Értékzavar Kispesten

Dr. Dávid Ferenc       2021. március 2. 14:21 2021. márc. 2. 14:21

Kérdés: Annak a csapatnak Marco Rossi volt a vezetőedzője, aki azt mondta rólad akkor, hogy megállnád a helyed a Serie A-ban is. Eltelt négy év. Megállnád a helyed a Serie A-ban? (csakfoci.hu)

Válasz: Azóta lejátszottam vagy 100 bajnoki meccset, bemutatkoztam a válogatottban, érettebb játékos lettem. Persze, 25 évesen még nem vagyok kész futballista, de most már magabiztosabban tudnám azt mondani, hogy igen, megállnám a helyem a Serie A-ban. (Gazdag Dániel focista – Budapest Honvéd FC)

1. A Honvéd pillanatnyilag kieső helyen tanyázik, és ha nincs szerencséje, könnyen a másodosztályban találhatja magát. Tapasztalataim szerint általában nem a magyar bajnokság kieső zónájából szoktak játékost igazolni az olasz élvonalban szereplő együttesek. Nagyra értékelem Gazdag önbizalmát, de az sem baj, ha a magabiztosság realitás érzékkel párosul. Csak emlékeztetőül: Szoboszlaira tavaly nyáron szemet vetett az AC Milan, de Dominik nem az osztrák bajnokság egyik sereghatójában játszott, hanem a BL-ben is kiváló teljesítményt nyújtó RB Salzburgban. Szoboszlai 2020-ban az év játékosa lett az osztrák Bundesligában: a 27 bajnokin 9 góllal és 14 gólpasszal zárt középpályás harmadik bajnoki címét nyerte a Red Bull Salzburggal. És vitte is a Lipcse, amely dobogós helyért küzd a német Bundesligában. Tiszta sor.

2. A jó szemű Marco Rossi négy éve mondta Gazdagról, hogy megállná a helyét a Serie A-ban. Azóta mi történt?  Négy válogatott mérkőzés (gólszerzés nélkül), egy Magyar Kupa győzelem és másfélszáz meccs a Kispest színeiben. Ilyen alapon (és ilyen múlttal) nemzeti bajnokságunk mezőnyének a fele Angliában, Németországban és Olaszországban futballozhatna. Négy év alatt fejlődött annyit Gazdag Dániel, hogy a lötyögős magyar NB 1-ből eséllyel pályázhatna bármelyik nívós bajnokság első osztályú csapatához? Tartok tőle, hogy még az angol vagy a spanyol másodosztály is leküzdhetetlen akadályt jelentene számára. Marco Rossi négy éve elhangzott – biztató és hitet erősítő – szavai persze jól eshettek Gazdagnak, de ez nem jelentheti azt, hogy a játékos önmagának kioszthat egy „Serie A”-s minősítést. Azt a bizonyítványt ugyanis nem Budapesten (nem Kispesten) osztják és nem játékosok hitelesítik, hanem olasz, német, angol edzők és menedzserek. Nem tudok róla, hogy Gazdag Dánielért jött-e már olasz „kérő”, ha igen, akkor óriási gratula a részemről, és máris vegye elő az utazó bőröndjét és irány Olaszország! Nem baj, ha nem az AC Milan, a Juventus vagy AS Roma hívta, fogadja el nyugodtan a Fiorentina, a Bologna vagy az Udinese ajánlatát is!

Labdarúgásunk színvonaláról most nem értekeznék, aki folyamatosan nézi a magyar első- és másodosztályú meccseket, az tudja minősíteni. Itt és most önértékelési zavarról van szó: egy – talán sokra hivatott – fiatalember olyan mértékben felülosztályozta magát, ami abban is akadályozni fogja, hogy idehaza komoly karriert fusson be. A 6-os számú mez értéke nem ugyanaz Kispesten és Nápolyban, ezzel azért illene tisztában lennie.

Ismét új edző van a Honvédnál. Jó lenne, ha a valódi profiligákban is tapasztalatot szerző Horváth Ferenc tréner beszélne a sráccal, és egy kicsit „helyrepakolná” a fiatalember egóját. Gazdag Dániel és a magyar labdarúgás érdekében.