Oltási terv HELYETT, avagy egy nagyon is lehetséges forgatókönyv, mit akar valójában a kormány

HírKlikk 2021. január 18. 12:19 2021. jan. 18. 12:19

Ezt az egyébként hosszú írást nemcsak, hogy lehet, érdemes is osztani. Nem állítom, hogy biztosan igazam van, ám ha akár csak egy hangyányi esélye is van, hogy ez az igazság, mindenkinek hallania kell róla, hogy ki tudjuk védeni a sötét végkifejletet.

Nézzük először a jelenlegi állapotot!

(1) A korlátozások, jelenlegi formájukban elsősorban a kormány érdekeit szolgálják.

Nem arról van szó, hogy ne lenne szükség intézkedésekre, hanem arról, hogy azok elsődleges célja nem a vírus elleni védekezés.

(a) Egyes elemek nem tekinthetőek hatékony eszköznek, azokkal túl nagy árat fizetünk, túl kevés nyereségért. – A legpregnánsabb példa a 20:00–05:00 közti kijárási korlátozás. Mivel ezzel együtt rendezvénytilalom is van, és az éttermek, mozik, szórakozóhelyek sem nyithatnak ki, az intézkedés egyedül az emberek szabad mozgását lehetetleníti el. E korlátozás nélkül az emberek tudnának sétálni, családot látogatni, házibulit tartani – nem mellesleg, e két utóbbi létszáma is szabályozva van. Az első semennyire, az utóbbi kettő pedig minimális szinten gátolja csak a járvány terjedését. (Különösen akkor, ha minimális józan észt feltételezve, az emberek nem mostanra időzítik, hogy végiglátogassák az összes veszélyeztetettnek számító rokonukat.

– Ugyanakkor, pontosan ennek az intézkedésnek köszönhető, hogy fokozott méretű tömeg alakul ki az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, mivel az lecsökkenti azon órák számát, amikor bármit is lehet csinálni. Különösen súlyos a helyzet azokon a településeken, ahol a munkahelyeket néhány üzem képviseli – az emberek egyszerre végeznek, egyszerre indulnak el az egyébként is kis számú boltba vásárolni. Mindez éppen, hogy a járvány terjedését segíti.

(b) Számos olyan intézkedést, amely valóban hatékony volna a vírus terjedése ellen, nem hoztak meg. Az általános iskolák ugyanúgy nyitva vannak, vagyis a gyermekek egymástól is elkaphatják a vírust, átadva azt a szüleiknek, családtagjaiknak is. Az (a) pontban említettek miatt kialakuló tömeg sincsen szabályozva; a közlekedés és az üzletek hasonlóképp veszélyes közeget teremtenek.

– Okkal nem hozzák meg ezeket az intézkedéseket. Az ugyanis tényleges gazdasági leállást jelentene, s ez esetben még Fidesz-mércével szemlélve sem lenne célszerű hosszú hónapokra bevétel nélkül hagyni a társadalom legnagyobb részét. Vagyis, kompenzálni kellene a kieső bevételeket. Márpedig, ez az utolsó, amit végre szeretnének hajtani. Ugyanis,

(c) A korlátozások valójában nem kerülnek annyiba az államnak, mint ahogy az tűnik. Az emberek többsége ugyanúgy dolgozik, termelés, adóbevétel van. A leállított ágazatok, a munkájukat önhibájukon kívül elvesztettek kompenzálása minden más országhoz képest minimális, bürokratikusan is túlbonyolított.

– Jelentős veszteséget az állam számára csak az olyan ágazatok kiesése okoz, mint a vendéglátás és a turizmus. Ne feledjük azonban, hogy pontosan azokról az ágazatokról beszélünk, amelyek a kormányközeli strómanok általi bekebelezése már rég megkezdődött. A kieső pénzeket pedig bőségesen kompenzálni fogja, amikor a padlóra küldött cégeket nyomott áron fogják tudni felvásárolni – további nyereséget jelent, ha a dolgozókat csökkentett fizetéssel, rosszabb munkafeltételekkel, akár közmunkásbérért veszik vissza. Nem volna példátlan eset!

(d) Az elhúzódó korlátozások szinte minden szórakozási, töltődési lehetőségtől megfosztják az embereket. Ez persze más országokra is igaz, ám a hazai helyzetet az (a), (b), (c) pontok tükrében kell szemlélni.

– Az emberek kifárasztása tudatos. Célja olyan állapotba juttatni mindenkit, hogy bármit, bármit megadjon azért, hogy visszatérhessen a többé-kevésbé normális életéhez!

A tény, hogy az utóbbi időben először a nyárig, aztán az egész évben fenntartott korlátozások lehetőségét lengették be, igazolja, hogy pontosan az eddigiekről van szó. Ha súlyos anyagi veszteséget okoznának az intézkedések az államnak (c pont), nem latolgatnák annak akár években mérhető kiterjesztését. Ha a valódi cél a járvány megfékezése volna, újragondolnák az intézkedések hatékonyságát (a és b pont).

