Oké, ne legyen levélszavazás – vagy ne így…

Vasvári G. Pál 2020. november 27. 20:00 2020. nov. 27. 20:00

Figyelemre méltó vélekedésének adott hangot az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. Szerinte „egyfajta pragmatikus kapcsolat” lehet majd a Biden-adminisztrációval, ám közben erősíthető a magyar kormány együttműködése „ideológiai partnereivel” a konzervatívokkal is. De mondott még cifrábbat is…

Németh Zsolt az amerikai választással kapcsolatban fejtegette az Indexnek azt:

„… látnunk kell, mintegy százmillió levélszavazatot adtak le, ami elképesztő módon megnövelte a visszaélések kockázatát. Természetesen a rengeteg levélszavazat a Covid-19-től való félelemmel magyarázható, de így sem növelte az átláthatóságot”.

Tóth Zoltán választási szakértő erről a Hírklikknek elmondta: úgy véli, Németh Zsolt nyilván nem az amerikai, hanem a magyar levélszavazás módszeréből indult ki a véleménye megfogalmazásakor. Ugyanis a hazai szabályok szerint, a levélben szavazók névjegyzéke titkos és a levélszavazatok érvényessége az ellenzék által gyakorlatilag nem is ellenőrizhető.

– Ezzel szemben az USA levélszavazási szabályai korrektek. Az amerikai levélszavazatok ugyanis ott szintén Biden többségét mutatták, ahol a republikánus pártiak voltak többségben a szavazatszámláló bizottságokban – mondta.

Mi pedig úgy gondoljuk, hogy amennyiben Németh Zsolt a levélszavazásról nem csupán a magánvéleményét mondta el, hanem a regnáló fideszes kormány álláspontját ismertette, akkor természetesen ugyanezek a fenntartások vonatkozhatnak a másfél év múlva esedékes magyarországi választások levélszavazataira is. Így bizonyára ideje lenne már, hogy vagy szüntessék meg a „visszaélések kockázatával” járó levélszavazás lehetőségét, vagy tegyék ellenőrizhetővé, „átláthatóvá” és minden, a határainkon kívül voksoló számára egyenlővé a levélben szavazás feltételeit.

Az ellenzék – véljük – ezt nem is kifogásolná…