Erre (is) kellett a felhatalmazási törvény 7. – Az elherdált (tíz- és száz)milliárdoknak annyi

„Biztosan nem lehet pert indítani a feleslegesen felhalmozott és rossz minőségű védőeszközök beszerzése miatt” – reagált Magyar György arra a kérdésünkre, hogy lát-e esélyt felelősségre vonásokra a koronavírus-válság örvén végrehajtott – visszaélés-gyanús – lépések miatt. A portálunknak adott interjújából kiderül, nagyon szűk területen nyílhat lehetőség felelősségre vonásra. Annyit azért megjegyzett: „Orbán barátja, Mészáros Lőrinc maholnap Soros Györgyével összemérhető vagyonnal rendelkezik. Nyilván ’becsületes, kétkezi munkával’ jutott be a gázszerelő a világ ezer leggazdagabb embere közé.” Szerinte azonban „a kormány, illetve a miniszter mindezekért nem perelhető. Így az a választókon múlik, 2022-ben is úgy vélik-e, hogy a kormány a helyzet magaslatán állt a koronavírus-járvány idején. Erről a választófülke magányában maguk dönthetnek” – mondta, kifejtve azt is, hogy nagyon kemény munka vár az ellenzékre, ha le akarja győzni a Fideszt 2022-ben.

Mennyire élt vissza a kormány ezzel a kivételes lehetőséggel?

Mielőtt ebbe belemennék, emlékeztetni szeretnék arra – amit számos  helyen és sokszor, a többi között a Hírklikknek is –  kifejtettem: a kormánynak az egészségügyről szóló, illetve a katasztrófavédelmi törvény alapján, akár a veszélyhelyzet kihirdetése nélkül is szinte minden lehetősége megvolt a járvány elleni védekezéshez. Sok mindent tehettek volna tehát, kezdve a házi karantén elrendelésétől a nyilvános helyek működésének korlátozásán át, az egészségügyi ellátórendszer átalakításáig. De ha már mindenképpen szükségesnek tartották az alaptörvény szerinti különleges jogrend, a veszélyhelyzet elrendelését, a „felhatalmazási törvényre” azután már tényleg semmi szükség nem volt, nem szólva arról, hogy a rendeleti kormányzást határidőhöz sem voltak hajlandók kötni. És akkor vissza a kérdéshez, hogy mennyire éltek vissza ezzel a lehetőséggel? Magunk is csak kérdések sorát tudjuk feltenni. Például miért kellett a kórházi ágyak 50-60 százalékát napokon belül kiüríteni, miközben a 36 ezer felszabadított ágyon most nem egészen ötszázan fekszenek?

Ez emberéletekben mérhető kár, de persze a rendkívüli jogrend nem csak arra kínált alkalmat, hogy az egészségügyi ellátórendszerbe nyúljanak be. Temérdek pénzt csoportosítottak át, szedtek be, amiből szépen költöttek is.

Tény és való, a felhatalmazás arra is lehetőséget adott a kormány számára, hogy szabadon garázdálkodjon a költségvetési tételekkel. Megjegyzem: a parlamenti kétharmad birtokában, amúgy is könnyedén dönthetnek ezermilliárdok sorsáról. Ezzel kapcsolatban, csak egy adalék: az adófizetők pénzéből tonnaszám beszerzett egészségügyi védőeszközökből szinte semmi nem jutott el időben a háziorvosokhoz és az egészségügyi alapellátást nyújtó intézményekhez. A beszerzések amúgy teljesen átláthatatlanul folytak a világszerte kiküldött „fürkészek és portyázók” közreműködésével. Ráadásul az így beszerzett eszközök egy része használhatatlannak bizonyult, lásd a vérminta alapján készíthető, de szinte semmire nem jó vírusteszteket, meg a légzéssegítő készülékeket, amelyek nem alkalmasak az intenzív ellátásra. 

Portálunk kiszámolta, hogy a rendelkezésre álló kevés információból kiindulva, az látszik, hogy akár 4-6 milliós túlszámlázás sem kizárt lélegeztetőgépenként...

Ki és mikor fog elszámolni ezekkel a vitatható, százmilliárdokat felemésztő beszerzésekkel? És csak mellesleg: Orbán 16 ezer, intenzív ellátásra alkalmas légzőberendezést ígért. Nem tudjuk, hogy ezeket megvették-e, de ha nem, hála istennek, mert pillanatnyilag 28-an vannak lélegeztetőgépen. A jövőt pedig nem ismerhetjük.

Sorozatunkban – ha lehet – talán még ennél is súlyosabb, hosszabb távon ható példákkal próbáltuk szemléltetni ezt. Például az önkormányzatiság egészét negatívan érintő lépéseket. Ön szerint ez már a visszaélés kategóriája?

Felteszem a kérdést jómagam is: vajon mi szüksége volt a kabinetnek arra, hogy az önkormányzatoktól – a válsághelyzetre hivatkozva – elvegyék a gépjárműadó maradék felét is? A járványveszély okán, valóban indokolt volt megfosztani Gödöt a Samsung által fizetett iparűzési adótól? Érdekes, hogy azóta törvénymódosítást nyújtottak be, amely szerint, ahol legalább ötmilliárd forintos, kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű beruházás zajlik – és majd a kormány mondja meg, mi tartozik e körbe –, a helyi adó ugyancsak a fideszes többségű megyei önkormányzatokat illeti majd meg...

Ez az egyik oldal, de a másikon ott van a beszedett pénzek elosztogatása. Ön hisz abban, hogy a végén azért csak lesz elszámolás?

A sornak persze, hogy ezzel még nincs vége. Ráadásul az osztogatás a válsághelyzet idején is folyik: jut pénz a focira a kézilabdára, a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítésére. Ami viszont már összefügg a járvánnyal: a gazdaságvédelmi programban 1300 milliárd van. Csak el kellene ezzel is a hétköznapi halandó számára érthető módon számolni. A vállalkozásoknak ígért támogatások egy része, így a turisztikai szolgáltatásokat nyújtó cégeknek biztosított pénzek jelentős része ráadásul szintén a haveroknak jut.

 Kinek milyen felelőssége van abban, hogy mindez megtörténhetett?

 A veszélyhelyzet kihirdetésével, illetve a felhatalmazási törvény elfogadásával gyakorlatilag minden felelősséget Orbán Viktor a saját nyakába vett, hiszen rendeletekkel felülírhatott törvényeket – beleértve bizonyos alapvető alkotmányos jogok szabályozását is, mint a gyülekezéshez való jog vagy a választáshoz való jog –, átcsoportosíthatott költségvetési tételeket, tehát nagyjából azt csinált, amit akart. Ezzel nem lehet mit kezdeni, mert az alaptörvény, illetve több sarkalatos törvény ezt lehetővé teszi a számára. S hogy ezzel kapcsolatban kinek milyen felelőssége van?

Elsősorban a parlament ellenőrző funkciójának érvényesítése révén lehetne vizsgálni, ki és mit csinált esetleg rosszul. A kétharmad miatt, azonban az országgyűlésnek ez a felhatalmazása teljességgel kiürült, értelmét veszítette. Legfeljebb ismét csak az derült ki, hogy nálunk nem a parlamentnek van kormánya, hanem a kormánynak parlamentje. Egy válsághelyzetben – amikor bizonyos lépéseket nem lehet halogatni – a felelősség, akár tetszik ez valakinek, akár nem, a mindenkori kormányé. A szerencséről nem is beszélve. Mi örülünk a sikereknek. Politikai kultúra kérdése, hogy ezzel a felhatalmazással az aktuális hatalom a köz javára kíván-e cselekedni, avagy visszaél a rendkívüli szituációval, és a saját hatalmát szilárdítja tovább. A legnagyobb problémát egyébként a korrekt tájékoztatás elmaradásában látom.

Milyen tanulságokat lehetne és kellene levonnia az ellenzéknek?

Mit tehetett volna az ellenzék? A számára biztosított lehetőségeken belül – élve a parlamenti megszólalás jogával, illetve a rendelkezésére álló szűkös médiafelülettel – nagyjából egységesen tiltakozott a „felhatalmazási törvény” ellen, számos alkalommal felhívta a kormány figyelmét az általa meghozott intézkedések visszásságaira, figyelmeztetett az egészségügyi ellátórendszer zavaraira, a védekezéshez szükséges eszközök beszerzésével kapcsolatos anomáliákra. Nagyjából ennyit tehettek, és ezt meg is tették. S hogy milyen tanulságokat lehet levonni mindebből? Legfeljebb annyit, hogy amíg a Fidesznek kétharmada van, ennyivel kell beérniük. Ráadásul a kormányoldal veszélyes csapdát állított: ha elutasítják a felhatalmazási törvényt, akadályozzák a koronavírus elleni védekezést és „víruspártinak” minősítik őket. Ezt a kabinet ügyesen ki is használta, és szinte a teljes médiatér birtokában fújja a magáét, hogy milyen gonosz ellenzéke van. 

