Béres András: Simonka ellen 1,4 milliárdos eljárás volt, mégis ott ült a parlamentben

HírKlikk 2024. augusztus 24. 07:45 2024. aug. 24. 07:45

Erős szándék van arra, hogy ügyet csináljanak, mert egyelőre senki sem tudja, hogy ha van ügy, az micsoda – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Béres András, Óbuda Párbeszéd-es alpolgármestere arról, hogy Kiss László DK-s polgármestert és a szocialista alpolgármestert őrizetbe vették. Szerinte ez egy politikai természetű ügy, mert az ügyészség nagyon nagy erőkkel vonult ki. Hozzátette, ha az ellenzék feljelentést tesz egy korrupciós ügyben, lerak egy csomó bizonyítékot, bemennek a rendőrségre, mindent előkészítenek, akkor még a nyomozás sem indul el, most 50 nyomozó tartott razziát, hogy lefoglaljon olyan papírokat, amelyek fel vannak töltve az internetre és bárki letölthetné.

Gyakorlatilag megpróbálják ellehetetleníteni, hogy Óbuda új önkormányzatot alakítson, mert máris erre hivatkozva akarnak új választást kiírni – tette hozzá. „Ez egyértelműen politikai akció. A cél, hogy a nagy többségű ellenzéki vezetést leváltsák és átvegyék a kerület vezetését.”

Béres András utalt arra, hogy amikor Simonka György ellen, 1,4 milliárd forintos csalás ügyében eljárás indult, nem vették őrizetbe, bejárt a parlamentbe, és ha pont egy fontos szavazáskor volt a tárgyalás, akkor kikérték a bíróságról.

Azért nem tud senki semmit, mert a polgármestert azzal vették őrizetbe, nehogy bizonyítékokat tüntessen el, és ez inkorrekt eljárás – fogalmazott az alpolgármester. „Egy jogász végzettségű polgármesterről van szó, aki, ha lenne ügy, lett volna fél éve bármilyen bizonyítékot eltüntetni.”

A Fidesz komolyan veszi Óbudát, 2019 előtt 16 képviselőjük volt, ebben a ciklusban 7 van, az új ciklusban pedig 3 lesz.

A következő testület megválasztásáig az önkormányzat tud működni, mert van egy nagyon precíz helyettesítési rend, viszont az új testület megalakítása érdekes kihívás lesz – mondta Béres András. Hozzátette, a választók egyértelmű üzenetet küldtek a Fidesznek, hogy nem kérnek belőlük Óbudán leginkább azért, mert olyan szinten akarják beépíteni a zöld területeket, amely teljes mértékben elfogadhatatlan. „Abból voltak a legnagyobb konfliktusok, hogy nem hagytuk beépíteni a Római partot, a Hajógyári szigetet, természetvédelemi területté nyilvánítottuk a Mocsáros dűlőt, és nem akarjuk hagyni, hogy a Római Kemping területén hatalmas kampusz épüljön.” Arra is felhívta a figyelmet, hogy komoly konfliktusok vannak az ingatlanbefektetőkkel, negatív nyilatkozatok hangzanak el róluk, ezért úgy véli, hogy az ingatlanlobbi érdekében a Fidesz átvenné a kerületet, hogy hagyják beépíteni.

A Fővárosi Közgyűlésben a kompromisszumos döntések még akár jók is lehetnek

A III. kerület alpolgármestere szerint a sokpárti közgyűlés azt erősítheti, hogy sokkal több szempontot figyelembe lehet venni egy-egy kérdésben. Rámutatott, a Fideszt nem akarják a fővárosban az itt élők, 10 képviselőjük van a 33-ból, szerinte a kormánypárt törekvéseivel szemben kell a fővárost vezetni. A Tisza robbant be 10 fős frakcióval és Magyar Péter azt mondta, a mérleg nyelve szeretnének lenni – tette hozzá. „Amit Magyar kommunikál, az elfogadható, de ki nem akar jobb közlekedést vagy szolgáltatásokat, szándékbeli különbség nincs. A közgyűlésben be lehet bizonyítani azt is, hogy Fidesszel szemben a Tiszával együtt lehet-e működni, vagy sem.”

Béres András beszélt arról is, hogy nehéz lesz legalább egy főpolgármester-helyettest találni, mert most 32 emberből kell egy valakit kiválasztani, aki képviselő. Ennek az egy embernek viszont 17 szavazatot kell összeszedni. Karácsony Gergely Kiss Ambrust szerette volna, de ő nem képviselő, Tüttő Katát pedig Magyar Péter már előre jelezte, hogy nem fogadja el, Vitézy túl közel van a Fideszhez, az utóbbi időben a tevékenysége és a nyilatkozatai olyanok, mintha fideszes nyilatkozna – fogalmazott az alpolgármester.

A KlikTV műsorát itt nézhetik meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom