Hiller István ízekre szedte az Orbán-kormány oktatási és kulturális költségvetését 

Ennek alátámasztására néhány olyan tényre kívánta felhívni a figyelmet, ami túlmutat a száraz adatokon, kimutatásokon, számokon. Arról a koncepcióról beszélt, amit a költségvetés tervezete képvisel. 

A közoktatás átalakítása – felhatalmazás nélkül    

Felmerül a kérdés – tette hozzá –, hogy mi ad felhatalmazást arra, hogy ezt a kiemelést, összehasonlítást megtegyük? Álláspontja szerint az a kronológiai adottság, hogy „éppen tíz éve az Orbán-kormány új oktatási törvényeket vezetett be”. Ebből a Nemzeti Köznevelési és a Nemzeti Felsőoktatási törvényre tért ki részletesen Hiller István.

Alaptézisként ajánlotta összevetni az említett koncepciók költségvetését és azok eredményességét: igazuk volt-e azoknak, akik mindezt képviselték és mit gondolnak most a beterjesztett költségvetés tükrében saját korábbi álláspontjukról? Megélt-e bármilyen szakmai folytonosságot, építkezést, fejlődést az elmúlt évtized vagy inkább azt érdemes vizsgálni, hogy az országunk jövőjét az egy évtizede elképzelt törvények úgy valósították-e meg, ahogy tervezték? 

A képviselő szerint mindez kiolvasható – politikai reményei szerint a jelen kormány utolsó – költségvetési beterjesztéséből, ami az elkövetkező új kormány kereteit is részben meghatározza.

Rendhagyó, de tényszerű álláspontnak vélte elsőként arról beszélni, ami a költségvetésből kimaradt. Politikai szándékoktól mentesen, de szakmai elvárással figyelmeztette a törvényhozókat, hogy valamit ígértek, erre az ígéretre alapozták a társadalmi támogatottságukat és most, a ciklus utolsó költségvetésénél erről az ígéretről számot kellene adniuk. 

Pedagógus életpályamodell, mint klasszikus mézesmadzag

Szembesítette a kormányt azzal a ténnyel, hogy a „köznevelésinek elnevezett” törvényben, annak összes módosításával és kiegészítésével együtt a magyar közoktatás szerkezetét úgy alakították át, hogy arra korábban semmilyen felhatalmazást nem kértek és nem kaptak. „Tisztelettel kérem, hogy cáfoljanak meg. Mondják meg, hogy a 2010-es kampányban akár egyszer is elhangzott-e önöktől, hogy az önkormányzati fenntartásban lévő iskolákat, az iskoláink 90 százalékát egy központi kormányzati intézménykezelő felügyelete alá helyezik?” 

A szándékok elhallgatásának álcája alatt már felhatalmazva érezték magukat az átalakításokra – emlékeztetett az „eredendő bűnre”, aminek hivatkozásával államosították az „önkormányzati iskoláinkat”, három nap alatt felszámolták a magyar tankönyvpiacot, egyúttal a tankönyvválasztás szabadságát, felállították a KLIK-et, ezek ellensúlyozására beígérték a pedagógus életpályát, mondván, hogy rengeteg pénz lesz benne, ami kezdetben így is tűnt. 

Megígérték továbbá, hogy a pedagógus életpálya tartósságát és hitelességét az adja meg, hogy a vetítési alap a mindenkori minimálbér. „Ez a költségvetés tartalmazza ezt az összeget?” – tette fel a kérdést a képviselő és a kínos választ egyúttal át is vállalta a kormánytagoktól. „Ezt az ígéretet úgy, ahogy volt, megszegték. A vetítési alap két éven át volt a minimálbér, aztán úgy kivették, ahogy csak van, ez az ígéret évek óta az átverés kategóriájában van, miközben úgy szerezték meg a pedagógusok támogatását, hogy úgy hitték /.../, a minimálbér folyamatos növekedésével a bérük is növekedni fog. Ezt az ígéretüket megszegték.” 

Felkérte a kormányt, hogy mutasson egyetlen olyan hiteles, nemzetközi, elismert, akkreditált szervezet által elfogadott kutatást, eredményt, amely azt igazolja, hogy a magyar közoktatás színvonala a 2010-es, illetve 2010 előttinél magasabb színvonalon áll. „Egyetlen egyet sem tudnak ilyet mutatni.”

Hibás alapokra épült az Orbán-kormány koncepciója
 
A volt oktatási és kulturális miniszter határozottan kijelentette, hogy 2021-ben nemhogy magasabb lenne a közoktatás színvonala ahhoz képest, mint amikor több mint tíz éve átvették a kormányzást, hanem el sem éri azt. Ez pedig azt a szégyenteljes kudarcot jelenti, hogy az Orbán-kormány koncepcionálisan lőtt mellé, az alapokat vétették el, holott már három tanévnek elegendőnek kellene lennie az eredmények felmutatásához. A Klebelsberg Központot 2013-ban állították fel, de a fényes eredményekkel a mai napig adósak. 

Most, a 2020-’21-es tanév végén, nincs olyan szakmai vélekedés, ami azt mondaná, hogy ennyi idő alatt ne lehetne valódi tapasztalatot levonni, ezért egyértelműen kijelenthető: nem szolgálta az ország érdekét mindaz, amit az elmúlt évtized alatt a közoktatásban megvalósítottak. Ez nagy baj – állapította meg, mert az a karakter, amiről beszéde elején szólt, „az bizony negatív”. S mindezért még csak nem is a pénzügyminiszteri apparátust lehet felelősségre vonni, hanem azokat, akik a koncepciót támogatták és mindehhez kormányzati szinten az elmúlt években ennyi pénzt juttattak. Ha mindezt helyesen használták volna fel, a magyar közoktatás mára folyamatosan emelkedő színvonalat mutatna – de nem ez az igazság. „Nem az én elvárásaimmal, hanem a saját megszegett ígéretükkel szembesítem önöket” – fogalmazott a szocialista politikus s hozzátette: „egy évtizeddel a nemzeti közoktatási törvény elfogadását követően kijelenthető, hogy koncepcionális tévedés és rossz útra vitték a közoktatást. Ezt pedig a magyar diákok, pedagógusok sorsa sínyli meg.”

„A szakmai törvény elfogadása politikai lojalitás kérdése lett”

Felszólalásában áttért a szintén tíz éve elfogadott nemzeti felsőoktatási törvényre s emlékeztetett, hogy évtizede még csírájában megvolt az a politikai tartás, hogy épeszű és szakmai vitákat folytathattak egymással. A kormány figyelmébe ajánlotta, hogy akkor még előfordultak olyan bizottsági ülések is, amelyeken egymással is képesek voltak vitázni a kormány politikusai. Akkor még nem volt szégyen, hogy más-más tapasztalattal rendelkező emberek egymással szemben érveljenek, sőt, olyan is előfordult, hogy ellenzék és kormánypárt egyet mert érteni adott kérdésekben. A probléma ott kezdődött – idézte fel –, hogy a törvény körüli egyeztetésekkor elhangzott egy mondat, miszerint a szakmai törvény elfogadása politikai lojalitás kérdése: „azóta nincsenek ebben a kérdéskörben valódi szakmai viták”.

A felsőoktatás kérdésében is egy gyors szakmai áttekintést vázolt fel az MSZP-s képviselő. Ebből kiderült, hogy az első fél évtizedből gyakorlatilag semmilyen eredmény nem mutatható fel, mindössze az államtitkárok és az oktatási koncepciók cseréje volt dinamikus. Szakmai irányvonalat legfeljebb a pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank elnöke vázolt, amikor elővezették az önfinanszírozó, önfenntartó magyar felsőoktatás koncepcióját. Ez gyorsan lekerült a napirendről. Később egy vitaképes koncepció látott napvilágot „fokozatváltás a felsőoktatásban” elnevezéssel. Itt ismét feltette a kérdést, hogy a 2010 utáni választási ígéretek melyikében jelezte a kormány a választóinak, hogy az állami kézben lévő intézményeket alapítványi formába kívánja adni? „Nem találnak ilyet.”

