Luxus-szabadság
A NER-kedvezményezett politikusok, vállalkozók, strómanok, szóval azok, akik elsősorban a fegyelmezett politikai lojalitásuk, illetve a rugalmas gerincük miatt élnek sokkal jobban, mintha versenyben kellene bizonyítaniuk a tehetségüket, kialakítottak a kasztjukon belül egy jóváhagyó filozófiát.
Ez – mint minden ilyen eszmerendszer – az ide tartozók számára olyan téziseket tartalmaz, amelyek folytonos ismételgetése megnyugtatja a még esetleg háborgó lelkiismereteket is. Úgy működik, mint a szcientológia rendszere: aki a belső szabályok szerint él és gondolkodik, az helyes, kívánatos magatartást tanúsít, joggal lehet büszke magára, mert megérdemli a védelmet és jólétet. Esetünkben ez az életszínvonal a társadalom 80 százaléka számára nem csak nem érhető el, hanem fel sem fogható.
A szcientológia-párhuzam alapja, hogy itt is van egy Isten-Főpap (Orbán Viktor), és az egész közösség az Ő Egyháza, ami igazság szerint egy manipulatív szekta keretein belül működő gazdasági vállalkozás, Magyar Bálint szóhasználatában „Maffiaállam”. Ennek legfontosabb jellemzői: centralizált hatalom, politikai és gazdasági összefonódás, személyes lojalitás rendszere, átláthatatlanság és korrupció, független intézmények leépítése, a verseny torzítása, állami erőforrások magánérdekű kisajátítása.
Az ezen belül élők létrehoztak a jogállamhoz köthető szabadság fogalma helyett, egy „illiberális luxus szabadság” elképzelést, ami alapján feljogosítva érzik magukat arra, hogy a nemzet kárára továbbra is önzők legyenek, következmények nélkül részesüljenek az erőforrások kifosztásából, és lenézzék azokat, akik nem tartoznak közéjük. Ők azok, akik mantraként mondogatják maguknak és a gyerekeiknek, hogy azért élünk így „mert megérdemeljük”. A luxus-szabadság filozófiájuk fő tétele, hogy „nem a luxus a fontos, hanem a pénz adta szabadság”!
Ez annyira szépen hangzó gondolat, hogy hajlamos lehet az ember csak a családi úszómedencére, a gyanúsan csinos bejárónőre, a márványon seggen csúszó eltévedt legyekre, apa elit autóira, anya csúnyán drága ruháira vagy a gyerekek külföldi oktatásaira és utazgatásaira gondolni. Ez a mondat azonban sokkal többet jelent annál, hogy „akinek van elegendő pénze, az szabadon dönthet arról, hogy az igényeit mivel, kivel, hányszor, miként, hol, mennyiért elégíti ki”: ez csak a látványosabb, de kisebb összetevő.
A mély tartalma az, hogy aki a hatalom által jóváhagyott vagyonnal rendelkezik, annak szinte korlátlan szabadsága van a joggal, tudással, teljesítménnyel, hatóságokkal és más emberek szabadságával szemben is. Ez az elv a pénz-hatalom korlátlanságát dicsőíti, és nem a szabadságot üdvözli: azaz hamis, álságos, megtévesztő és visszataszító önszuggesztió. Ez valójában nem szabadság, hanem azok uralma, agressziója, gyarmatosítása és erőszakja azok felett, akik anyagiak hiányában nem tudnak ennek ellenállni. A közösségük pedig egy gazdag, de beteg, valódi emberi értékek hiányától szenvedő, kegyetlen, kiüresedett klán-gyülekezet, egy klientúra rendszer. Talán csak a családok tagjai ápolnak egymással szemben emberi érzéseket, de itt meg rengeteg, belülről meg nem válaszolható kérdés merül fel: mindenhova beszivárog a Buddha-féle valóság-szembesülés: a külvilág nem zárható ki az online tér miatt.
Az biztos, hogy a luxus-szabadságban élők számára eljön egyszer a Lélektani Nürnberg időszaka, de a tulajdon sérthetetlenségének jogállami elve alapján a vagyonuk lényegében érintetlen fog maradni, akármi is történik a jövőben.
Lázár János már 2010-ben megfogalmazta, hogy „a demokráciát a Fidesz nem csökkenti, hanem belakja.” Ennek kétféle szabadság következménye lett: az egyik az elnyomás szabadsága, a másik pedig a luxus-szabadság.
