Mindennél tragikusabb, ami az oktatásban történik (2. rész)

A 2010-től regnáló Orbán-kormány két év alatt jelentős változtatásokat indított el és hajtott végre az oktatásban. A minisztériumból államtitkársággá zsugorodó Szalay utcai épületben Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint a legfontosabb jogszabályi változás a nemzeti köznevelésről szóló törvény elfogadása volt. Ennek bevezetésétől azt várták, hogy nő az oktatás színvonala, az iskolákból a fiatalok korszerűbb, versenyképesebb tudással kerülnek ki. Úgy vélték, a pedagógus-életpályamodell kiszámíthatóbb, átláthatóbb életutat ígér majd, a pálya nagyobb anyagi elismerését az ágazat egy, a jelenlegitől alapvetően eltérő szemléletű, új bérrendszerrel kívánja érvényre juttatni.

Merre tartott akkor az új oktatáspolitika? 

A megváltozó finanszírozásért, és az oktatás egészének működéséért, a közpénzek hatékony elköltéséért a kormány nagyobb felelősséget vállalt. 2012. január 1-jével állami fenntartásba kerültek a megyei önkormányzati iskolák, és 2013. január 1-jével ez kiterjedt a települési önkormányzati iskolákra is. Az új NAT 2013. szeptember 1-jén lépett életbe felmenő rendszerben, a pedagógus-előmeneteli rendszer 2013. szeptember 1-jétől volt hatályos, az új intézmény-ellenőrzési és értékelési rendszer 2012. szeptember 1-jén indult.  Módosult az óvodai nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló rendelet. A korábbi kormányrendelet az úgynevezett genderideológia alapjait tette volna le, ami az egyenlőség jegyében értelmetlennek tartja a nemek megkülönböztetését. Ez az új oktatásirányítás szerint vitatható irányba befolyásolhatta volna a gyermekek erkölcsi, szellemi fejlődését, ezért elengedhetetlenül szükséges volt a korrekció. 

A nemzeti összetartozás napjáról országgyűlési határozat rendelkezett, a kormány azt a feladatot kapta, hogy a trianoni döntésről való megemlékezés jegyében készítse elő egy új iskolai emléknap bevezetését. A tervek között szerepelt még akkor a NAT és a kerettantervek alapján egy egységes és áttekinthető tankönyvpiac kialakítása állami irányítású terjesztéssel, az alternatív engedélyezett (finanszírozott) tankönyvek számának minimalizálásával, tartós tankönyvvé és az általános iskolában ingyenessé tételével.

Ami példátlan volt, hogy minden egyeztetés nélkül születtek olyan határozatok, amelyek alapjaiban változtatták meg az oktatási rendszer egész struktúráját, illetve tartalmát. Sem a pedagógusokat, sem a szülőket, sem a diákokat, sem a szakmai szervezeteket nem vonták be a változtatások előkészítésébe.

Az oktatási államtitkárság szerint a köznevelési törvény jelentette minden változás alfáját és omegáját. Nézzük hát szigorúan szakmai szempontból, hová is vezetett az út, amit kijelöltek az oktatás és a diákok számára. Megdöbbentő és embertelen döntés volt a tankötelezettségi korhatár leszállítása 16 éves korra. Ez pontosan azt a réteget sújtotta és sújtja ma is, amelyik egyébként a legkiszolgáltatottabb. Milyen szándék húzódik meg emögött?  Még ma is nehéz elhinni, hogy cél lehetett a tömeges képzetlen munkaerő újratermelése volt.

A rossz, antihumánus döntés következményeként a tanulók felét az eleve zsákutcát jelentő három éves szakképzésben úgy kívánták volna „oktatni”, hogy a közismereti órák a képzési időnek maximum 33 százalékát tették ki. Ez a gyakorlatban azt jelentette: heti öt óra testnevelés, és összesen heti hét óra a többi nem szakmai tárgyra! A tervezet szerint ebbe a következők férnek bele: heti egy óra matematika, egy óra magyar nyelv és kommunikáció, egy óra természetismeret, egy óra társadalomismeret, egy óra osztályfőnöki és két óra idegen nyelv – de egyáltalán nem fér bele informatika(!). Gyakorlatilag megszűnt a magyar nyelv és irodalom, a matematika, az idegen nyelv tanítása. Ebből az iskolatípusból ugyan hogyan kerülhetett volna ki a XXI. század művelt szakmunkása, aki megállja a helyét Európában és a gyorsan változó világban? Bár álságos feladatként megjelölték a szakiskolai tanulók számára az érettségire való két éves felkészítés koncepciójának kidolgozását, de a törvény által jelzett szakiskolából kikerülő fiatal sosem lett volna képes érettségizni. Még szerencse, hogy az Országgyűlés egy módosító javaslat elfogadásával megakadályozta a szégyenletesen alacsony szakiskolai közismereti óraszám további csökkentését.

A gimnáziumi helyek radikális csökkentése (40 százalék) egy avitt, szelekcióra épülő oktatási és társadalmi rendszert vetített elénk. Az új Nemzeti alaptanterv (NAT) – amire oly büszke volt az oktatásirányítás – azt jelentette, hogy a gondolkodás, a megismerés útjainak szabad megválasztása helyett visszatért a „tantárgyak” magolása. Ami azonban ennél is nagyobb baj volt: bevitték, sőt, tantervi kérdéssé tették az ideológiai kérdéseket az oktatásba. Az irodalmi tanterv – a szakma racionális érvei és tiltakozása ellenére – beemelte az irodalmi kánonba Nyírő Józsefet, Wass Albertet, Tormay Cecilt. 

