Még fél évig kapták a villanyszámlát, miután leégett a házuk

HírKlikk 2021. január 24. 13:20 2021. jan. 24. 13:20

Ráadásul valószínű, hogy a tüzet is az áramszolgáltató okozta.

Fél éven át számlázta a nem létező áramfogyasztást a közműszolgáltató annak az albertirsai családnak, amelynek tavaly nyáron leégett a házuk – írja a Mérce.

Az NKM Zrt. csak azután vett fel jegyzőkönyvet a júliusi tűzesetről, hogy Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője levélben fordult a közművekért felelős Bártfai-Mager Andrea miniszternek.

Ezután az addig felhalmozódott, 700 ezer forintos számlatartozást is törölték.

A családnak korábban is volt vitája az áramszolgáltatóval, egy vezetékcsere utáni feszültségingadozásra, és megmagyarázhatatlanul megnövekedett áramfogyasztásra panaszkodtak, de a vállalat nem foglalkozott a bejelentéseikkel.

A lakástűz okát nem sikerült még tisztázni, de mivel a tűz a korábban, a cég által cserélt vezeték környékén keletkezett, gyanítják, hogy köze lehet hozzá. Egy környékbeli másik háznál már megállapították, hogy ott a villanyóra közelében keletkezett tűz.

24.hu decemberben közölt riportok a család kálváriájáról, ebben számos fotó látható a teljesen leégett házról. 

Tordai a Facebookon félsikernek nevezte az eredményt, és kifogásolja, hogy az NKM nem vizsgálta ki a feltehetően az áramingadozásból fakadó szerencsétlenséget, és kárpótlásról sem esett szó.

Forrás: Mérce