Egy emléktábla levételének margójára

Ki volt Kovács Istvánné, Marika?

Ahhoz, hogy tudjuk, ki volt, és miért volt emléktáblája az iskola falán, ismernünk kell az élettörténetét. 1976-ban, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett matematika-fizika szakos általános iskolai diplomát, majd a tiszagyulaházi általános iskolában tanított. 1979-ben végezte el a Hajdú-Bihar megyei Továbbképző Intézet vezetőképző tanfolyamát. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem pedagógia szakán később fejlesztő szakpedagógusi diplomát szerzett, majd 1997-ben közoktatás-vezető szakvizsgát tett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ismereteit közoktatási szakértőként, minőségfejlesztő tanácsadóként széles körben terjesztette.  

1980-ban lett a polgári általános iskola igazgatója. Neve összeforrt a kisváros oktatásügyével, szakmai tudása, innovatív szelleme a kistérségre, a régióra is kisugárzott. Az általa vezetett intézmény a vidék, a kistérség iskoláinak fellegvárává vált. Kitartó, tudatos, következetes munkával kidolgozta munkatársaival az úgynevezett „kisvárosi iskolamodell” programját a polgári Vásárhelyi Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola, Diákotthon működésére, lerakta a környezet igényeihez is alkalmazkodni tudó, szerkezetváltásra is felkészült partnerközpontú és marketing-szemléletű iskola alapjait. Új típusú vezetői szerkezetet hozott létre. Az általa vezetett intézmény a minőségi elvekre alapozott szerkezetváltás elismeréséül 2003-ban az IIASA-SHIBA Alapítvány oklevelét, 2004-ben pedig a Közoktatás Minőségéért Díj arany fokozatát kapta meg.

Akik ismerték őt, azt mondják róla, hogy magas fokon izzó, másokat is magával ragadó, karizmatikus egyéniség volt, aki önmaga mellett, másokat is szakmai innovációra, publikációs tevékenységre ösztönzött. Folyamatosan képezte magát, ahogy szaktanári ismereteit is mindig fejlesztette. Így nem csoda, hogy a tanítványai sikeresen szerepeltek szaktárgyi versenyeken, ahogy az sem, hogy munkáját 1986-ban Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetéssel ismerték el, 1990-ben pedig Maróthi György pedagógiai díjat kapott.

Kovács Istvánné, Marika Polgár város és Hajdú-Bihar megye közéletének is jeles szereplőjeként, tíz éven át a városi képviselő-testület tagja volt. Előbb a kulturális és oktatási bizottság tagja, majd elnöke lett, közreműködött a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés közoktatási és művelődési bizottsága, majd később a Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány kuratóriumának munkájában. A debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola társadalmi tanácsának elnöki teendőit is ellátta. Tanított a Debreceni Egyetemen, a SULISZERVIZ Oktatási és Szakértői Iroda Kft. kulcsembere volt. Minőségfejlesztési tanácsadóként, fejlesztő szakértőként, képzési csoportvezetőként, konferenciaszervezőként, tanfolyami előadóként, pedagógusok tömegének nyújtott elméleti és gyakorlati ismereteket. Oroszlánrészt vállalt több akkreditált pedagógus továbbképző program kidolgozásában. Elmélyülten foglalkozott az integrációs és képesség-kibontakoztató nevelés-oktatás elméletével és gyakorlatával.

2001-ben a hátrányos helyzetű diákok érdekében végzett áldozatos tevékenységéért megkapta a Trefort Ágoston-díjat. A céltudatosság, a kitartás, a jövőbe vetett hit, a rábízott felnövekvő nemzedék iránti szeretet, elkötelezettség vezérfonalként működött az életében. Eredményei vitathatatlanok. Az intézmény, amelynek vezetője volt, példát adott arra, hogyan kell nehéz, olykor reménytelen körülmények között is megteremteni a fejlődés lehetőségét olyan gyerekeknek, akiknek a kiváló iskola az egyetlen esélyük.

Az 1953-ban született, és 2004-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Istvánné, Marika emléktábláját a tantestület kezdeményezésére az akkori Oktatási Minisztérium nemzeti emlékprogramjának keretében, 2006. január 28-án helyezték el az iskola falán, sőt, az intézmény auláját is róla nevezték el.

