Átmenetileg feladták az SZFE kilakoltatását – az önkormányzattól függ az egyetem sorsa

Harkai Péter 2020. október 17. 08:22 2020. okt. 17. 08:22

Amint arról már portálunk beszámolt, pénteken délután 18 órára hirdette meg Szarka Gábor kancellár az egyetem kiürítését. A felszámolási akció elkezdődött a többezres tömeget vonzó tiltakozási demonstráció alatt, de a végrehajtók feladták – egyelőre. 

A Vas utcát megtöltő tömeg jelenlétében, az egyetemet képviselő diákok közölték, hogy nem veszik tudomásul a Szarka Gábor kancellár által meghirdetett kiürítést, amit a kuratóriumi vezető az előrehozott őszi szünetre és higiéniai fertőtlenítésre hivatkozva próbált elérni. Amint a Hírklikk is megírta, az egyetemi képviselet a tanköztársaság nevében, a kerületi jegyzőhöz fordult birtokvédelmi jogosultságukra hivatkozva. 

A demonstráció alatt megkezdődött a helyiségek kiürítése, amit a zenés sajtótájékoztatójuk után az épületbe vonulva igyekeztek megakadályozni a diákok – egyelőre sikerrel.

Az épületben zajló eseményekkel kapcsolatban Gálosi Dórát, az egyetem szóvivőjét sikerült elérnünk, aki közölte: a kilakoltatási kísérlet jelenleg elakadt, a végrehajtására utasított alkalmazottak feladták a diákok belső blokádja elleni értelmetlen hadakozást. Amint az egyetem szóvivője elmondta, teremről-teremre védték a kirendelt üzemeltetési munkatársakkal szemben a helyiségeket. A kilátástalannak és kényszeredettnek tűnő „felszámolási kísérletet” az alkalmazottak egy idő után feladták, a diákok belső blokádja eredménnyel járt – egyelőre. Mint elmondta, a fennálló helyzetre érezhetően a munkáltatói utasítás miatt kényszerültek az egyetemi alkalmazottak, de a határozott kiállást látva, levonultak a Vas utcai épületből, a diákok „tartják a termeket”.

Megkeresésünkkor arról nem tudott nyilatkozni, hogy az oktatók is részt vesznek-e a belső blokádban, azt viszont megerősítette, hogy – az előzetes információkkal szemben – semmit sem sikerült felszámolni a diákok eddigi területéből. A blokádot, amint eddig is, 24 órában fenntartják. Arról, hogy a késő éjszakai vagy hajnali órákban mi történik, arról természetesen nem tudott nyilatkozni.