Az MTVA „vitája” a demokrácia intézményrendszerének csúfos semmibevétele

HírKlikk 2024. május 25. 14:15 2024. máj. 25. 14:15

Az ellenzéki pártok egy része nyilvános, élőben közvetített vitát követelt a június 9-i választások előtt az állami televízióban. Nesze nektek, megkapjátok: másfél órát adnak a 11 EP-listavezetőnek, így mindenkire juthat akár nyolc perc is – írja Magyar György. Az ügyvéd álláspontja szerint a józanul gondolkodó többség valószínűleg nem kér ebből. A két moderátor persze erősen a Fideszhez köthető személy lesz, bár ennek sok jelentősége nincs. Az érintett pártok ebben a színjátékban politikai hovatartozástól függetlenül nem akarhatnak részt venni, mert ez a demokrácia intézményrendszerének csúfos semmibevétele – szögezi le.

Az MTVA – a bíróság szerint jogerősen – hírhamisítással vádolható vezérigazgatója, Papp Dániel zseniális megoldást választott az EP-listavezetői vita kapcsán: május 30-án megnyitja az állami televízió hírcsatornáját a választáson induló pártok előtt, és ezzel elvileg mindenkinek esélyegyenlőséget biztosít – ezzel a felvezetéssel indul a Magyar Ügyvéd Blog legfrissebb bejegyzése. Az ötlet briliáns: teljesítették a követeléseket, legfeljebb az egésznek nem lesz semmi értelme: egy-egy listavezető először egy-egy percben ismertetheti pártjának az unióhoz való viszonyát, ami – ha szűkszavúan fogalmaz – nyolc-tíz mondatot jelenthet. Ennyi legfeljebb arra elég, hogy sulykolni lehessen: ki a béke-, s ki a háborúpárti, egyébként meg szavazzanak csak a Fideszre.

Ebbe nem is lehet belekötni, mert utána négy témakör kerülhet szóba: az Európai Unió védelme és biztonsága, migráció/menekültügy, a mezőgazdaság és/vagy demokrácia és jogállam. Ezekre is kap mindenki egyenként két-két percet, majd az utolsó körben ki-ki egy percben reagálhat az előtte elhangzottakra. Ez aztán vita a javából! „Ebből a józanul gondolkodó többség valószínűleg nem kér. Az érintett pártok ebben a színjátékban politikai hovatartozástól függetlenül, nem akarhatnak részt venni, mert ez a demokrácia intézményrendszerének csúfos semmibevétele” – szögezi le az írás.

 „8 perc... a nulla százalékos business pártoknak és a valódi pártoknak is. Vita propagandatelevízió módra. Szégyellje magát Papp ’Hírhamisító’ Dániel, az MTVA vezetője és mindenki, akinek ehhez köze van” – ezt Magyar Péter mondta, de Magyar György ügyvéd szerint akár részben egyet is érthetünk ezzel a megállapítással. Itt most persze nincs szó bizniszpártokról, hiszen az EP-választáson nincs állami támogatás, ám az nem kétséges, hogy ez a látszatvita a NER rendszerét szolgálja. Azt akarják bizonyítani: mindent megtesznek legalább a jogállamiság látszanának fenntartása érdekében.

A tisztességes megoldás az lehetett volna, hogy Papp Dániel diktátuma helyett az érintett politikai szervezetek bevonásával egyeztessenek a vita feltételeiről. Az nyilvánvalóan abszurd, hogy 11 listavezetőt állítanak egymással szemben, hogy nyolc percben vitatkozzanak. Szükség lett volna valamilyen előszűrésre – nem feltétlenül a közvélemény-kutatási adatokból kiindulva –, például szimpátiaszavazásra, akár valamilyen első lépcsős vita eredményére alapozva, hogy ki szerepelhet majd egy „igazi” tévévitán. Az MTVA azonban a legrosszabb megoldást választotta: önhatalmúlag eldöntötte, hogy az EP-listavezetők párbeszédének ne legyen semmi értelme.

Ezzel kapcsolatban két társasjáték jut az eszünkbe. Az egyik a ki nevet a végén. A másik: a mindent vagy semmit. Nem tudhatjuk, hogy ki nevet a végén, de ez az álvita tragikomikus. A mindent vagy semmit alatt pedig azt érti az ügyvéd, hogy vagy elmegy minden meghívott, vagy távol marad. Itt nincs harmadik opció. „Ez azonban nem egy társasjáték, itt az ország sorsát is meghatározó komoly versengésről van szó. Lehet, hogy a rossz döntésnek mi mindannyian isszuk meg a levét” – szögezi le végezetül a Magyar Ügyvéd Blog legfrissebb posztja.

 

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom