Hosszú úszásodra mindig számíthatunk

„Így nem szabad abbahagynom”, mondta szerdán hajnalban a kétszáz vegyesen elért hetedik helye után az újságíróknak a háromszoros olimpiai bajnok. Nyilván a hetedik helyre – és a két nappal korábban, fő számában, a 400 vegyesen elért ötödik helyére – gondolt a bajnoknő. Mi, a nemzeti színekért szurkoló drukkerek, akik figyeltük eddigi pályafutását, nemcsak erre gondolunk.

Hosszú Katinka élete az elmúlt években a szemünk előtt zajlott. Nem csupán páratlan sportolói tevékenysége – gyakorlatilag ahol elindult, győzött – hanem a magánélete is. És a közéleti harcai ugyancsak. Legalábbis az évekkel ezelőtti küzdelmei, hogy legalább az őt körülvevő közeget, a medencék világát tisztábbá tegye. 2016 januárjában egy sajtótájékoztatón, a nagy nyilvánosság előtt összetépte a 12 milliós támogatási szerződését, utat mutatva ezzel másoknak is, akik nem voltak abban a helyzetben, hogy szembeszegüljenek a hatalommal.

Nem az orbáni hatalom ellen harcolt Hosszú, hanem az akkor Gyárfás Tamás vezette úszószövetséggel. (Mely persze bőven része volt és része ma is a NER-nek.) Egyfajta népi hőst láttunk a sikeres úszóban, aki szembeszegül a hatalmasságokkal és le is győzi őket.

„A régi Katinkánkat szeretnénk visszakapni”, mondta akkor kétségbeesetten Gyárfás Tamás. Mi meg örültünk annak, hogy Katinka már nem a régi, és főleg, nem olyan, mint sok ezer más nő ebben az országban. Akik, kiszolgáltatott helyzetüknél fogva, elfogadják, amit mondanak nekik, beállnak a sorba, bólogatnak. Katinka akkor megmutatta, hogy lehet másként is.

Igaz, neki „könnyű”: volt elegendő tőkéje hozzá. Nem a pénzről beszélünk elsősorban, bár az is szépen gyűlt a bankszámláján, inkább a versenyzés során megszerzett erkölcsi tőkéjéről. Hogy egy olyan országban, ahol az élet sok területén leginkább az összeköttetések, a kapcsolati (politikai) tőke révén lehet előrejutni, Hosszú Katinka felmutatott egy nehezebb, de egyáltalán nem járhatatlan utat. Ezt az utat úgy hívják, hogy tehetség, tudás, teljesítmény.

Ezzel nem tudott mit kezdeni a NER, mert idegen volt tőle ez a mentalitás. Nem illett bele a képbe, hogy egy fiatal nő nem adja meg magát, szembeszáll a feletteseivel, harcol a jogaiért. Ehhez persze kellettek az eredmények, az eredményekhez pedig Shane Tusup. Egy olyan edző, aki férji minőségében is ott volt Hosszú mellett. Ő dolgozta ki a versenyzője (és felesége) számára azt a korábban nem alkalmazott edzésmódszert, amit következetesen végigcsináltak, és amiről kiderült, hogy jó lóra tettek. Katinka ahol elindult, nyert, gyűlt az önbizalom, s persze nem utolsósorban a pénzdíjak is sokasodtak.

Talán akkor kezdődtek a bajok, amikor a gondokból még csak annyi látszott, hogy Katinka és férje szakítottak. Ezt követően még jöttek az eredmények, de jött még sok más is. Olyan dolgok, amelyekre az úszónő kevésbé lehet büszke, mint a medencében elért sikereire. A Duna Aréna bérlése körüli anomáliák például. Visszafogottan fogalmazunk, mert valójában arról van szó, hogy Hosszú időközben megalakult sportegyesülete más elbírálás alá esett, mint a többieké. Másokhoz képest nagyságrendekkel több lett az állami segítség - Hosszú Katinka lassanként állam lett az államban. De a Magyar Úszó Szövetségben mindenképp: az úszók szervezete nem felügyelte már a versenyzését, hanem alkalmazkodott hozzá, ő mondta meg, mikor és hol indul, diktált a sportvezetőknek.

És most, amiért leírtuk, hogy Hosszú pályafutása akkor is befejeződött, ha a vízben még folytatja is a versenyzést, jött a Jakabos-ügy. Mindenki ismeri, akit csak kicsit is érdekel a sport, és aki magyarként szurkol a nemzeti színekben induló versenyzők sikereiért. Hosszú Tokióban az utolsó pillanatban visszalépett a kétszáz méteres pillangóúszástól, miközben korábban megakadályozta, hogy versenyzőtársa, Jakabos Zsuzsanna egyéni számban is indulhasson az olimpián. Joga volt ehhez a bajnoknőnek, csak éppen mindez morálisan meglehetősen méltatlan lépés volt. (Az olimpiai szintet ebben a számban három magyar versenyző teljesítette, sorrendben Kapás Boglárka, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna, de a szabályzat szerint egy nemzet csak két versenyzőt nevezhetett a versenyre. Hosszú annak ellenére vállalta a nevezést, hogy szinte teljesen biztos lehetett benne, nem indul majd ebben a számban. Jakabost a helyszínen már nem lehetett nevezni, neki maradt a négyszer 200-as váltó, egyéni számában – bár teljesítette a szintet – nem indulhat.) Ráadásul mindez nem először történt meg a két versenyző között. Öt évvel ezelőtt, Rio de Janeiróban az ottani olimpián hajszálra ugyanez volt a felállás: Hosszú akkor is meggátolta, hogy Jakabos egyéni számban indulhasson.

Egy háromszoros olimpiai bajnok többet engedhet meg magának, mint azok, akik nála kevesebbet tettek le az asztalra. Ezt írták azok a kommentelők, akik a Jakabos-ügy után védelmükbe vették Hosszút. Megjegyzem, elenyésző kisebbségben vannak, a többségtől kapott hideget.-meleget, mindennek elmondták, egyedül jó embernek nem.

Nincs abban rossz, ha egy háromszoros olimpiai- és sokszoros világbajnoknak több jár. De ehhez neki is többet kell adnia, és nemcsak a medencében. Emberi tartásból, tisztességből, alázatból, odafigyelésből kell többnek lennie másoknál.

Katinka tehát még versenyez, nyerni is fog versenyeket, de pályafutása – amint azt az elején írtuk – gyakorlatilag ezzel a kínos és csúnya epizóddal véget ért. Amit a nagy bajnok felépített, azt a sikereibe beleszédült ember lerombolta.

Ha egyenleget kívánnánk vonni, Gazdag Gyula egykori filmjének címét némileg átigazítva, azt mondhatjuk: Hosszú úszásodra mindig számíthatunk. És, Gyárfás Tamás szavaival élve, mi, szurkolók ugyancsak a régi Katinkát szeretnénk visszakapni. Nem azt, akire az úszók egykori vezetője gondolt, hanem azt a Katinkát, akit szerettünk, mert szerethettük.