogadni egyes oltásokat. Szerintem is égbekiáltó ostobaság ez. Nem is egy közülük ráfázott, hiszen fertőzéssel kórházba is került. Az azért mégsem egy jó dolog! Ám az államfő azon állításával, miszerint vakcinát az első perctől szabadon választhatunk, abszolút nem értek egyet. Nem választhattunk! Ezt maga az országos tiszti főorvos jelentette ki anno. Legfeljebb a felkínáltat nem kellett elfogadnunk, de akkor a sor végére lettünk zavarva, a ki tudja mikori, kedvünk szerinti vakcina beadásáig. Úgyhogy, azok, akik így tettek, most retteghetnek, hogy az oly áhított nyájimmunitásig megkapják-e azt.
Most nem idézem ide Lázár János elképesztő hazugságát, hogy mely vakcinák felelnek hány ember haláláért, és mely vakcinák hány ember életéért, ezt már megcsámcsogta mindenki. Nem is ér többet, mint, hogy egy jó irányzékkal jó messzire köpjük. Csak Ádert idézem ide, aki szerint a „a bizonytalanságot keltők felelőtlenek.” Azok. És aljasok.
Azoknak, akik nem tudják eldönteni, hogy kinek higgyenek, Áder János azt tanácsolta: azt a kérdést tegyék fel maguknak, hogy szeretnék-e elkerülni a betegséget és annak súlyos következményeit, megóvni családjukat, mielőbb szabadulni a korlátozások alól. Ki ne szeretné? Szerintem maga a kérdés önmagában egy új nemzeti konzultáció alapja is lehetne. Nálunk ugyanis azok mostanában úgyis olyanok, amikben a feltett kérdésekre csak egyféleképp lehet jól válaszolni. Úgy, ahogy azt a kormány szeretné. Mert Magyarországon ma az a lényeg, minden legyen úgy, ahogy azt a kormány szeretné. Mert csak ők tudják, hogy nekünk mi a jó. Vagy nem. De akkor életbe lép az első törvény.
Az Áder által nekünk szánt kérdésekre az államfő maga meg is felel, „az oltás az eszköz, ahogy más járványok elkerülésében is ez segít. Más megbetegedések elleni vakcinák esetében sem merült fel a kérdés korábban: hol gyártották azokat.” Csakhogy most sem a gyártás helye miatt volt kétkedés bennünk, hanem azért, mert a keletiek beszerzését titkolózás, a hazai gyógyszerészeti hatóságra gyakorolt politikai nyomás, a nyugatról érkezőket csúsztatás, és félretájékoztatás lengte körül. És akkor még az árukról, a vagy nem is létező, vagy már rég fölborult oltási tervről, az oltások körüli káoszról nem is beszéltünk.
Vagyis járványhelyzetben tényleg erkölcstelen, embertelen és elfogadhatatlan politikai hasznot remélni. Nem kéne!