Értékes régészeti leleteket pusztítottak el a kormánynak fontos építkezésen

HírKlikk 2020. július 11. 10:46 2020. júl. 11. 10:46

A Budai Irgalmasrendi Kórház felújításakor találtak római kori leleteket, ezeket törvény védi. Az építkezésen egy részüket markolókkal mégis elpusztították.

A főváros történetének kétezer éves emlékei kerültek elő nemrég a Margit híd budai hídfőjénél. Római kori falmaradványokat, egy középkori kutat és Hunyadi Mátyás korából származó pénzérméket találtak az épp felújítás alatt álló Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán.

A feltárás eredményeiről nemcsak a régészek, hanem a beruházást végző Grabarics Kft. is büszkén számolt be idén év elején.

Arról azonban nem számoltak be, hogy két évvel korábban, egy hasonlóan értékes lelőhely pusztult el az építkezés miatt, a kórház udvarától pár tíz méterrel délre eső területen – írta a Direkt36 . és a 444

A Frankel Leó utca és a Vidra utca sarkánál – a kórházfelújítás részeként – egy új szárnyat húztak fel háromszintes mélygarázzsal, amelyhez egy több mint 15 méter mély gödröt kellett kiásni. Ezt megelőzően, az építkezés teljes területén régészeti feltárást kellett volna végezni, azonban erre nem volt lehetőség. Mire a régészek dolgozni kezdtek volna 2018 tavaszán, „a terület egy részét kimarkolták” – mondta dr. Láng Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettese. Így elveszett egy több száz négyzetméteres terület, amely „régészetileg szerves folytatása” lehetett volna a kórház udvarán nemrég feltárt leletanyagnak.

A beruházás mélyépítési munkáit a Bauer Magyarország Kft. végezte – az a cég, amely nemrég a paksi atomerőmű bővítéséhez kapcsolódó földmunkákra is megbízást kapott.

A kórház új épületszárnyának építésekor azonban a munkagépek megelőzték a régészeket: a körülbelül 3000 négyzetméteres építési terület nagy részét kimarkolták még azelőtt, hogy ott feltárást végezhettek volna. Miután ezt a régészek észrevették, egy kisebb (500-600 négyzetméteres) területen tudtak csak munkához fogni 2018 áprilisában. Két hónap alatt itt előkerült egy vastag középkori rétegsor, egy középkori kemence (benne 14. századi leletekkel), egy római gödör és őskori leletek is, mondta dr. Láng Orsolya.

A régészek júniusban tervezték folytatni a feltárást a munkaterület rámpája alatt, egy addig érintetlen, körülbelül 200 négyzetméteres részen. Azonban ez sem sikerült: mire a régészek visszatértek volna, a munkagépek ezt a területet is kimarkolták.

Forrás: Direkt36