És a civil szervezeteknek?

A civil szervezetek sora ugyancsak határozottan fellépett, és tiltakozott többek között a rendeleti kormányzás határidő nélküli meghosszabbítása, a kórházi ágyak kiürítése, a szakszerű ellátásra szoruló betegek hazazavarása ellen. De mit tehettek volna még? Tüntetni nem lehetett, a médiumok csak igen korlátozott megjelenést biztosítottak a számukra. Így maradt a közösségi média, amely egyelőre cenzúra nélkül működhet. A civilek ezért próbálkoztak aláírásgyűjtési akciókkal – a „felhatalmazási törvény” elleni petíciót napok alatt több mint százezren írták alá –, de ez kevés ahhoz, hogy a kormány döntéseit érdemben befolyásolják. 

És a „köznépnek?”

Ami meg a „köznépet” illeti, ez nehezen értelmezhető fogalom. A „köznépet”, vagyis az egyes embereket nem igazán a veszélyhelyzet jogi aspektusai érdeklik, hanem túl szeretnék élni az egészet: nem akarnak maguk is megfertőződni, s persze aggódnak a munkahelyük elvesztése miatt. A véleményüket viszont nem tudják hatékonyan, a hatalom számára meghatározó módon artikulálni, s képtelenek egyenként a saját érdekükben fellépni. 

A helyzet tanulsága, hogy tömegpártok, sokakat tömörítő civil szervezetek – beleértve a nagy tagsággal rendelkező szakszervezeteket is – nélkül a „köznép” véleménye a kormányt nyilvánvalóan nem érdekli. Ezért is tehették meg, hogy utcára került százezreket hagytak az út szélén – vagy lökték őket bele az árokba, hogy ne rontsák az összképet –, miközben számos más államban az állástalanokat intézményesen segítik – akár az átmenetileg járó feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével.

Bele kell-e törődni abba, hogy így jártunk vagy lehet tenni még azért, hogy minimalizálni lehessen a fentiek (és a többi, hasonló intézkedés) tovanyúló hatásait? Akár Göd, akár a balatoni kikötők, akár az önkormányzatok ellehetetlenítése, a Budapest-Belgrád -vasút, a Kartonpack stb. Ha igen, akkor mit és hogyan kellene tenni? Kinek?

Nyilván nem szabad beletörődni semmibe, de amíg a mértékadó közvélemény-kutatások szerint is nőtt a válsághelyzet idején a Fidesz népszerűsége, s a biztos szavazók, biztos pártválasztók körében a kormányoldal támogatottsága hosszú ideje stabilan meghaladja az ötven százalékot, túl sok mindent nem tehetünk. Illetve élünk a rendelkezésünkre álló lehetőségekkel: hangoskodunk, tiltakozunk, s próbáljuk kihasználni a még független médiumok és a közösségi tér nyújtotta nyilvánosságot. Az írástudóknak mindig van felelősségük. Miközben a közvélemény-kutatási adatok arra figyelmeztetnek, hogy a hangunk az emberek csak egy szűkebb köréhez jut el. A másként gondolkodó értelmiség nagy felelőssége, hogy a szűkös keretek között is tegye mindenki számára világossá: miért jelentett gondot a „felhatalmazási törvény”, miért baj, hogy a kórházak élére katonákat állítottak, s milyen veszélye van annak, ha az ország működése szempontjából fontosnak tartott – amúgy önkényesen kiválasztott – cégeknél a honvédség irányítási törzse veszi át a „parancsnokságot”. 

Vannak-e jogi lehetőségek – vagy „tessenek legközelebb okosabban választani”?

Vegyük csak a kérdés második felét! Magyarország egyelőre olyan (fél)demokratikus jogállam, ahol rendszeresen választásokat írnak ki, és érvényesül az általános, titkos és egyenlő választójog elve. Az egyenlő persze már nem teljesen igaz, mert van, akinek a szavazata többet ér – gondoljunk csak arra, hogy az egyéni választókerületben győztes jelöltre leadott voks az országos kompenzációs listán is számít, s az egyenlőség elve Budapesten sem igaz. De visszatérve a lényegre: a Fidesz választási törvénye egy jogalkotási torzó, mindazonáltal az a politikai formáció fog győzni 2022-ben a parlamenti választáson, amely – minden trükk ellenére – elnyeri a szavazatok többségét. Ehhez arra van szükség, hogy a 106 egyéni választókerület nagyobb részében az egyetlen alkalmas ellenzéki jelölt nyerjen, és akkor a maradék 93 kompenzációs szavazat zömét is elviszik.

