Forgács Péter szerint a megújított SZFE nem nekik készül

HírKlikk 2021. január 17. 13:50 2021. jan. 17. 13:50

A Színház- és Filmművészeti Egyetem színészmesterség tanára hangsúlyozta, hogy miközben az új vezetés az egyetem valaha volt legnagyobb szabású megújulását kommunikálja, csak egy kiszivárgott dokumentumból értesültek az új oktatókról.

A 24.hu-nak adott interjúban Forgács Péter az új oktatók kiszivárgott listája kapcsán azt mondta, hogy „én ezt nem tartom ekkora durranásnak: nagyjából ilyen nevekre lehetett számítani. Sőt, már tavaly novemberben is arról beszéltünk, hogy lehet, hogy ők már itt is vannak, csak mi még nem tudunk róla.

Ez az egész a beszédképtelenség metaforája, a kommunikációra való igény teljes hiányát látjuk."

„Upor László valóban arról beszélt egy nyilatkozatában, hogy olyan, mintha két SZFE lenne. De ez istenigazából szeptembertől lesz érdekes, mert ugyan itt vannak ezek az új tanárok, de nem tudni, hogy most szánnak-e nekik tanári feladatot. Ők, gondolom, majd szeptembertől indítanak új osztályokat, tehát nekik kora tavasztól felvételiztetniük kell, ha tudják egyáltalán, hogy azt hogyan kell csinálni."

Forgács Péter szerint azért is nehéz kombinálni, hogy mit is akarhat az új vezetés, mert ugyan van az egyetemi életnek egy szabályokkal, törvényekkel jól körülhatárolt rendje, de ezt ők akkor és úgy hágják át, ahogy nekik tetszik. 

Azt is elmondta, hogy nem mond fel, inkább marad az egyetemen. „Nem mintha nagy kedvem lenne. Ez a közeg sem tanulásra, sem alkotómunkára nem tűnik alkalmasnak. Viszont nekem is van egy osztályom, egy másodéves zenés színházrendező osztály, akiknek két fontos alaptanára, Ascher Tamás és Székely Gábor már felmondott. És természetesen tanítanak tovább, ingyen, hivatástudatból, ragaszkodva a tanítványokhoz."

Forrás: 24.hu