Csak az hal meg, akit elfelejtenek – 2. Színészek, zenészek, írók és egyéb komédiások

Január 4 – Dobos Attila, az Isten véled édes Piroskám és sok más sláger szerzője

A nyolcvan éves korában elhunyt Dobos Attila 1941. április 27-én született, és már a húszas éveiben befutott, a táncdalfesztiválok népszerű előadójává vált, 1968-ban pedig már saját válogatás lemeze is megjelent. Emellett fogorvosként is dolgozott, ám döntéshelyzet elé állították, és ő a szórakoztatóipart választotta. Érvénytelenítették a diplomáját is, dalai szerzői jogának felét pedig akkori feleségének ítélték.

Ebben a helyzetben inkább elhagyta az országot és Németországban telepedett le. Dalait ezután nem sugározták, a lemezét betiltották. Még a rendszerváltás előtt visszajött Magyarországra és újra bizonyította tehetségét, 1985-ben például megjelentette második, Dobos Attila új dalai című nagylemezét.

Legnépszerűbb dalai között van a Mama, a Kövek a vízparton, az Isten véled édes Piroskám, a Nyári zápor, az Albérlet az emeleten, az Annyi ember él a Földön, a Minden ember boldog akar lenni, és az Annál az első ügyetlen csóknál.

Január 31 – Babarczy László, aki szerint a színház ősi, örök és alapvető

Az év első hónapjának utolsó napján 80 éves korában meghalt Babarczy László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színházrendező, színigazgató, érdemes és kiváló művész, a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának örökös tagja. 

Babarczy László 1966-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, színházi rendezőként. Előbb a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1969 és 1973 között a Nemzeti Színház tagja volt. Ezután szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, ahol 1974-től 1981-ig főrendező, 1978 és 2007 között pedig a színház igazgatója volt. 1969-től tanított a Színművészeti Főiskolán, később, 1991 és 1994 között a rektori tisztséget is betöltötte. 1995-ben Kossuth-díjat kapott. 2003-ban megalapította a színész tanszéket a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán. A Színházi Adattár szerint 127 bemutató fűződik a nevéhez.

Amikor az akkor még létező Népszabadságnak adott 2016-os interjúban arról kérdezték, van-e valami magasztos társadalmi küldetése a színháznak a mai világban, azt felelte: „Csak az van neki. Ha valaki ismeri az emberiség kultúrtörténetét, az tudja, hogy a színház ősi és örök és alapvető. A világ élményszerű megismerésének, megközelítésének a legősibb formája. Ezt a mostani társadalmak sem tudják nélkülözni.”

Március 3 – Kaposy Miklós, a Rádiókabaré szerkesztője

A magyar rádiózás fénykorának egyik meghatározó alakját 88 éves korában, otthonában érte a halál. Az 1933-ban született Kaposy szerzői karrierje 1950-ben indult, amikor első díjat nyert a Népsport novellapályázatán. 1951-ben édesapjával kitelepítették Kunszentmártonba. Szabadulása után 1960-ig segédszínész volt a Nemzeti Színházban, de már 1959-től rendszeresen jelentek meg humoreszkjei több folyóiratban. 

Legelső írását a Ludas Matyi közölte, később a Kossuth Rádióban hangzott el először saját szerzeménye. 1961-től a Magyar Rádió külső munkatársa, 1963-tól a Rádiókabaré belső munkatársa volt.

1980-ban Karinthy-gyűrűt, 1992-ben Gábor Andor-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét kapta meg. 25 rádiós nívódíj mellett kétszer nyerte el az Év Hanglemeze díjat.

Március 22. - Szkárosi Endre, a költő, aki koncertszínházat alakított

Az életének hetvenedik évében március 22-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Szkárosi Endre költő, műfordító, kritikus, performer, az ELTE BTK professor emeritusa.

Horváth Endre néven 1952-ben született Budapesten, tanulmányait az ELTE magyar-olasz szakán végezte. 1978-től a Mozgó Világ szerkesztőségében dolgozott, majd 1984-től először Szegeden, 1994-től az ELTE Romanisztikai Intézetében tanított olasz irodalmat.

Költői pályafutása a hetvenes években indult, 1984-ben pedig barátaival megalapította a totális költészeti koncertszínház műfaját megteremtő Konnektor zenekart. Hangköltészeti, zenei, vizuális művészeti és performance-munkáit nemzetközi szinten is elismerték.

2018-ban a Szépírók Társasága elnökévé választották, munkásságáért többek közt József Attila- és Mészöly Miklós-díjat kapott.

