Ihász Sándor: már szégyellnünk kell magunkat, nem alázatot mutatnunk

– Kevesebb mint egy héttel azután, hogy az Európai Unió Bírósága elmarasztalta a magyar államot a „Stop Soros” törvénycsomag egyes elemei miatt, most a magyar Kúria ellen ítélt az uniós szerv. 

– Durván egy héttel ezelőtt – amikor az Európai Unió Bírósága hasonlóan a mostani helyzethez, elmarasztalóan ítélt Magyarországgal szemben – azt mondtam, hogy az én álláspontom szerint a magyar kormány részéről ilyen ügyekben, az európai jog érvényesítésével, vagy az Európai Bíróság joggyakorlatának értelmezésével kapcsolatban a nagyképűség, és a kioktatás helyett több alázat kellene. Ezt az újabb döntés fényében most úgy módosítanám, hogy már szégyellnünk kellene magunkat, nem alázatot mutatnunk. Sorozatosan elégtelent kapunk minden jogállami kérdéshez kapcsolódó témában. Az Európai Unió Bírósága gyakorlatilag minden ilyen ügyben a magyar kormány álláspontjában megfogalmazott logikai és jogi érvelésével ellentétesen dönt. Ha klasszikusan akarjuk megfogalmazni, akkor egy akkora elégtelent kapott ebben a kérdésben is a magyar kormány, hogy az kilóg az osztálykönyvből. A döntések sorozatából és abból, hogy egyre gyakrabban marasztal el minket az Európai Bíróság, azt a következtetést is le lehet vonni, hogy ezekben az ügyekben az ügyészség és a bíróságok részéről több esetben önkényes és gátlástalan jogalkalmazás zajlik. A Legfőbb Ügyészség és a Kúria azonban nem magától ennyire szakmaiatlan, és nem magától ennyire kategorikusan elzárkózó és elutasító, hanem ezekből a megnyilatkozásokból – például a kormány reakcióiból, az igazságügyi miniszter válaszaiból – egyértelműen az következik, hogy ezek az állami szervek a kormány kvázi megrendelésére járnak el, miközben egyfolytában maguknak kikérve hangoztatják a függetlenségüket, az eljárásuk objektivitását és pártatlanságát.

Az Európai Unió Bírósága azonban mindig következetesen, egységes értékrend alapján és töretlenül ugyanazokat az elveket és fogalmakat rögzíti, amivel a magyar szervek rendre szembemennek. Én úgy látom, hogy ezekben a kérdésekben és ügyekben gyakorlatilag politikai eszközzé vált ez a két szervezet, a jog pedig sajnálatos módon a kormány propagandájának, illetve a jogpolitikájának a szolgáló leánya lett. Tehát sokszor gyakorlatilag automatizmusként és a háttérből a kormány informális és közvetett elvárásait, illetve a megrendeléseit végrehajtva, kiszolgálva és a támogatását élvezve működnek ezek a fontos szervek. Ez egy régi korszakot idéz, aminek kevés köze van a klasszikus demokratikus jogállam működési elveihez. 

– Mi az alapja a mostani döntésnek?

– A kérdés lényege az volt, hogy előzetes szakmai kérdésekkel közvetlenül fordulhat-e egy alsófokú bíróság, magyarul egy konkrét jogalkalmazó, egy bíró, az Európai Unió bíróságához és közbe kell-e iktatnia a legfőbb szervként működő Kúria eljárását. Az eljáró bíró ugyanis úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárást kért egy konkrét büntetőügyben, és ezt két külön kérdéskörben tette meg, majd a döntésig felfüggesztette a magyarországi eljárást. Az előzetes döntéshozatali eljárás ugyanis azt jelenti, hogy mielőtt ő bármilyen érdemi döntést hozna, azelőtt kikéri az Európai Unió bíróságának véleményét, mert azt gondolja, hogy a konkrét ügyben jogértelmezési probléma van és a felmerült kérdésben ütközni látszik az uniós, illetve a magyar jog. Korábban ez csak elméleti kérdés volt és soha nem vetődött fel konkrét problémaként, hogy az uniós jog primátusa feltétlenül érvényesül-e a magyar joggal szemben vagy nem, azaz ha ellentétes a magyar és az uniós jog, akkor ténylegesen melyiknek van elsőbbsége.

– Milyen kérdéskörökben kérte ki a bíró az Európai Bíróság véleményét?