Felmerül a kérdés, hogy miért szerepel mégis a tárgyalt költségvetésben, hogy a magyar felsőoktatás színvonala úgy emelhető, ha az intézmények állami tulajdonból és fenntartásból alapítványi formába kerülnek. Ezt a kormány azzal magyarázta, hogy így bekerülhetnek a hazai egyetemek a nemzetközi rangsor első 100-200-as helyezésébe. Ennek cáfolatára példaként hozta fel Ausztria legjobb, bécsi egyetemét, ami az osztrák állam kizárólagos tulajdonában és fenntartásában működik. A prágai Károlyi Egyetem csehországi állami egyetem, szintén a magyar intézmények előtt áll. A krakkói Jagelló Egyetem már közelíti a legjobb magyar egyetemeket, de még mindig előttünk és ez szintén állami intézmény. De a magyar diákok által látogatott heidelbergi egyetem, ami 51. a rangsorban, tartományi tulajdonban van, sőt, a fél évezredes bolognai egyetem sincs magán- vagy alapítványi kézben. „Nincs olyan érdemi rangsor, amiben az első száz között olyan alapítványi egyetemet találhatnánk, ami azelőtt állami intézmény volt. Önök szakmai alapon sem mondanak igazat” – vonta le a konklúziót.

 Hol van a modellváltó egyetemeknek ígért pénz...?

Hiller István nem állt meg a szigorú tények felsorolásánál, de önnön be nem tartott ígéretével is szembesítette a kormányt. Felemlítette, hogy az alapítványi átalakulások előtt az egyetemi szenátusoknak temérdek pénzt és támogatást ígérve csikarták ki a modellváltás elfogadását. Beidézte az MTI januári közleményét is, amiből megtudhattuk, hogy az egyetemek egyértelmű nyertesei lesznek az átalakításnak, az uniós támogatásokból 1500 milliárdot használhatnak fel. Ezt maga Varga Mihály pénzügyminiszter is megerősítette, sőt, emelte a tétet, akár 2000 milliárdot is prognosztizálva. Mindezt abban az időszakban, amikor a szenátusok szavazása zajlott.    

Április 13-án már arról szivárogtak hírek a sajtóba, hogy a magyarországi helyreállítási és ellenálló-képességi terv részeként az egyetemek megújítására 1191,52 milliárd forint előirányzat szerepel. Amikor pedig lezárultak a szavazások az egyetemeken, április 26-án Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy Magyarország 2500 milliárd forintnyi támogatásra és további 3300 milliárd forintnyi hitelre jogosult, de nem kérjük a hitel lehetőségét – idézte a kormánysajtót Hiller István. Idézte továbbá Stumpf István májusi nyilatkozatát is, aki már arról beszélt, hogy minimum 5-600 milliárd kellene a magyar költségvetésből(!), hogy el tudják érni az eredetileg tervezett 1500 milliárdos felsőoktatási fejlesztést. „Mutassák meg azt az 5-600 milliárd forintot, ami a beterjesztett költségvetésben szerepel, amit megígért a miniszterelnöki biztos úr?” – tette fel a válasz nélkül maradt kérdést. Hiller szerint a kormány az elmúlt évszázad legjelentősebb felsőoktatási szerkezeti átalakítását hajtja végre úgy, hogy átverték a résztvevőket. 

A kormány a szellemi és kulturális tér leigázására készül – ez elfogadhatatlan

És ezzel még nincs vége, mert ugyanezt a gátlástalan szisztémát követik a kultúra területén is: a kormányzati struktúrán belül a kultúra helye kaotikus.