Április 11 – Görgey Gábor, költő, drámaíró, dramaturg és miniszter 

Görgey Gábor, születési nevén Görgey Arthur, 1929. november 22-én született Budapesten, a híres Görgey család leszármazottjaként. Dédnagybátyja az 1848-49-es szabadságharc honvédseregének főparancsnoka, Görgey Artúr volt. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem német-angol szakán kezdte meg 1948-ban, ám egy évre rá ott kellett hagyja az egyetemet, majd hamarosan kitelepítették származása miatt. Csak 1954-ben térhetett vissza Budapestre.

Egy évig a Római Katolikus Hittudományi Akadémia hallgatója volt. 1959-ben a Magyar Nemzet munkatársa lett, ahol csaknem három és fél évtizedig dolgozott. Közben a Pannónia Filmstúdió dramaturgjaként és a Szegedi Nemzeti Színház irodalmi vezetőjeként is működött. Többször rendezett a Madách Színházban is.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja volt. 1992–1998 között a Magyar Írószövetség elnökségi tagjaként tevékenykedett, 1994 és 1996 között a Magyar Televízió művészeti vezetője volt és ugyanebben az évben a Magyar PEN Club alelnökévé, 2001-ben elnökévé választották. Tisztségét 2010-ig viselte, de megmaradt tiszteletbeli örökös elnöknek. 2000-ben a Bibó István Közéleti Társaság alelnöke is lett. 2002 és 2003 között a Medgyessy-kormányban a nemzeti kulturális örökség miniszteri posztját töltötte be.

Első verseskötete Füst és fény címmel jelent meg 1956-ban, első drámája, a Komámasszony, hol a stukker? nagy sikerrel szerepelt a hazai színházakban, az Amerikai Egyesült Államokban is bemutatták. 

Április 21 – Markó Iván, a Győri Balett alapítója

A hetvenöt éves korában meghalt Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett alapítója és hosszú ideig igazgatója volt. 1947-ben született Balassagyarmaton, az Állami Balett Intézetben 1967-ben végzett, majd a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. 1971-ben az Operaház magántáncosa lett, de nem maradt sokáig, egy évvel később ugyanis Maurice Béjart francia koreográfus brüsszeli társulatának lett a vezető szólistája. Nemzetközi kritikusok már 1974-ben a világ tíz legjobb táncosa közé sorolták. Egyik leghíresebb szerepe Béjart társulatában a Tűzmadár volt, amit többször eltáncolt Budapesten is.

1979-ben hazatért Béjart társulatából, és az Állami Balettintézet abban az évben végzett művészeivel megalakította a Győri Balettet, amelynek 1991-ig igazgatója is volt. 1981-ben megalapította a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolát, melyet tíz éven át szintén igazgatott. Később is sokat dolgozott külföldön: 1985-től a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó koreográfusa, 1991-től 1992-ig a jeruzsálemi Rubin Akadémia balettmestere és koreográfusa, 1993-tól Bécsben, Párizsban és Sydneyben vendégkoreográfus. 

Munkásságát 1983-ban Kossuth-díjjal ismerték el, ezen kívül érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Prima Primissimát, sok egyéb elismerése mellett szülővárosa, Balassagyarmat díszpolgára.

Május 26 – Gyarmathy Lívia, aki ismerte a szandi mandit

A kilencven évesen elhunyt Gyarmathy Lívia Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező nem tűnt visszahúzódónak, csak nem tolta magát előtérbe – írta róla nekrológjában a Népszava. Ott volt, ahol kellett, elmondta, ha valamit kellett, de csak annyi helyet és hangerőt kívánva, hogy meglássák, meghallják. Ízig-vérig filmes volt, de nem tudatta, hogy filmrendező. Nem lehetett bálványozni. Csak szeretni.

A filmjeiért nem lehetett rajongani. Csak szeretni őket. Mindebben ritka harmonikus egységet alkotott férjével, Böszörményi Gézával, és sokat örökített lányukra, Böszörményi Zsuzsára. Aki ennyire természetes emberséggel volt jelen közöttünk, személyiségével, munkájával, attól nem lehet patetikusan búcsúzni. Az ilyen lélek azt is eléri, hogy ne okozzon fájdalmat a halálával. Legfeljebb percnyi, mosolygósan sóhajtó bánatot. Amely felidézi filmjeit, újra örömet okozva.

Az „Ismeri a szandi mandit?” kultikus alkotássá vált. Nagyon fontos lökést adott a magyar filmművészetnek. Kizökkentette az operettszagú vígjátéki hagyományból, felfedeztette vele a kisrealista ábrázolásban rejtőző fanyar humort. Gyarmathy Lívia hosszú ideig megélt volna ennek a stílusnak a villogtatásából. De ahhoz a magyar filmet megújító nemzedékhez tartozott, amely számára a kamera mögött állni társadalmi hivatás volt. Mutatni a mozgóképezhető valóságot minél több szemszögből, hátha változtatni lehet rajta. 