– Két általános és egy konkrét, leszűkített és ténylegesen az ügyben előforduló jogkérdésben. Az egyik általános kérdés az volt, összeegyeztethető-e a bírói függetlenséggel az, hogy a bírósági elnököket egy önkényes és érdemben ellenőrizhetetlen mechanizmussal nevezték ki. A kérdés tehát az volt, hogy az a gyakorlat, amit anno Handó Tünde, mint az Országos Bírósági Hivatal elnöke folytatott, összeegyeztethető-e, illetve ellentétes-e a jogállam fundamentális alapértékeként rögzített bírói függetlenséggel.

Azt is megkérdezte a bíró, hogy az azonos szinten is megegyező személyi és szakmai paraméterekkel dolgozó bírók, illetve az ügyészek illetményének az összetétele, illetve az összege közötti eltérés sérti-e a bírói függetlenséget. Ez a probléma abból fakadt, hogy a korábbi egységes és egymásnak horizontálisan, szintenként is megfeleltetett bírósági és ügyészségi javadalmazás kevesebb lett a bíróságon és ezt a bírósági elnökök gyakorlatilag csak teljesen szubjektív alapon meghozott informális döntésekkel kompenzálhatták.

A konkrét kérdés – ami szerintem apropó volt, a bíró számára, hogy az általános kérdéseivel az Európai Bírósághoz forduljon – azzal kapcsolatban merült fel, hogy sérti-e a terhelt védekezéshez és a védelemhez való büntető eljárásjogi elvet és alapjogot az, ha Magyarországon egy külföldi uniós állampolgárral szemben folytatott eljárásban nem tudnak megfelelő nyelvismerettel rendelkező tolmácsot biztosítani és a tárgyalás a terhelt távollétében zajlik. Elmarasztaló tartalmú ítélet esetén emiatt az uniós állampolgárságú elítélt jogorvoslatért fordulhatna az unió bíróságához a magyar állam ellen, ami adott esetben a magyar államot elmarasztaló döntést hozhatna. Ezt akarta megelőzni a bíró és ezért fordult az uniós szervhez.

Arra reagálva, hogy a bíró beadta ezeket a kérdéseket, a legfőbb ügyész és a Kúria is azonnal lépett. Polt Péter azt az álláspontot rögzítette, hogy a bíró nem is kérdezhetett volna ilyet, főleg nem közvetlenül, de önmagában az ilyen jellegű kérdéssel nem is lehet az uniós szervhez fordulni, mert előzetes döntéshozatali eljárás csak a szerződések értelmezésével kapcsolatban, illetve más uniós hatóságoknak, vagy uniós szerveknek a döntésével kapcsolatos jogértelmezési kérdésekben kezdeményezhető az Európai Unió Bíróságán. A Kúria pedig egész egyszerűen azt mondta ki, hogy az adott konkrét ügyben ezek a feltett kérdések az érdemi döntéshez tökéletesen szükségtelenek, és irrelevánsak. Szerintük a bíró eljárása törvénysértő volt, és ezért cserébe, rögvest indítottak is a bíró ellen egy fegyelmi eljárást. 

– Mit mondott ki az Európai Unió Bíróságának most meghozott döntése? 

– Öt fontos megállapítást tett a bíróság. Ezek nemcsak a konkrét ügyben végrehajtandók, hanem nyilván általánosságban és elvi alapon is meghatározzák a jövőbeni gyakorlatot. Az első eleme ennek a bírósági döntésnek az, hogy ellentétes az uniós joggal, ha a bírósági csúcsszerv, vagy egy felsőbb bíróság az előbb mondott érveléssel elvileg is megtiltja az előzetes döntéshozatali eljárást, azaz eleve kizárja az alapügyben eljáró és az alapjogi kérdésben dönteni jogosult és köteles bírónak ezt az eljárást. Rögzítették, hogy erről a kérdésről nem a magyar Kúria – vagy bármely más uniós állam legfőbb bírósági szerve – hanem kizárólagos hatáskörrel és illetékességgel csak az Európai Unió Bírósága jogosult dönteni. Ezzel szemben a magyar Kúria döntése az volt, hogy kizárólag ők jogosultak kategorikusan eldönteni, hogy a konkrét ügy eldöntéséhez mi a fontos és mi nem az. A lényeg tehát az, hogy a kérdésben az Európai Unió Bírósága helyett jogszerűen nem dönthet a magyar Kúria.

