Megkérdeztük: megkapta-e Orbán az általa preferált kínai vakcinát - Frissítve!

NVZS 2021. február 23. 14:30 2021. feb. 23. 14:30

Miközben a magyarok százezer-, vagy inkább milliószámra utasítják el, hogy beoltsák őket a kínai Sinopharm vakcinával, az ország vezére és főgyógyszerésze világgá kürtölte, hogy ha lehet, ők a kínai vakcinát kérnék. Nos, eljött az ő idejük, a Sinopharm ugyanis már több, mint bőven a rendelkezésre áll idehaza. Meg is kérdeztük tehát, vajon Orbán Viktor és Szentiványi Mátyás beoltatták-e már magukat vele. A kormányfő stábja nem válaszolt, az OGYÉI főigazgatóságáról először nem, de cikkünk megjelenése után végül csak kaptunk választ.

„Én megvárom egyébként a kínai vakcinát, én abban bízom a legjobban...úgy vagyok vele, hogy ezt a vírust a kínaiak ismerik legrégebb óta, ezért abból indulok ki, hogy valószínűleg ők is tudják róla a legtöbbet, úgyhogy én megvárom a soromat, és ha választhatok majd, akkor kínai vakcinát kérek.” – Nem lacafacázott Orbán, szó, betű szerint ezt mondta az idén január 29-én a Kossuth Rádióban elhangzott szokásos pénteki „interjújában”.

Akkor még nem volt az országban a vakcina, de már megágyaztak neki: megszületett a rendelet, amely lehetővé tette, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet vizsgálata nélkül, kvázi (szijjártói) „bemondásra” lehessen itthon használni az oltóanyagot. Emellett erőteljes kormányzati PR-kampányt is indítottak, bevonva abba magát a kormányfőt is (lásd a fenti idézetet).

Az orbáni állásfoglalás elhangzása óta (a magyar állam különgépével) már megérkezett az első szállítmány, 550 ezer adag vakcina, s rekordgyorsasággal, nem egészen három nap alatt hivatalosan is megkapta a zöld jelzést az alkalmazásra.

Oltakozott-e Orbán?...

Szabad tehát a vásár, lehet oltakozni a Sinopharmmal.

Gondoltuk, megkérdezzük, hogy élt-e a szabad választás lehetőségével Orbán Viktor, aki korábban maga ígérte meg a honfitársainak ezt (igaz, azóta már már mondott mást is). Havasi Bertalanhoz fordultunk, írásban. Sajnos azonban e sorok írásáig nem kaptunk választ a kérdéseinkre, amelyek a következők:

– Orbán Viktor miniszterelnök úr megkapta-e már a kínai Sinopharmot?

– Ha nem, akkor be lett-e mással oltva?

– Ha igen, melyik vakcinával?

– Mikor lett beoltva?

...és az OGYÉI főigazgatója?

De nem csak a kormányfő, hanem Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója is nagy híve a Sinopharmnak. Ő többször is ilyen értelemben nyilatkozott, a többi között a Hír TV Magyarország élőben című műsorának fejtette ki, hogy beoltatná magát ezzel a kínai vakcinával, illetve a Szputnyik V és a kínai oltóanyag kapcsán a Magyar Nemzettel azt közölte, hogy „Magamat és a családomat is beoltatnám vele, mert mindkettő megfelelő”.

Tőle (illetve kommunikációs csapatától) is arra kérdeztünk rá, hogy:

– Beoltatta-e már magát a Sinopharm-mal?

– Ha nem, akkor mással igen?

– Mivel?

– Mikor?

24 óra azonban nem volt elég arra, hogy írásban válaszoljanak a fenti egyszerű kérdéseinkre. Bár lehet, nem akarják, hogy ismerjük a választ. Amit meg is értenénk, hiszen ezret (vagy még többet) az egy ellen, hogy nem Sinopharmot fognak kapni – ha egyáltalán. Ahogy nem a kínai vakcinával, hanem Pfizerrel oltották be Müller Cecíliát, illetve a Szputnyik V-vel Merkely Bélát, a SOTE rektorát. A kínai Sinopharm oltóanyagot még eddig egyetelen „prominens”, a járványügyi védekezésben példaképként szolgálható személy sem vállalta fel – legalábbis a nagy nyilvánosság előtt.

Miért nem oltották még be Orbánt? Már ha nem kapott vakcinát

Ami pedig a „legprominensebbet”, Orbán Viktort illeti: azon sem lennénk meglepve, ha már régen beoltották volna. Ha így történt volna, azt persze senki nem vetné a szemére, sőt! Hiszen egy normális országban az ország vezetőit (elsősorban is a miniszterelnököt, a köztársasági elnököt, a belügyminisztert, a honvédség és a rendőrség irányítóit) az elsők között kellene beoltani. Ez biztonságpolitikai kérdés.

Ahogy azonban fentebb írtuk: nem lennénk meglepve, ha már megkapták volna, csak éppen erről „elfelejtették” értesíteni a közvéleményt. Pedig az éppen úgy a kötelességük lenne, mint az elsők közötti oltakozás.

Visszatérve a most feltett kéréseinkre: sajnos választ eddig tehát nem kaptunk. A magunk részéről azonban továbbra is reméljük, hogy mégis csak reagálnak – nem magunk, hanem amiatt, mert a közvéleménynek joga van tudni ezeket az alapvető információkat . Ha így lesz, természetesen megosztjuk majd az olvasóinkkal.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után a következő választ kaptuk az OGYÉI főigazgatóságától:

„Az OGYÉI főigazgatója eddig nem került sorra az oltási terv alapján, így még nem kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. A főigazgató azzal a készítménnyel fogja beoltatni magát, amelyik éppen rendelkezésre áll majd”.