Elment a harmadik a nagy generációból
Ungvári Tamás és Heller Ágnes után meghalt Konrád György.
Már a tudat is jó volt, hogy köztünk vannak. A jelenlétük azt ígérte, hogy igenis vannak, lehetnek független szellemek. Hogy vannak, akikhez nem ér fel semmilyen piti undokság, akikkel úgysem tud tenni semmit egyetlen kellemetlenkedő hatalom sem, akik fittyet hánynak rá, oda sem figyelnek. Illetve nagyon is figyeltek. Kétséget sem hagytak afelől, mit gondolnak a világról, de mindegyik másképp csinálta.
Heller Ági szenvedélyesen vitázott, emelt hangon érvelt, kihívta ellenfelei acsarkodó indulatát. Ungvári Tamás -nagy szerencsém volt évtizedek óta ismerni- , a világ legszórakoztatóbb mesélője, nem szólt be nyilvánosan, napi szinten a politikába, de ha irodalmi panteonjába valaki sáros lábbal lépett, két anekdota között annyi vitriollal öntötte le a betolakodót, hogy az illető elhordta az irháját, ostoba ideológiájával együtt.
Konrád György szép oroszlánfejével, különleges baritonjával lassan és megfontoltan szólt, és csak az igazán fontos dolgokban. Odafigyelt a másik véleményre is, de alig megfellebbezhető tekintélyként iszonyú súlya volt annak, amit mondott. Nem érdekelte a politikai szokásjog: vígan nevezett meg miniszterelnökjelölteket is széllel szemben, ha ízlése úgy kívánta. Hármuk rengeteg kitüntetését kár is sorolni: ők adtak rangot a díjaiknak, nem fordítva.
Konrád mindent írt: regényeket, esszéket, szociológiát, önéletrajzot. Mégis az első könyve: a Látogató az, ami a legjobban felkavart. Épp tegnap írtam a gyerekvédelemről, akkor határoztam el, megint újraolvasom. Saját gyámügyes élményei alapján írott énregény, a gyerekvédelmi előadó egy napja, látogatásai szerencsétlen, bűnözővé vált, fogyatékos, nyomorgó vagy öngyilkos szülők által magára hagyott gyerekeknél és családjuknál.
Csupa helyrehozhatatlannak tűnő élet, dosztojevszkiji szenvedés, az egészet mégis emberivé teszi a higgadt hangon beszámoló "látogató" igyekezete a felelősségre és a figyelemre.
Aztán a Gondolat Kiadóban a rendszerváltás hajnalán mi adtuk ki immár legálisan Szelényivel közös híres tanulmányukat: "Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz" címűt. Minden hivatalos tanítással szemben azt állítják, hogy a "proletárdiktatúrának" nevezett rendszerben valójában a technokrata és politikai elitből és az ideológia-csinálókból álló értelmiség válik uralkodó osztállyá, élvez kiváltságokat. Akkor félig-meddig meggyőzött, de egy biztos: ha valami, hát ez alaposan megváltozott. Hol van most az értelmiség, a szellem emberei az uralkodó osztálytól!
Önéletrajzának szép címe van: "Fenn a hegyen naplementekor".
Igen, fenn volt a hegyen, magason. Akkor is, ha éppen naplemente volt.
