Hét pont és más semmi
Orbán Viktor júniusban hét tézist állított fel az unió jövőjéről „Európa bajban van” címmel. A miniszterelnök immár évek óta kinyilatkoztatásokkal tartja a kapcsolatot a társadalommal, az érintkezés minden más formáját elveti. Újságírókkal nem találkozik, a parlamenti ellenzékkel nem tárgyal az ország fontos kérdéseiről. Kinyilatkoztat. Szinte nincs hivatalos programja az országban – eltekintve egy balul sikerült újságos-stand látogatástól –, mintha a Karmelita buborékjában élne, ahogyan – elnézést a hasonlatért – Putyin a Kreml falai mögött vagy Kim Jong-un a híres 55-ös számú phenhjan-i házban.
A 7-es szám egyébként valamiért fontos neki, már 2019 áprilisában ugyanígy meghirdette „Orbán Viktor hét pontja Európáért”, 2020 augusztus 20-án pedig „Hét törvénye van a nemzeti politikának” címmel mondott beszédet. A korábbi hétpontos szövegekre talán már senki sem emlékszik, főleg sablonos politikai óhajokat tartalmaztak, amelyek középpontjában a magyar nemzet fontossága állt és nyilvánvalóan hazai választóihoz szólt.
Hasonló a helyzet a júniusi hét ponttal is. Miniszterelnökünk – egyébként sajnálatos módon – hajlamos filozófiai, közgazdasági és történelmi téziseket hangoztatni anélkül, hogy azokról pontos tudással rendelkezne. Előszeretettel használja a „birodalom” kifejezést az unió jellemzéseként. A birodalom – mint struktúra – általában hódítás és katonai erő alkalmazásával keletkezik, de hát erről a mi esetünkben nyilván nem lehet szó, hiszen önként, sőt, népszavazás támogatásával csatlakoztunk. Bármennyire erőltetik is a „Brüsszel” szitokszót a plakátokon, ez éppen akkora ostobaság, mintha az ENSZ-t New York-kal, vagy a mostanában sokat emlegetett WHO-t Genffel azonosítanák. Az unió esetében nincs birodalmi székhely, nincs birodalmi politika, minden döntés a tagállamok közös akaratából születik, kivéve, ha egyesek megvétózzák.
A másik tétel szerint „közös gazdasági siker nélkül az Európai Unió szét fog esni…mert az unió saját tagországaival harcol”. Ez még akkor is – finoman szólva – súlyos valótlanság, ha csak a hazai választóknak szól. Az Európai Unió és elődszervezetei pontosan azért alakultak meg, mert politikusai felismerték, hogy a világ globalizációs folyamataiban csak az együttműködésnek van értelme, és ebben valamennyi európai ország vezetése most is egyetért – a briteket itt nem említem, az külön történet –, mi pedig, magyarok, végképp ennek köszönhetjük gazdasági fennmaradásunkat és a sokat emlegetett „fejlődésünket.” Amikor pedig Orbán harcot említ, akkor nyilván megfeledkezik arról, hogy az unió tagállami vezetői közül csak ő uszít plakátkampányokban az unió ellen, vétózza meg az unió döntéseit és hoz olyan törvényeket, amelyek ellentmondanak a szövetség alapelveinek. Persze, vannak viták a tagállamok között, sőt, az egész világgazdaságot viták szövik át. Ez természetes, ám a vita nem keverendő össze a „harciaskodással”, amiben mi most éppen jeleskedünk. És azért ne felejtsük el a vámuniót, Schengent, és a végére hagyom a legfontosabbat: a tagállamoktól Brüsszelben a kevésbé fejlett tagországok számára összegyűjtött ezermilliárdnyi támogatást, és talán ez cáfolja leglátványosabban, hogy a tagországok „harcban” állnának egymással.
„A veszélyes kihívások korszaka következik, amelyet járványok és népvándorlás fémjelez. A siker előfeltétele a demokrácia helyreállítása.” Ez is jól hangzana, ha nem éppen Orbán mondaná. A demokráciát a nálunk boldogabb tagállamokban nem kell helyreállítani, mert azokban működik a demokrácia. A járványok leküzdéséhez pedig össztársadalmi összefogás szükséges, átlátható kormányzat és őszinte kommunikáció, valamint tényleges konzultáció szakmai szervezetekkel és a szakszervezetekkel.
És a bűvös 7. pont: „Szerbiát fel kell venni az Európai Unióba”. Ez megint jól hangzik, csak nincs értelme. Ahhoz, hogy egy ország tag lehessen, le kell zárni a csatlakozási tárgyalásokat. Ezek folynak, és amint sikerült a 35 fejezetből álló egyeztetést lezárni, elérkezik a csatlakozás napja. Addig, fájdalom, várni kell, minden más csak demagógia.
A kinyilvánítások után Orbán felsorol néhány érvet, amelyek szerinte alátámasztják Európa hanyatlását. Vannak közöttük forrás nélkül megjelölt „felmérések”, többségük tételről-tételre cáfolható, csupán szólamok. Csak példaként: „A világ tíz legnagyobb pénzügyi központja között nincs európai.” Nos, három is van: London, Frankfurt és Zürich. Ám ez igazából nem mond sokat, mert még Lichtenstein is az előkelő 50-ik, nyilván nem gazdagsági fejlettsége révén. Nem igazi statisztikák, nem meggyőző adatok. Szóval hét pont és más semmi.
A lényeg: az Európai Unió jelenleg a világ legerősebb gazdasága, a tagállamok közötti kereskedelem pedig a világkereskedelem harmadát adja.
Örüljünk, hogy a részesei lehetünk.
