Jászberényben Budai Lóránt polgármester bemutatta a KJE képviselőjelöltjeit
Jászberényben Budai Lóránt jelenlegi polgármester bemutatta a Közösen Jászberényért Egyesület (KJE) képviselőjelöltjeit, akik indulnak a január 15-i időközi önkormányzati választáson. Kiemelte az együttműködés fontosságát. Hozzátette: akivel tudtak, akivel lehetett, azzal a város érdekében össze tudtak fogni, akivel lehetett együtt dolgozni, azzal együtt dolgoztak. Állnak az új megméretés elé.
A Közösen Jászberényért Egyesület színeiben megválasztott polgármester, Budai Lóránt arról beszélt, az időközi választásnak van egy apropója, és egy időpontja. Az apropója, hogy az elmúlt időszakban megmutatkozott, valamiért nem működik a közös munka a Fidesz-frakcióval. Ezért már 2020-ban azt mondták, hogy akkor mérettessenek meg újra. Akkor ezt a Fidesz-frakció nem vállalta. Most már valamiért fontos lett nekik is. A Közösen Jászberényért Egyesület most is áll elébe, ha az kell. Ezért január 15-én időközi önkormányzati választás lesz Jászberényben.
Budai Lóránt elmondta, az időpontot nem ők választották, nem is volt rá lehetőségük, azt a korábban fideszes többséggel megválasztott választási bizottság jelölte ki. A polgármester ezért előre elnézést is kért amiatt, hogy az adventet kampányolással fogják tölteni, de ígéretet tett rá, hogy amennyire lehet, az ünnep környékére nem fognak politikát csempészni.
Beszélt arról is, hogy az utóbbi időszakban sokszor fölmerült az együttműködés, illetve annak hiánya. Kijelentette, hogy az együttműködés létezik, ott van mögötte a Közösen Jászberényért Egyesület, amely különböző pártok, különböző nézetű civilek közreműködésével 2019-re jött létre. Ez az együttműködés igen jól működött az elmúlt időszakban.
Budai Lóránt arról is szót ejtett, hogy az együttműködés a városvezetéssel és a hivatalos szervekkel is megvalósult, aminek köszönhetően, például hamarosan felépül a város térfigyelő kamerarendszere. Együtt tudtak működni a közszolgáltatókkal, a vállalkozókkal, aminek köszönhetően sok minden megújult. Hozzátette: az egyházzal is sikeres volt az együttműködés. Leszögezte, hogy akivel tudtak, akivel lehetett, azzal a város érdekében össze tudtak fogni, akivel lehetett együtt dolgozni, azzal együtt dolgoztak. Ezek után megköszönte a bizalmat.
Emlékeztetett rá, hogy nehéz időszak áll mögöttük, hiszen mindenki tudja, 2019 óta nem volt két egyforma év az önkormányzat, a város, az ország életében. Ennek ellenére, sikerült sok mindent elérni, azért, mert tudtak közösen dolgozni, racionálisan gondolkozni, rendet tenni a városban. Fölsorolta azt is, ennek köszönhetően mi minden újult meg a pályaudvartól, annak környékétől a megszépült állatkertig.
Budai Lóránt beszélt a terveikről is. Elmondta, vannak nyertes pályázataik egymilliárd forint értékben. Ebből fejleszteni kívánják az intézményeiket, a kerékpárutakat akarnak létrehozni, és azt szeretnék, ha fejlődne a város ipari parkja. A terveik közé tartozik például a piac előtti parkoló rendbetétele is.
Jászberény polgármestere ezek után bemutatta a KJE jelöltjeit, akik között ott volt dr. Kertész Ottó is, aki korábban az össz-ellenzék közös jelöltje volt a parlamenti választáson a Jászságban.
Polgármesterjelölt: Budai Lóránt
1-es választókörzet: Bethlendy Béla
2-es választókörzet: Lénárth Gábor
3-as választókörzet: Bobák Zsolt
4-es választókörzet: Dr. Kertész Ottó
5-ös választókörzet: Balogh Béla
6-os választókörzet: Verseginé Utasi Erzsébet
7-es választókörzet: Kollár Anita
8-as választókörzet: Skultéti József
9-es választókörzet: Pethő Béla
10-es választókörzet: Bozsik Ferenc.