A Magyartanárok Egyesülete elfogadhatatlannak tartotta, hogy az új Nemzeti alaptantervbe politikai nyomásra olyan szerzők kerültek bele, akiknek az értékelésében viszonylagos tudományos konszenzus sincs. A szervezet szerint a NAT és az iskola nem szakadhat el az irodalomtörténet-írástól, nem mondhat ellent a szaktudomány értékítéletének. Úgy vélték, Szabó Dezső, Nyirő József és Wass Albert nem nemzeti konzervatívok, hanem nemzeti radikálisok. Hozzátették: Wass Albert – néhány korai művétől eltekintve – inkább népszerű lektűríró, ekként helye lehet az irodalom határterületei érettségi tételtípusban, de nem a Nemzeti alaptantervben. „A három írót – erdélyiségükön kívül – csak műveikben is erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusuk kapcsolja össze. Ez egy európai országban, márpedig Magyarországot annak tudjuk, aligha lehet indok egy központi és előíró jellegű oktatáspolitikai-tartalomszabályozási dokumentumban való szerepeltetésükre" – írták, megjegyezve: az erdélyi irodalom Tamási Áron, Dsida Jenő, Székely János és Sütő András alkotásai révén a Nemzeti alaptantervben a fenti szerzők nélkül is erőteljesen jelen van. 

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a felvetésekre reagálva azt mondta: nem szerencsés ideológiai síkra terelni a NAT-tal kapcsolatos véleményeket. Azt hangsúlyozta, az említett szerzők jeles, az adott korra nagy hatást gyakorló személyiségek voltak, akik méltán kaptak helyet az alaptantervben. A kormány pedig elfogadta a Nemzeti alaptantervet, amelyben nevesítették Wass Albertet, Szabó Dezsőt, Nyirő Józsefet, bekerült a nemzeti irodalom témája és a népi írók mozgalma.

A Magyartanárok Egyesülete szerint szakmai hiba volt az is, hogy a Nemzeti alaptantervből – a Nobel-díjas Kertész Imre kivételével – kikerültek a kortárs magyar írók. A hivatalos magyarázat szerint ugyanis a NAT „kellő távolságot kíván hagyni a még élő szerzők esetén a reflexióra”. Többek közt kimaradt „Süsü atyja”, Csukás István is, aki méltatlannak érezte a lépést, úgy gondolta, ezzel kétségbe vonták az eddigi életműve irodalmi értékét. Elmondta, ha Kodály Zoltánnak tetszett annak idején, amit írt, akkor most nem érti, hogy kinek nem tetszenek a művei.

A matematikatanároknak sem tetszett az új NAT. A Bolyai János Matematikai Társulat az ellen tiltakozott, hogy az új Nemzeti alaptantervet megvalósító kerettantervben az 1-12. osztályokra számolva összesen a jelenlegi 42-ről 37-re csökkenne a matematikaórák heti minimális száma. Az oktatásügyi államtitkártól azt kérték, vizsgálja felül a javaslatot, mert úgy vélik, az óraszámok ilyen mértékű csökkenése hátrányos következményekkel járhat mind a közoktatásra, mind a felsőoktatásra nézve. Különösen problémásnak tartották az alsó tagozatban a minimális óraszám heti négyről háromra csökkentését. A Bolyai Társulat szerint a tervezett csökkentés nemzetközi összehasonlításban is drasztikus, hiszen például Svájcban 55, Szlovéniában 50, Németországban 50, Ausztriában 46 a matematika heti óraszáma 12 évfolyamra számítva. Gloviczki Zoltán oktatásért felelős helyettes államtitkár válasza az volt erre: a kerettanterv csak minimumot határoz meg, arról, hogy hány matematikaóra legyen, a fenntartó, illetve az iskola dönt. A Bolyai Társulat azonban attól tart, a financiális gondokkal küzdő iskolák csak a minimumot fogják megadni, mert nincs más módjuk a takarékoskodásra.

Nézzük, hol tartunk ma

Négy év alatt a korábbi szint két-háromszorosára emelkedett az iskolákban az egyes tantárgyakat képesítés nélkül tanítók aránya – derült ki az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Közgazdaságtudományi Intézetének nemrégiben publikált, „A közoktatás indikátorrendszere 2021” című kiadványából. A nem megfelelő képesítés a szaktárgyak esetében azt jelenti, hogy ezek a tanárok úgy tanítanak egy szaktárgyat – például matematikát, fizikát, kémiát –, hogy bár pedagógiai képesítéssel rendelkeznek, de nem abból a tantárgyból, amit azért kell tanítaniuk, mert nincs elég szakos kollégájuk, vagy egyáltalán nincsenek.

Egy pedagógus úgy véli: itt nem lesz robbanás. Süllyedés, fulladás annál inkább. Sajnos mindenki együtt hal ebbe bele: gyerek, pedagógus, szülő. A szülők sok esetben a pedagógust szidják, vagy menekítik a gyerekeiket más és más, például egyházi intézményekbe. A pedagógusok az utolsó percig fognak hegedülni, nincs valódi összefogás. A gyerekek a legfőbb elszenvedői, de ez majd úgy tíz, húsz év múlva fog látszani. Egyelőre ők „mindent is” kibírnak. De milyen áron. Ami történik, mindennél tragikusabb.

A témával foglalkozó cikkünk első része ide kattintva olvasható: Magyarország elbutítása: az Orbán-kormány már 2012-ben elvetette az oktatásban a sárkányfogat