Az emléktábla avatóján egy idézet is elhangzott: „Az vagy, ami a munkád, /nem több és nem kevesebb, /Az eltűnő időből / Ez őriz meg, / Emberségednek ez ad alapot,/ Arcod redőibe vési fel nevedet, / Amelyet te hordasz, / Mely te vagy, / Magad egyedül, /A munkád által örökre.” Van abban valami hátborzongatóan szimbolikus, hogy épp annak a költőnek, az 1902-ben született Bárdosi Németh Jánosnak a szavaival emlékeztek Kovács Istvánnéra, aki mindig  tanár szeretett volna lenni, de a szülei nem tudták vállalni tanulmányainak költségét.

Azt, hogy Kovács Istvánné mennyire meghatározta szűkebb és tágabb környezetének pedagógiai irányát, mennyire volt népének tanítója, nem csak „középiskolás fokon”, bizonyítja, hogy halálának ötödik évfordulóján a Debreceni Egyetemen, Polgár városában és az iskolájában, a Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskolában is megemlékeztek róla.

S, hogyan adóztak az emlékének? Polgár Város Önkormányzatának képviselő-testülete úgy határozott, hogy a polgári városháza döntéshozóinak terme Kovács Istvánné nevét viselje, hogy gondolatai legyenek követendőek a város mindenkori képviselői számára. A 2005. augusztus 19-én megtartott ünnepi képviselő-testületi ülésen pedig posztumusz díszpolgári címmel tüntették ki.

A tankerület és a keresztényi erkölcs

De, ha már az idézeteknél tartunk, a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ honlapja is egy idézettel, nem is akárkiével, Szent-Györgyi Albertével nyílik: „Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.” Ám ennél tovább nem jutottam, pedig nagyon szerettem volna megtudni Tóth Lajos Árpád tankerületi igazgatótól, miért nem akarta a helyén látni Kovács Istvánné, Marika emléktábláját. A központban egy kedves női hang közölte velem, az igazgató úr több napos konferencián vesz részt, ő annyit tud tenni, hogy értesíti róla, hogy kerestem. Természetesen a konferencia végeztével szívesen meghallgatnám Tóth Lajos Árpád verzióját is az esetről. Mert így csak azok a kósza pletykák állnak a rendelkezésemre, hogy állítólag a keresztényi erkölccsel összeegyeztethetetlennek tartotta, hogy a tábla ott legyen.

Gondoltam, megkérdezem a Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskolában, az egyelőre az igazgatói feladatok ellátásával megbízott Molnárné Kovács Judit igazgatóhelyettestől, aki az utasítást kiadta a tábla levételére, hogy ő miért fogadott rögtön szót a tankerületi igazgatónak, de az igazgatóhelyettes asszony kérdésemre csak annyit válaszolt: „Nem nyilatkozom”.

Azt megint csak kósza hírekből tudom, hogy az iskola faláról szerdán levett emléktábla pénteken már vissza is került  a helyére. Nem józan belátásból, hanem utasításra. Vannak, akik úgy tudják, hogy dr. Tiba István tetette azt vissza, mert ez már „nem fért bele egy fideszes országgyűlési képviselőnek se.”

Lehetne tehát örömteli a vég. De, bár túlléphetnénk „e mai kocsmán, az értelemig, és tovább”.(J.A.) Jó lenne már!

Mert kétszeresen is igaza van dr. Faragóné Béres Editnek, Polgár alpolgármesterének: „Azt mondták, azért kell levenni az emléktáblát, mert már elavult. Egy ember munkássága sohasem avulhat el. Ahogy az országunknak van történelme, vannak hagyományai, úgy az iskolának is vannak. Ezeket meg kell, hogy ismerjük, meg kell, hogy ismertessük a gyerekekkel, a hagyományainkat ápolni kell. Igenis, Kovács Istvánnét, Marikát példaként lehet a mai fiatalság elé állítani. Az elődöket tisztelnünk kell. Különösen egy olyan elődöt, mint ő volt.”  De azért is igaza van az alpolgármester asszonynak, mert ennek az oktatási deficittel és nagy mértékű pedagógushiánnyal küzdő országnak, a jövőnek, most nem minden utasítást szó nélkül végrehajtó emberekre, hanem több ezer olyan pedagógusra lenne szüksége, mint amilyen Kovács Istvánné, Marika volt.