Mit titkol a kormány a Fudan Egyetemről?

Föld S. Péter 2021. június 3. 08:01 2021. jún. 3. 08:01

2019 októberében, a Fidesz szempontjából vesztes önkormányzati választás éjszakáján azt mondta Orbán Viktor, hogy Budapesten semmi olyan nem épül meg, amit a fővárosiak nem akarnak. Már akkor lehetett tudni, hogy mindez csak az ellenség megtévesztésére szolgál, és Orbán magasról tesz majd arra, amit akkor mondott. A miniszterelnök – nem először kormányfői regnálása óta – abban bízott, hogy az emberek memóriája véges, és a legtöbben már arra sem emlékeznek, ami egy nappal korábban történt. A Republikon Intézet legújabb elemzése szerint a magyarok mintegy kétharmada ellenzi, hogy Budapesten felépüljön a Fudan Egyetem. Még a fideszes szavazók 31 százaléka is ellenzi a tervezett beruházást.

Az ellenzéki szavazók 89 százaléka nem ért egyet a kínai egyetem ötletével, s a fideszes szavazók közül is minden harmadik rossznak tartja az elképzelést. A kormány mégis ragaszkodik a Fudanhoz. Ha pozitívan akarnánk értelmezni ezt a hihetetlen makacsságot, azt mondhatnánk, hogy Orbán és csapata nem keresi az olcsó népszerűséget, s akár még a népakarat ellenében is lenyomja a magyarok torkán, amit szeretne. Még az sem érdekli őket, hogy ezáltal csökken a támogatottságuk. Lehet az is, hogy bíznak a választások előtt osztogatott zsák krumpli varázserejében, a mozgósításban és a tájékoztatási monopóliumból adódó, összehasonlíthatatlan előnyben.

Észérv nemigen van a kínai egyetem mellett, csak azt tudjuk, hogy sokba kerül, hitelből épül, kínai cégek kínai alapanyagokból építik, s nekünk, magyaroknak, csupán annyi a dolgunk vele, hogy a felvett hitelt – jelen állás szerint mintegy 500 milliárd forintot – visszafizessük a kínaiaknak.

A kormány erre azt kommunikálja, hogy a Fudan Egyetem körül sok a pontatlanság és a hamis információ a magyar sajtóban. Ha valóban így van, akkor viszont muszáj megkérdezni, hogy ki akadályozza meg a kormányt abban, hogy pontos és hiteles tájékoztatást adjon az embereknek. Nehéz elképzelni, hogy az MTI néven ismert Magyar Távirati Iroda megtagadná a kormány közleményének közzétételét, mint ahogy azt is, hogy a Kossuth Rádióba péntek reggelenként csak úgy engedik Orbán Viktort az őt kérdező Nagy Katalin mikrofonja elé, ha előtte a miniszterelnök vállalja, hogy a Fudan Egyetemet egyetlen szóval sem említi.

Vagyis, a kormánynak minden eszköze megvan arra, hogy a valós helyzetről tájékoztassa az embereket. Elmondja, mi igaz a sajtóban keringő hírekből, s melyek azok az információk, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Nincs benne a Fudan chartájában, hogy a Kínai Kommunista Párt útmutatásait kell követnie? Nem kínai hitelből épülne Budapesten a Fudan? Nem kínai cégek munkájával, s nem kínai alapanyagokból? Talán az sem igaz, hogy a magyarok adófizetőknek (és a gyerekeiknek, meg az unokáiknak) mindez 500 milliárd forintjába kerül?

Mi, vagy ki akadályozza meg a kormányt abban, hogyha elégedetlen a sajtóban keringő hírek pontosságával, tiszta vizet öntsön a pohárba? Mi az a titok, amit a kormány nem akar elmondani az embereknek? Mi az, aminek a tudásától óv bennünket, mint a gondos szülő, aki nem akarja, hogy a gyereke idő előtt megtudja, hogy nem a nyuszi tojja a csokitojást, és nem a Jézuska pakolja az ajándékokat a fa alá?

Mi az, amit titkol előttünk a kormány?