Az apa férfi, a megfigyelési botrány nő

Föld S. Péter 2021. július 20. 07:41 2021. júl. 20. 07:41

„Nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívása, Magyarországon a nemzetbiztonsági szervek maradéktalanul betartják a törvényeket, működésük során mindig a jogszabályoknak megfelelően járnak el” – közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel. Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a közleményben hangsúlyozta, a Belügyminisztérium vezetői rendszeresen beszámolnak az Országgyűlés illetékes bizottságai előtt a titkosszolgálatok információgyűjtő tevékenységéről, ezeken valamennyi parlamenti párt képviselteti magát.

„A baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják" – szögezte le a kormánypárti politikus. Kimegyünk röhögni. Ezt közölte ugyanis a Fidesz az MTI-vel, mely távirati irodának eszébe sem jutott, hogy megpróbáljon sajtótermékként viselkedni. Ne pártpropagandát nyomasson, hanem valódi híreket, információkat tegyen közzé, tájékoztassa az embereket Magyarország és a világ történéseiről. Nem vagyunk meglepve, hogy az MTI-nek mindössze ennyire futotta, és azon sem csodálkozunk, hogy a Fidesz ilyen alávaló és önmagát leleplező, ostoba közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban.

Mert van ügy, nem is kicsi, hanem nagy. Normális üzemmenetben kormányok szoktak megbukni, ha kiderül, hogy titkosszolgálati eszközökkel megfigyelték politikai ellenfeleiket. Nemcsak politikusokat, ami szintén tilos és törvénytelen, de újságírókat, üzletembereket, minden rendű és rangú polgárt, akinek nem tetszik az, amit Orbán Viktor és társulata Magyarországgal művel.

A történet ismert, legalábbis azok előtt, akik nem a kormányhoz közeli, a Fidesz érdekszférájába tartozó sajtóból tájékozódnak. Vasárnap este derült ki, hogy kormányzati szervek még 2017-ben megvásárolták az izraeli NSO cég egyik termékét, a Pegasus nevű kémszoftvert, amely alkalmas arra, hogy a megbízhatatlannak tartott politikai ellenfelek okostelenfonjára telepítve, információkat szolgáltasson a megbízóknak.

Ez egyfelől törvénytelen, másfelől pedig méltatlan egy demokratikus ország kormányához. Ilyen ugyanis leginkább banánköztársaságokban és az Orbán-kormány által mostanság preferált keleti diktatúrákban szokott előfordulni. Demokráciákban is megeshet persze, de ott következményei vannak, például az, hogy az elkövetőket felelősségre vonják és a kormány belebukik.

Nálunk még a nemzetbiztonsági bizottság sem fog összeülni, mert a fideszes delegáltak – ők vannak többségben a bizottságban – bojkottálják a testület összehívását. Arra hivatkoznak, hogy az értesüléseket semmi nem támasztja alá, és csak az ellenzék politikai hangulatkeltéséről van szó.

Az értesüléseket sok minden alátámasztja. Például az az oknyomozás, amelyben nemcsak a magyar Direkt36 munkatársai vettek részt, de olyan nemzetközi nagyágyúk is delegáltak kollégákat a közös munkába, mint a Die Zeit, a Le Monde, a The Washington Post és a Guardian.

És erre a Fidesznek annyi a reagálása, hogy a baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és a politikai hangulatkeltést szolgálják. Halász Jánossal mondatták el ezt a hazugságot, miközben ő is tudja, hogy ezek a hírek nemcsak a baloldali sajtóban jelentek meg, hanem a már említett újságokon kívül a világsajtó számos lapjában. És Halász János azt is tudja, hogy ezek az értesülések nem megalapozatlanok, hanem éppen ellenkezőleg, megalapozottak. Nem kitalációkon, hanem olyan tényeken alapulnak, amelyeket a Fidesz saját olvasótábora elől igyekszik gondosan eltitkolni.

Ma még nagy a kapkodás és a fejetlenség, de nem kizárt, hogy holnapra már egy hihetőbb, ám ugyancsak hazug mesével állnak elő az országot ma vezető elvtársurak. Például azzal, hogy Soros György fizette meg a világsajtót, hogy járassák le a magyar kormányt. És persze Gyurcsány Ferencet is a közelben látták lopakodni, amint egy Brüsszelből hozott szivárványos zászlót próbált becsempészni valamelyik általános iskolába.

Nem ötleteket akarunk adni, mert hazugságokkal a Fidesznél teli a padlás, csupán jelezni szerettük volna, hogy az apa férfi, a megfigyelési botrány nő.