Csaknem 3,9 milliárd forint tao-támogatást kapott tavaly a felcsúti foci akadémia

HírKlikk 2021. november 22. 10:02 2021. nov. 22. 10:02

Magyarországon még a járvány sem állította meg a közpénzek fociba terelését.

923 milliárd forintot gyűjtöttek össze a sportszövetségek és egyesületek a nyereséges cégek társasági adójából tíz év alatt, azaz a taoprogram 2011-es bevezetése óta – derül ki azokból a válaszokból, amelyeket a hat kedvezményezett sportág szövetsége adott a 24.hu körkérdésére. Vagyis ennyi pénztől esett el a központi költségvetés, hiszen a támogatások a büdzsé helyett a sportszervezetekhez érkeznek.

A mostani összesítés szerint már nem csak a labdarúgásra, hanem a kézilabdára is évek óta egyre több pénz jut. A két sportágra költött támogatás aránya között már csak másfélszeres a különbség (ami a program első éveiben még háromszoros volt). A kézilabdában ráadásul kevesebb klub osztozik a befutó tao-pénzeken, a lap számításai szerint négy tucat olyan csapat van, amelyik legalább százmillió forintos támogatást kapott tavaly.

Viszont még mindig az Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, illetve a mellette lévő fociklub nyeli a legjobban a tao-támogatásokat. A Felcsút tavaly 3,873 milliárd forintnyi tao-támogatáshoz jutott hozzá, tíz év alatt 36,3 milliárd jutott a Fejér megyei faluba.

A másik NER-es csapat, a Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkárhoz (korábban a NAV-ot is irányította) köthető Mezőkövesd (Zsóry FC) is szárnyalt, tavaly 516,5 millió forintot kaptak – ami hatszor több, mint amennyi a Ferencvárosnak jutott.

Semmi jele nincs annak, hogy a Covid-válság komolyan megtépázta volna a sporttámogatás Orbán-kormány által kitalált, alapvetően a cégek nyereségére alapozó rendszerét.

Forrás: 24.hu