Legtöbb filmje, köztük az „Álljon meg a menet!”, a „Minden szerdán”, a „Koportos” egy művészeti ág és egy ország kritikai öneszmélésének progresszív folyamatába illeszkedett, fontos művészi-erkölcsi energiákkal gazdagítva. Férjével még a rendszerváltás előtt megrázó dokumentumfilmet készített a recski munkatáborról. A témát később egy játékfilmben, a Szökésben is feldolgozta. Történelmi hitelességre törekedett, kerülve a felszínes ítélkezést. Nem tudni, mennyire szerette az embereket. De képtelen volt mélyen gyűlölni őket. 

Május 29 – Haumann Péter, korának egyik legnagyobb színésze 

A nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze Budapesten született 1941. május 17-én. Orvosnak készült, a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében azonban egyik tanára felismerte tehetségét és a színi pálya felé irányította.

1963-ban friss diplomásként Debrecenbe szerződött, onnan Pécsre vezetett az útja. A Dunántúli Színházak Fesztiválján látta meg Gyurkó László, aki szerződést ajánlott neki az újonnan alakuló 25. Színházban. Ezután rövid ideig játszott a József Attila Színházban, 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt.

Már első jelentős szerepe, a Platón műve alapján készült Szókratész védőbeszéde című monológ országosan ismertté tette: fiatalon is hitelesen személyesítette meg a halálra ítélt, agg filozófust. A darabot évtizedeken át műsorán tartotta, csiszolta, érlelte, sőt, hangoskönyv formájában is megjelent.

Emlékezetes alakítása volt az Állítsátok meg Arturo Uit címszerepe, a Sok hűhó semmiért Benedekje, a Hamlet Claudiusa, kiváló volt, mint Volpone Ben Jonson darabjában, vagy Albinként az Őrült nők ketrecében. Több mint háromszáz alkalommal játszotta el Tust, a kivénhedt színházi macska szerepét a Madáchban, a Macskák című musicalben. Rendezéssel is foglalkozott, hat darabot vitt színre.

Több filmben és tévéjátékban is szerepelt, köztük volt a Forró vizet a kopaszra, a Fekete gyémántok, a BÚÉK, a Hajnali háztetők, az Anna filmje, A hídember, a Szabadság, szerelem és a Kalandorok. Felejthetetlen alakításainak egyike a Patás figurája Rideg Sándor Indul a bakterház című regényének filmes feldolgozásában.

Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban Érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el. A Halhatatlanok Társaságának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották.

Június 4 – Moldova György, akinek a könyveiből több mint tízmilliót adtak el

A Kossuth-díjas író életének 89. évében, otthonában, családi körben hunyt el. Első könyve, Az idegen bajnok 1963-ban jelent meg, és nyomban a közönség kedvencévé tette. Ezután ontotta a könyveket, a hatvanas évek közepétől a rádiókabaré, a nyolcvanas évek közepén rövid ideig a Ludas Matyi című szatirikus hetilap és a Magyar Nemzet című napilap munkatársa volt. Rendkívül termékeny író volt, félszáznál több szépirodalmi, harmincnál több riportkönyve jelent meg, több mint tízmillió általa írt könyv kelt el, és több színdarabját is bemutatták.

A legnagyobb sikert riportregényei és szociográfiai jellegű írásai aratták. Ezekhez szívós oknyomozó munkával gyűjtötte az anyagot, olykor hónapokat töltve az adott területen.

Sokan a volt rendszer kritikusát látták benne, mások úgy vélekednek, hogy annak inkább apologétája volt, megkérdőjelezik szociológiai módszereit, forráskezelését. Moldova soha semmilyen politikai pártnak nem volt tagja, baloldali rokonszenvét azonban soha nem titkolta.

Október 2 – Szakcsi Lakatos Béla, a magyar jazz ikonikus alakja

A 80. életévében elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz ikonikus alakja volt. Személye összefonódott a hazai jazz fejlődésével és kiteljesedésével. A hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán, de cigányfolklórt is gyűjtött. Roma származásáról 2005-ben beszélt a közmédiának, miután átvette a Kossuth-díját. 

Egy évvel a Kossuth-díj után 2006-ban Prima díjas lett, 2010-ben elnyerte a Magyar Kultúra Követe címet és a Hazám-díjat. 2014-ben a nemzet művészének választották, az idén januárban pedig életműdíjat vehetett át a Petőfi Zenei Díj átadóján.