Csak remélni lehet, hogy az ellenzék tanult a legutóbbi kudarcból, mert 2018-ban a Fidesz a listás szavazatok 45 százalékával nyert kétharmaddal. Ha ezt az eredményt meg akarják fordítani, a hatályos szabályok szerint, az egyéni körzetekben egyetlen közös ellenzéki jelöltet kell állítani, és egyetlen közös országos listára van szükség. Ha így lesz, és a pártok nem az ideológiai különbségeket keresve, hanem a közös érdeket, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének leváltását tekintik legfontosabb céljuknak, van esély arra, hogy a polgárok „okosabban” választhatnak. De ehhez még átkozottul sok munkára van szükség, és kevés, ha az ellenzék vezetői meg tudnak állapodni egymással. Meg kell győzniük a vidék Magyarországát is, tehát azokat a polgártársainkat, akiket kizárólag a Fidesz médiabirodalmának végtelenül lecsupaszított üzenetei érnek el. Sorosozás, „migráncsozás”, cigányozás – csak néhány a hívó szóból. Más lehetőség híján, lehet, házról házra kellene bejárni a vidéket, hogy az emberek azt is megértsék: Orbán barátja, Mészáros Lőrinc maholnap Soros Györgyével összemérhető vagyonnal rendelkezik. Nyilván „becsületes, kétkezi munkával” jutott be a gázszerelő a világ ezer leggazdagabb embere közé. 

Lát-e esélyt arra, hogy utóbb felelősségre vonások következhessenek (egy esetleges kormányváltás után) a veszélyhelyzet ürügyén és örvén megtett ilyen lépések miatt? Ha igen, mely intézkedések támadhatók meg az eredmény reményében?

Jogászként erre viszonylag kevés lehetőséget látok. Ami csaknem bizonyosnak tűnik: akit Kásler miniszter levele alapján kidobtak a kórházból, s utána meghalt, ott van esély a polgári törvénykönyv alapján vagyoni kártérítés, illetve sérelemdíj megállapítása érdekében pert indítani. Ugyanez lehet a helyzet abban az esetben is, ha valakinek a vírushelyzetre hivatkozva, nem biztosítottak megfelelő orvosi ellátást. Mindkettőre van már sajnos példa. 

Az is felvetődhet, miért engedtek vissza a kórházakból szűrővizsgálat nélkül idős embereket szociális intézményekbe, ahol ők sorra fertőztek meg más lakókat. A felelősség kérdése azonban elég bonyolult. Kártérítésért az egészségügyi intézményt lehet perelni, s bizonyítani kell a haláleset vagy a beteg további egészségromlása és az intézkedés közötti ok-okozati összefüggést. Itt még elvben felvetődhet a konkrét döntést hozó orvos büntetőjogi felelőssége is, akit foglalkozás körében elkövetett – akár halált okozó – gondatlan veszélyeztetésért állíthatnának bíróság elé. Az viszont, hogy a kormány – Kásler miniszter – döntése alapján tettek ki vagy nem vettek fel betegeket a kórházak, többnyire már csak politikai és erkölcsi kérdéseket vet fel. Ugyanez a helyzet az indokolatlannak tűnő költekezés kapcsán: biztosan nem lehet pert indítani a feleslegesen felhalmozott és rossz minőségű védőeszközök beszerzése miatt. A kabinet, illetve a miniszter mindezekért nem perelhető. Így az a választókon múlik, 2022-ben is úgy vélik-e, hogy a kormány a helyzet magaslatán állt a koronavírus-járvány idején. Erről a választófülke magányában, maguk dönthetnek.

Sorozatunk eddig megjelent írásai:
Eltitkolt, örökre szóló rendkívüli intézkedések is történhettek
Az önkormányzatok kivéreztetése
Mi jár a (gaz) rémhírterjesztőknek?
Egy tollvonással elintézett régi vita: a Kartonpack ügye
A kiberbiztonság ürügyén tovább pusztítják az információs szabadságjogainkat
A balatoni kikötők lenyúlása