Lannert Judit: ahol minden változástól félnek, ott nem lehet megváltoztatni a rendszert

Az érettségi időszakát éljük, a maturáló diákok közül ki a történelemtől, ki a matematikától tart jobban. Az oktatáson múlik, hogy ki melyiktől?

Nyilván nem csak az oktatáson, mindenkinek vannak saját érdeklődési motivációi, például az, hogy a családi háttér miben erősebb. Ahol már régi mumus egy tantárgy, a „mumussága” is „öröklődhet”. Persze, azért az oktatáson is sok múlik. Ebben elsősorban a matematikát és a természettudományos tantárgyakat szokták kiemelni, mint olyanokat, amik gondot okoznak a diákoknak. Az biztos, hogy ott, ahol ezektől félnek a diákok, ott módszertani problémák is lehetnek, mert egy középszintű érettségin mindenkinek át kellene mennie. Az az igazság, hogy már az alsótagozaton sok minden eldől.  Nagyon befolyásolhatja a diákokat, hogy egy tanítónő mennyire áll hadilábon a matematikával vagy a természettudományokkal. 

A T-TUDOK oktatáskutató cég által végzett januári kutatásból – amit itt mutattunk be, kiderült, hogy az iskolák 43 százalékában nincs elég matematika tanár…

Ez egy önmagát fenntartó folyamat, mert minél rosszabbul tanítjuk a matematikát, annál kevesebben fogják szeretni, és annál kisebb lesz a merítési bázis a matematika tanárok részére. 

Csak ez áll a háttérben? Miért nem mennek matematika tanárnak a fiatalok?

Egyébként is nagy tanárhiány van. Az alacsonyan fizetett és túlterhelt tanárok léte általános probléma, ami minden szakra érvényes. Az egy másik dolog, hogy minél bonyolultabbnak tűnik valami, minél nehezebben tanulható meg, annál kevésbé választják. Ugyanakkor, a fiatalok, ha már tovább tanulnak, azt is figyelembe veszik, hogy a piacon mit tudnak majd jobban eladni, például mondjuk az idegen nyelvtudást, vagy a matematikát. Ez nem azt jelenti, hogy egyik értékesebb, mint a másik, csak amivel jobban lehet keresni, annak van elszívó hatása is a piacon. Egy jó matekos inkább elmegy mérnöknek, vagy informatikusnak. Bár most már ez sem igaz, összességében itt is gond van.

Ráadásul az említett tanulmány szerint az iskolák egyharmadában nincs elég szaktanár, természettudományos tanár vagy tanító, egynegyedében pedig nincs elég informatika- és idegennyelv-tanár. Bár igény lenne iskolapszichológusra, ifjúság- és családvédelmi felelősre, szociálpedagógusra, de az iskolák több mint felében erre már státusz sincs. Hová vezeti ez az oktatást, a társadalom szellemi színvonalát?

Az biztos, hogy nem jó irányba. Ez egy nagyon bonyolult, komplex folyamat. Egy ilyen társadalomból azok is elmenekülnek, akik jobban teljesítenek. Ha összességében nincs megfelelő humán erőforrás, az nagyon sok helyen gondot okoz. Nem zsenikre van szükségünk, hanem például jól képzett ápolónőkre, akik tudják, hogy fertőtleníteni kell, és nem lesz fertőzés a kórházban. Mondhatnék még jó néhány példát. Számtalan ponton hiányzik az az erőforrás, amire egy tehetséges ember támaszkodni tudna. Ez átvezet a „tehetséggondozás fókuszú” oktatásra, ami nálunk nemhogy a tehetségre nem fókuszál, de ma az iskola egy jó szintű tudást sem tud átadni. Ez biztosan probléma, ami látszik ugyan, csakhogy lassan ható folyamat, nem olyan, mint egy járvány, ami hirtelen kitör, és meghalunk. Olyan, mint a hideg vízbe tett béka, ami nem ugrik ki a kondérból, ha alágyújtanak, és észre sem veszi, hogy egyszer csak megfő. Megfőztek minket is.

Ezt azért sokan látják, szóvá is teszik, itt volt például a pedagógusok lázadása…

Ez strukturális probléma. Nincs elég pénz, amit az oktatásra adnának, illetve az oktatás maga is olyan szerkezetű, ami falja a pénzt. Ez a kettő együtt van, és nem tudjuk, melyik ujjunkba harapjunk. A rendszert mindenképp hatékonyabbá kéne tenni, ami viszont azt is jelentené, hogy bizonyos pedagógusok nem ott és nem azt fogják csinálni, amit eddig. Egyrészt mobilabbnak kéne lennie a szakmának, ami egyáltalán nem az, másrészt mérethatékonyabb rendszer kellene. Ha most ebbe a változatlan struktúrába öntenénk a pénzt, attól nem kerülnénk jobb helyzetbe. Ezért írtuk azt a tanulmányunkban, hogy dinamizálni kell ezt a folyamatot. Nem így beleönteni a pénzt, ahogy van, először is „be kellene húzni” a legjobbakat az oktatásba. Vagyis a pálya elején kell nagyobb mértékben emelni a béreket, hogy a fiatalok válasszák ezt a szakmát. Másrészt nagyon sok kis létszámú iskolánk van – és már nem csak vidéken, de a nemzetközi összehasonlítás alapján a városi középiskolákban is előfordul – ami fajlagosan nagyon drágává teszi a rendszert, mert több pedagógusra van szükség. Lehetne ennyi pedagógussal is jobban működni, csak ahhoz az alapstruktúrához kellene hozzányúlni. Ezt a sok pedagógust ez a rossz szerkezet csak úgy tudta „kigazdálkodni”, hogyha alacsony a bérszint. Innentől kezdve lett egyre rosszabb a bemenet, ezért mondom, hogy dinamikájában kellene megfordítani a dolgot. Ez nem egyszerű dolog, mert ez egy nagyon komplex rendszer, amihez komplex menedzsment tudás kéne, és belátás. A baj az, hogy mindenki ragaszkodik ahhoz, amiben jelenleg van. Így nem lesz változás. Persze, hogy elsősorban a döntéshozókon van a felelősség, de azért ez egy társadalmi probléma is. Ott, ahol minden változástól, kreativitástól, innovativitástól félnek, ott nem lehet megváltoztatni a rendszert. A reform nem annyit jelent, hogy ugyanazt csinálom, csak kétszer annyi bérért, ez ugyanis nem opció. De mintha itt mindenki ebben gondolkodna.

Tegyük fel, hogy megvan az akarat. Akkor mennyi idő kellene ahhoz, hogy alapjaiban át lehessen forgatni az oktatási rendszert?

A nagy reformok minimum 15 évet igénybe vesznek – a finneknél is ez volt –, de 30 év alatt érnek be egészen. Öt-hat esztendő után lehetne először látni, hogy a pályán megjelentek a fiatalok. Ez az első jel, de ettől a reformnak végig kell mennie. 

Várhatjuk-e egyáltalán a reformot, amikor a miniszterelnök azt mondja, hogy Magyarországon a szakmunkáé a jövő?

Azt gondolom, hogy bár Magyarország próbál elzárkózni, nem fog tudni. Az biztos, hogy a miniszterelnöktől ilyen reform nem várható, de azt nem tudjuk, hogy a nemzetközi folyamatok hogyan fognak hatni. A reform szempontjából csak egy eredő a kormány, de nagyon sok más is van – például az unió jövője, az orosz-ukrán háború -ó–, ami ezt befolyásolhatja. Nagyon sok olyan folyamat van, ami egyszerre hat. Így nehezen megjósolható, hogy mi lesz.