2015-ben az MTVA egy félórás filmben tisztelgett Szakcsi Lakatos Béla munkássága előtt, akkor így beszélt az életéről: „Én egy szegény családból, a VIII. kerületből, egy cigány származású ember vagyok, aki annyi mindent elért az életében, hogy még álmodni sem mertem, sem én, sem a családom, sem a szüleim. Ezért én csak hálás vagyok az Istennek, sokan mondják, hogy példakép vagyok a cigányság számára, hogy érdemes csinálni.”

Október 25 - Korcsmáros György, rendező és színigazgató

Több hónapos betegség után, október 25-én este, életének 70. évében meghalt Korcsmáros György Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a győri Nemzeti Színház egykori igazgatója. 1952. október 26-án született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban színész szakon, majd 1982-ben rendezői szakon kapott diplomát. A Vígszínháznak 1978-tól egy éven át, a Madách Színháznak 1982-től volt a tagja, 1985-től az Arany János Színház igazgatóhelyettese, 1989-től a Rockszínház főrendezője, 1990-től a szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatának művészeti vezetője volt. A győri Nemzeti Színházat 1992-2007 között vezette.

A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének 1999-2007 között volt az elnöke, színházi munkái mellett több tévé- és játékfilmben is feltűnt, de szinkronszerepeket is vállalt. Művészete elismeréseként 1994-ben Jászai Mari-díjat, 2010-ben érdemes művész címet kapott.

Október 26 – Maros Gábor színész és énekes

A 75 éves korában elhunyt Maros Gábor 1971-ben kapott színészi diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Karrierje a fővárosi Operettszínházban indult, ahol 1971–1973 között, valamint 1976–1981 között játszott. 1973–1976 között átszerződött a József Attila Színházhoz. Ezután 1981–1988 között a Magyar Állami Operaházban lépett fel, majd 1988-ban a kecskeméti Katona József Színház, 1989-ben pedig a debreceni Csokonai Színház társulatának művésze lett. Később éveken át az amszterdami Concertgebouw-ban lépett színpadra, 1995–1999 között a Soproni Petőfi Színház, 2000–2002 között a Vidám Színpad tagja, 2003 óta pedig a Sziget Színház színésze volt.

Sokoldalú művészként a prózai szerepek és a zenés műfajok sem jelentettek neki gondot. Musicalek, operettek és operák tenor szerepeiben is láthatták a nézők, de sokan szinkronszerepei alapján emlékezhetnek rá. Nemzetközi turnéin Bécsben, Münchenben, Zürichben, Amszterdamban, Sydney-ben, New Yorkban és Jeruzsálemben is fellépett.

December 21 – Kertész Ákos, a Magyarországról Kanadába menekült író

A Kanadában második otthonra lelt Kossuth-díjas magyar író, filmdramaturg 90 éves volt. Kertész Ákos 1932. július 18-án, Budapesten született. A zsidó családba érkezett Kertész a holokausztot gyerekként élte túl. A Hírklikknek adott interjúban úgy emlékezett, hogy „nem a hóhérok kegyéből, hanem a saját szerencsémnek köszönhetően úsztam meg tizenkét évesen.” Később már polgári származása nehezítette útját, nem vették fel az egyetemre, ezért tizenkét évig karosszérialakatosként dolgozott. Végül ösztöndíjjal elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-népművelés szakát, majd közel harminc éven át a Mafilm dramaturgjaként, forgatókönyv- és dialógusírójaként dolgozott. Kertész Ákos 1966–1992 között a Mafilm dramaturgja, forgatókönyv- és dialógusírója volt. Innen ment nyugdíjba 60 évesen, de a filmszakmával továbbra is ápolta a kapcsolatot, regényeiből, idegen irodalmi anyagokból, rendezői ötletből stb. számtalan forgatókönyvet és tévéjátékot írt. 1994 és 1997 között az Élet és Irodalom című hetilap szerkesztője és főmunkatársa volt. Legismertebb regénye, a Makra számos fordításban több mint egymillió példányban kelt el.

2012. február 29-én Kanadába távozott és ott menekültstátuszt kért, mert az Amerikai Népszavában 2011. augusztus 29-én közölt cikke megjelenése után állandó fizikai zaklatásnak, fenyegetettségnek volt kitéve Magyarországon. Az ominózus írásban Kertész indulatosan bírálta a hazai közvéleményt, amiért szerinte a Magyarországon élő magyarok számára nem fontos a demokrácia. Úgy fogalmazott, hogy „a magyar genetikusan alattvaló. A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni.” 

Kertész Ákos 2018 végén kanadai állampolgárságot kapott.