Nagy Ervintől ugyanazt akarták az amerikaiak, mint Novák Katalintól
„Az Origo munkatársai megvárták, amíg a pápa távozik az országból, aztán másnap a szívükben megtelve keresztényi szeretettel, azonnal péklapáttal ütik-verik az embert teljesen jogtalanul... Annyira álszentek, én nem tudok mit mondani ezekre a barna nyelvű szolgákra, de ennél gusztustalanabbat nem láttam” – mondta Nagy Ervin a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.
„Mit keresett Nagy Ervin, az RTL Klub sorozatszínésze az amerikai nagykövetség vacsoráján?" – Ezzel a címmel jelentetett meg cikket az Origo. Nagy Ervin vállalja a „sorozatszínész" megszólítást, hiszen A tanár és A király című sorozatokkal jelentős szakmai és közönségi sikereket ért el. Hozzátette, hogy többek között azért is működik sorozatszínészként, mert a Nemzeti Filmalap intézetében tiltólistán van a neve Herendi Gáboréval, a Kincsem rendezőjével együtt. Mindezt annak ellenére, hogy a Kincsem című film nézőszámait azóta sem sikerült megugrania egyetlen magyar filmnek sem – tette hozzá. Nagy Ervin első kézből tudja, a „legfőbb főmérnök" imádta a családjával együtt a Kincsem című filmet, de fájt neki, hogy a színész kritikus hangokat ütött meg a közéletben. „Úgyhogy elmondhatom magamról büszkén ebben az országban, hogy én feketelistás lettem" – mondta a Klubrádióban.
Az Origo azzal vádolja Nagy Ervint, hogy elfogadta az amerikai nagykövet meghívását egy széderestre. Arra a kérdésre, hogy mit akarhattak az amerikaiak tőle, a színész úgy felelt, hogy ugyanazt, mint Novák Katalintól, tehát egy meghívásnak tett eleget. „Egyébként megnézném, hogy melyik kormánypárti ember merne nemet mondani az amerikai nagykövet meghívásának" – tette hozzá. Nagy Ervint büszkeséggel tölti el a meghívás, hiszen ritkán történik meg az ember életében, hogy az Egyesült Államok magyarországi nagykövete meghívást intéz valakihez. Hozzátette, ha Trump adminisztrációjából hívják meg őt, akkor is elment volna, mert ez megtiszteltetés.
Az Origo munkatársai ugyanakkor arról nem írnak, hogy Böjte Csabával együtt misét celebráltak egy súlyosan beteg, erdélyi fiúnak, ahol Nagy Ervin mondta a szentbeszédet a Szerva templomban – hívta fel rá a figyelmet Nagy Ervin. Hozzátette, arról is elfelejtettek írni az Origónál, hogy Nagy Ervinék szegény gyerekeknek húztak házat a fejük fölé azzal az ökomenikus szervezettel, aminek tagja a miniszterelnök felesége is. A színész szeretné, hogyha az Origo írna ezekről az ügyekről is.
Nagy Ervin ugyanakkor nem idegesíti magát sokáig a lejárató cikkeken. Hozzátette, ő már hozzá van szokva ahhoz, hogy célkeresztbe kerül, akár a pedagógusok melletti kiállásai, akár egyéb megnyilvánulásai miatt. „Én ezen már edződöm, csak azért az emberi gonoszság és ez a fajta karaktergyilkosság, amikor megjelenik, és frontban felém száguld, teljesen jogtalanul – csak azért, mert van gerincem és egy olyan értelmiségre esküszöm föl, aki igenis hallatja a hangját, mert igenis felelősséget érez a magyar kultúra és a magyar nemzet sorsa iránt, és mégis nemtelenül meg van támadva – ilyenkor minden napra el tudok egy kicsit csodálkozni, aztán visszamegyek szépen füvet nyírni, és megnyugszom, és megpuszilom a gyerekeimet, és én boldog ember vagyok" – zárta a Klubrádió Megbeszéljük című műsorának adott interjút Nagy Ervin.