Nem semmi hintapolitika! Orbán egyszerre tesz gesztust Trumpnak és Putyinnak

Miközben tegnapi cikkünkben igyekeztünk alaposan körbejárni a múlt héten Budapesten nyilvánosságra hozott egy milliárd dollár értékű magyar-amerikai fegyverüzletet, számos kérdés merült fel bennünk annak kapcsán. Olyanok, mint hogy reális-e az ár; mennyire illik a nemzetközi gyakorlatba, hogy (kisebb) részben az állammal, (nagyobb) részben magán hadiipari cégekkel közvetlenül szerződik egy ország; egyáltalán, mennyire átláthatók másutt az ilyen beszerzések, mennyire hatja át azokat (ha egyáltalán) a korrupció. Kérdéseinkkel Tarjányi Pétert kerestük meg.

Nem ez kellene a Magyar Honvédségnek

A biztonságpolitikai szakértő fontosnak tartotta leszögezni, hogy az ár reális, s hogy a fejlesztésekre égető szüksége van az elmúlt 30-40 évben legatyásodott Magyar Honvédségnek, nem szólva arról, hogy a nemzetközi kötelezettségeink is erre szorítanak minket. Ám az mindenképpen kiemelendő szerinte, hogy igencsak furcsa helyzetet idézett elő a magyar kormány ezzel a konkrét beszerzéssel. Köztudott ugyanis, hogy a szövetségünk, a NATO európai légvédelmi ereje erősebb, mint Oroszországé; ha az oroszok támadást kezdenének, a légierejükkel nem lennének képesek a NATO fölé kerekedni.

„Ilyen szempontól tehát felesleges olyan légvédelmi rendszert vásárolnunk, hogy 30-180 kilométeres hatótávolságban elérjük az orosz célpontot, hiszen mire az orosz repülők megindulnának, az Oroszország közvetlen szomszédságában fekvő NATO-partnereink észlelnék azt” – fejtette ki Tarjányi. Más szóval: mi, magyarok, vásárolunk egy olyan légvédelmi rendszert, ami vadászgépek, vadászbombázók és csapásmérő repülőgépek elleni védekezésre alkalmas, miközben nincs is közvetlen határunk az oroszokkal, ráadásul a többi NATO-partnerünk pont ilyen fejlesztési irányokban halad.

Maga a megtestesült hintapolitika

„Ez is egy újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar kormány nagyon komoly hintapolitikát folytat” – mutatott rá, a következőkkel indokolva véleményét. „Megint van egy olyan beruházásunk, ami miatt senki nem szólhat meg minket – hiszen NATO-kompatibilis –, de szemben a közelmúltban bejelentett beruházásokkal, ez egy olyan beszerzés, amelynek keretében gesztust gyakorlunk Oroszország felé: Putyin biztos lehet abban, hogy a térségben Magyarország nem indít olyan légvédelmi fejlesztéseket, amelyekkel veszélyezteti az orosz csapásmérő erőt”.

És ezt ne látnák a NATO-partnerek, élükön az amerikaiakkal? – merül fel a kérdés. „Az amerikaiak le vannak kenyerezve azzal, hogy tőlük vásárolunk” – mondta Tarjányi, aki rámutatott arra is, hogy ez egy általános gyakorlat. „Mindenkitől vásárolunk – lásd még németek, törökök, franciák, stb. –, s ezeknek a beszerzéseknek egy része azt a célt szolgálja, hogy növelje a kormány belpolitikai mozgásterét” – húzta alá.

A cél a belpolitikai mozgástér növelése

„Belpolitikait? Véletlenül nem külpolitikait akart mondani?” – kérdeztünk vissza, de Tarjányi világossá tette, hogy mire gondol: ha ilyen módon lekenyerezzük ugyanis a partnereket, akkor azzal megvásároljuk a jóindulatukat, azaz kirúghatunk innen egy amerikai egyetemet – a CEU-t –, afölött szemet hunynak, hiszen az egymilliárd dollár már mérlegelési szempont”.

És nem egyszeri beszerzést jelent egy-egy rendszer megvásárlása – hívta fel a figyelmet a biztonságpolitikai szakértő. Nem véletlen tehát, hogy a harckocsikat (Leopard 7-es), s az önjáró lövegeket a németektől vásárolta Magyarország, ami persze jövőbeni további beszerzéseket von maga után, hiszen folyamatosan szükség lesz majd a kiképzésre, a lőszerkapacitás fenntartására, stb. Miként az sem véletlen – mondott egy másik példát Tarjányi –, hogy  páncélozott harci járműveket pedig Törökországtól szereztünk be. „Ez utóbbi egyébként olyan elgondolkodtató kül- és biztonságpolitikai eseménysor, hogy miközben kokettálunk a törökökkel, jóindulatot vásárolunk a NATO-partnerektől”.  

Azzal tehát – vonta le a következtetést –, hogy mindenkitől vásárolunk, megvesszük a hadiipari lobbit, egyfajta katonapolitikai, NATO-hátteret, s ezen keresztül növeli Orbán a belpolitikai mozgásterét. Tarjányinak azonban van – kinek jó, kinek rossz  – híre: „a hintapolitika előbb vagy utóbb – befuccsol, az csak rövid- és középtávon képes működni, s erre számos példát lehet hozni a történelemből”.

Ez politikától áthatott hadiipari fejlesztés

Egy szó mint száz – tért vissza az egy milliárd dolláros üzletre a biztonságpolitikai szakértő – „fejleszteni kell, de ha már fejlesztünk, akkor nem ilyen légvédelmi eszközrendszert kellett volna beszerezni”. Ugyanakkor az egy milliárd dolláros árat, s annak megoszlását (230 millió magukra a rakétákra, a maradék pedig kiegészítő berendezésekre, eszközökre,, kiképzésre, szolgáltatásra) reálisnak tartja, hiszen – mint levezette – nem csak maguk a rakétákat kell beszerezni, hanem egy egész működőképes rendszert.

Az is megszokott az ilyen beszerzéseknél, hogy részben állam az állammal, részben állam magán hadiipari céggel köt üzletet. (Megjegyzendő, hogy ha hinni lehet a sajtóértesüléseknek, ebben az esetben maga a rakétaüzlet 230 millió dollárnyi, a maradék pénzt – ami forintban kifejezve 225 milliárd – a magyarok az eladó amerikai hadiipari céggel közvetlenül kialkudott és kötött megállapodás keretében költik el.)

Az a fránya korrupciógyanú

„A probléma ott van, hogy ez is egy politikától áthatott katonai beszerzés” - húzta alá.

De vajon korrupcióval is áthatottak-e a hasonló beszerzések? A kérdés nem véletlen, hiszen például az 1998 és 2002 közötti első Orbán-kormány Grippen-beszerzéseit máig körbelengi a korrupció gyanúja. „Hogy mennyire jellemző a hadiipari beszerzésekre a korrupció gyanúja”? – kérdezett vissza Tarjányi. „Nagyon” – válaszolt, hozzátéve: „ ezzel folyamatosan számolnak is a hadiipari cégek, szerte a világon, kezdve az Egyesült Államokkal, Norvégián át Törökországig”.