A nagy nemzeti kulturális intézmények és a közművelődés a kulturális államtitkárságnál van az Emmi-n belül. A külföldi magyar kulturális intézmények ügye a külügyminisztériumnál, a kulturális beruházások (például Liget-program vagy Budai Vár) külön miniszteri, illetve miniszterelnöki megbízottnál, a régészet, műemlékvédelem, feltárások a miniszterelnökségnél. A film, filmművészet a gazdasági minisztériumnál, illetve különmegbízottnál. Ebből a rengetegből azonban kiemelkedni látszik a Petőfi Irodalmi Ügynökség, ami ugyanolyan formában kerül alapítványi átalakításra, mint a már említett egyetemek. Ezt követően pedig a magyar kultúra igen jelentős szeletének az irányítója lesz, amiért látszólag egy személyben felel maga Demeter Szilárd, s mindez úgy valósul meg, hogy kikerül a magyar állam fennhatósága és tulajdona alól. „Önök olyat tettek, ami szakmailag megalapozatlan és ugyanaz lesz a jövője, mint ami a közoktatásnál indult egy évtizeddel ezelőtt” – olvasta a kormány szemére a képviselő.  

S hogy mindezt miért? Hiller szerint egyáltalán nem azért, mert nincs a kormány fejében semmilyen elképzelés, sem azért, mert azt gondolnák, hogy a kultúra, az oktatás nem fontos – nagyon is fontos. Felidézte, hogy a szakirodalom a taglalt két nagy terület politikai kezelését kétféle módon határozza meg. Az egyik szerint az oktatásnak, a kultúrának az a célja, hogy megfelelő tapasztalatú és tudású emberek és közösségek kritikus, alkalmazkodó és alkotni képes nemzedéket neveljenek, amely a saját sorsával bánni tud. Van azonban egy másik, kevéssé fennkölt aspektusa is a politikai kezelésnek s ennek nem a tanítandó fiatal az alanya, hanem maga a hatalom. Hiller szerint mind az oktatás, mind a kultúra, ha nem megfelelően értelmezik, ideális eszköz a hatalom bebetonozására és megtartására.      

A képviselő álláspontja szerint a jelen költségvetéssel a kormány egy olyan oktatás- és kultúrpolitikát hirdet meg a pénz, a számok nyelvén, ami a magyar szellemi és kulturális tér elfoglalásának kísérlete és leigázása. Az elmúlt tíz év folyamata nem más, mint a következő nemzedékeken való uralkodás lehetőségének megteremtése és ezt szolgálja a tárgyalt költségvetés is. „Nem azért végzik az alapítványi kiszervezést, mert meggyőződtek arról, hogy ez a színvonalemelés valódi útja. Önök a saját hatalmukat és befolyásukat akarják megtartani az intellektuális tér legfontosabb műhelyeiben, intézményeiben s ennek érdekébe nem hagynak a magyar vidéken egyetlen felsőoktatási intézményt sem állami kézben. Ezért azt kell mondjam, nincs az az állami költségvetés, ami mögött ilyen koncepció áll /.../, amelyet én, mi, el tudnánk fogadni.”

Az országgyűlés szocialista alelnöke szerint mindezen egyetlen módon lehet csak változtatni, amikor a jelenlegi kormánypártok kénytelenek lesznek átadni a kormányzás lehetőségét. Zárszavában hozzátette: „mi sohasem fogjuk elfogadni, hogy a magyar államot megfosztották a magyar felsőoktatási intézmények legjavától. Sohasem fogjuk elfogadni, hogy a magyar színház- és filmművészet 150 éves intézményét úgy vették el, ahogy elvették. Sohasem fogjuk elfogadni azt, hogy ilyen költségvetéssel egy ilyen koncepciót támogassanak és valósítanak meg.” 
   
A megoldás a politikai változás, az ellenzék győzelme és utána az új kormány.