A második megállapítás az, hogy nem az alapügyben eljáró bíró volt törvénysértő, amiért az Európai Unió Bíróságához fordult, hanem a Kúria, amikor fegyelmi eljárást indított a szakmailag alaptalanul megbélyegzett bíró ellen és a döntésével eleve kizárta az alsóbb fokú bírók számára, hogy az uniós jog lehetőségével élve, előzetes döntéshozatalt kérve az uniós bírósághoz fordulhassanak.

A harmadik pont az, hogy az alsófokú bíróságoknak figyelmen kívül kell hagynia – vagyis nem is lehet, de nem is kell végrehajtania – a nemzeti bíróságok, vagyis a Kúria döntését, amennyiben az ellentétes az uniós joggal. Ebből következik a negyedik elem, hogy az uniós jognak és a magyar jognak a kollíziójában rögzíthető, hogy az uniós jog primátusa egyértelmű és abszolút.

Az ötödik döntés az, hogy az ügy konkrétan megsértette a bírói függetlenség alapelvét. Amennyiben tehát egy folyamatban lévő ügyben egy bírót egy felsőbb szerv úgy korlátoz, vagy presszionál, hogy a bírónak esetleg attól kell tartani, hogy személyi következménye van, fegyelmi, vagy akár munkajogi következménye lehet a döntésének, akkor ott tartalmában effektíve, objektíve és lényegesen sérül a bírói függetlenség. Ugyanezen pontban az Európai Bíróság kimondta, hogy sérült az úgynevezett tisztességes eljárás alapelve is, amit rögzít az európai alapszerződés, a magyar alaptörvény, és ami benne van a büntetőeljárási törvényben is, tehát többrétegű és többféle formában deklarált alapelv.

– Mit tud még tenni az Európai Unió, ennyi elmarasztaló ítélet után?

– Lehetséges már a jogállamisággal kapcsolatos vizsgálati mechanizmus keretében eljárást indítani. Továbbá felszólíthatják Magyarországot levélben, ami kulturált országokra hatni szokott és az unió is azt feltételezi, hogy az önkéntesen belépett államok együttműködésekor mindenki igyekszik önként és együttműködve korrigálni, ha valamilyen a jogállam működésével kapcsolatos problémára felhívják a figyelmét. Az, hogy ez mennyire hatásos eszköz, már más kérdés, de egyfajta megszégyenítés, illetve egyfajta akár politikai, vagy akár média presszió társulhat ehhez. A megbélyegző elmarasztaláson túl – a jogállamisági mechanizmushoz kapcsolódva, de akár attól függetlenül is – kaphatunk pénzügyi forrásokkal kapcsolatos bírságot vagy megvonást.

Ez a rendszer nem arra lett kitalálva, hogy a renitens államokat szabályozzák, és ha valamelyik állam dezorganizálja a rendszert, és nem működik együtt, arra nincsen igazán jó és hatékony válasz, maximum a politikai és média presszió, illetve a pénzügyi forrásoknak a megvonása, de alapvetően az unió szabályrendszere a tagállamok közötti párbeszédre és az önkéntes korrekcióra épít. Tehát ha megkapom a levelet, amiben felszólítanak egy konkrét döntéssel, akkor önkéntesen korrigálnunk kellene a hibát. Ennek a reménye van ebben az ítéletben leírva, a pium desiderium, ami azt jelenti, hogy jámbor óhaj.

Erre a magyar kormány azt mondja, hogy ez az egész egy hazugságáradat és a bírósági döntés eleve ellenünk irányul, sőt, jogalap nélkül a nemzeti szuverenitásunkat elfogadhatatlanul korlátozva belebeszélnek az ügyeinkbe. Ez nem egy kompromisszumos álláspont, innentől pedig nagyon nehéz továbblépni. Én ezt úgy gondolom, hogy van egy jól bejáratott mechanizmus, ami egyébként a lehető legrövidebb utat keresi, nem köntörfalaz, nem elferdít, hanem a tényleges, valós tényekből logikailag következtetve az igazság vagy a törvényesség összhangjával lehetőleg a leghatékonyabb megoldást keresi.

Ezzel szemben a magyar kormány úgy akar eljárni, mint a viccben, amikor a megkérdezik a paraszt bácsitól, hogy milyen messze van a falu, amire a bácsi úgy felel, hogy: „légvonalban 3 kilométer, de én tudok egy rövidebb utat az erdőn át”. Nem jó, ha a magyar állam a rövidebb úton megy az erdőn át.