(e) Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy továbbra is rendkívüli állapot van! Ezt kihasználva, bármikor meg lehet hozni olyan törvényeket, rendeleteket, amelyek nem függenek össze a járvány elleni védekezéssel, mert – egyeztetési kényszer, illetve szerveződő demonstrációk kockázata nélkül – jelen helyzetben nem kell számolniuk semmilyen ellenállással. Erre volt példa a nemek fogalmának törvényi szintre emelése, és a választási törvény ismételt átírása is.

(2) Gumicsontok áradata

Az előbbi (e) pontból következően fel kell készülni rá, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy eltereljék a figyelmet a valódi problémákról (a hazai vírus elleni védekezés megbukott, milliárdos tételben tűnt el a pénz a beszerzett orvosi eszközök kapcsán), és a valódi tervről (amely miatt ezt az egészet megírtam).

Különösen fontos tehát, hogy se a szakemberek, se az ellenzéki pártok ne kezdjenek el a gumicsontokkal foglalkozni – ugyanis, pontosan azt szeretné a kormány, hogy ezekkel foglalkozzon mindenki.

(3) Az információk visszatartásával, félinformációk, hazugságok terjesztésével tudatosan csökkentik a lakosság oltásba vetett bizalmát.

Míg más országokban a társadalmi felhívások az oltást népszerűsítik, s azt igyekeznek hangsúlyozni, nem szabad tartani a vakcinától, idehaza ez a kommunikáció teljesen elmarad. Máig nem tisztázott, pontosan mi történik a regisztrációs rendszerben megadott adatokkal, mint ahogy az sem, kötelező-e a regisztráció az oltáshoz. Sem az országban lévő vakcina mennyiségéről, sem a már beoltott emberek számáról nem adnak egyenes információkat – jóllehet, ez elmondható volt minden más, a járvánnyal kapcsolatos információról is.

Milyen forgatókönyv áll össze mindebből?

(4) EU-szinten bevizsgált vakcina helyett kínai oltóanyag?

Ismét egy olyan húzás, amely több szinten is szolgálja a hatalom érdekeit.

(a) Azt lehet hazudni, hogy az EU miatt nem kapunk elegendő vakcinát. Ami természetesen nem igaz, viszont a csak az általuk birtokolt médiából tájékozódóknak egyébként sem lesz esélyük megvizsgálni, tényleg az-e a helyzet, amit mondanak.

– Hangsúlyozni kell, e pont alapköve a további terveknek!

(b) Az EU-ból érkező vakcinán nem tudnak nyerészkedni – nem így a Kínából, vagy Oroszországból érkező oltóanyagokon!

– Az előbbi esetben ugyanis pontosan nyilvántartják a mennyiséget és a pénzmozgásokat. Az utóbbi esetben a vakcina finanszírozása nem EU-s, hanem hazai pénzekből történik, áttekinthetetlen és megismerhetetlen módon. (Talán ennek köszönhető, hogy a beígért kínai vakcina lényegesen drágább, mint az EU-ból érkező?) Ha a lélegeztetőgépekre gondolunk, máris láthatjuk, milyen folyamatok zajlhatnak a háttérben…

– Ez a módszer azonban már nem meglepő húzás a kormány részéről. Ugyanakkor, hatalmas különbség, hogy az EU-ban jóvá nem hagyott, be nem vizsgált vakcinákról van szó. Természetesen nem kizárt, hogy ezek is működnek, ám ha a nélkül kezdik a lakosságot ilyen vakcinákkal oltani, hogy meggyőződnének azok hatásosságáról és biztonságosságáról, azzal lényegében FELELŐSSÉGÜK TELJES TUDATÁBAN FOLYTATNAK EMBERKÍSÉRLETEKET – tekintve azt a tényt, hogy az EU-n keresztül a bevizsgált, hatásos, biztonságos vakcina is rendelkezésre áll!

– Különösen aggasztó lehet a helyzet, ha egyre-másra jelennek meg olyan hírek, amelyek nem azt támasztják alá, hogy az állam által vásárolt kínai vakcinával minden rendben volna. (Miért mondott le a gyártócég két vezetője? Miért kezdett el Kína ugyanolyan Pfizer-vakcinát vásárolni, mint amilyet mi is kapunk az EU-tól?)

Itt azonban nem ér véget a történet.

(c) A kínai vakcina, mint zsarolási alap. A miniszterelnök kerek perec közölte: kezdődhet az idősek oltása, és pont a szükséges mennyiségű kínai vakcina is rendelkezésre áll. Ahogy azt is, addig maradnak a korlátozások, amíg nincs beoltva a lakosság. Persze, ha jól halad az ország, talán (talán!!!) nyárra már visszatérhetünk a normális élethez. Olvassuk össze: kedves emberek, vagy jó lesz nektek a kínai vakcina, vagy itt bizony nyolckor takarodó lesz egész évben!

E ponton bármerre is halad a történet, azon csak nyerhetnek!

– A legvalószínűtlenebb forgatókönyv, hogy a lakosság elfogadja a kínai vakcinát. Ez nekik jó, hiszen hatalmas bizniszt csináltak vele. Azt pedig valószínűleg majd a szőnyeg alá söprik, ha közben kiderül, se nem hatásos, se nem biztonságos, és komplikációk lépnek fel, esetleg emberek halnak meg. (Vajon a kínaiak miért csak 59 éves korig ajánlják azt a vakcinát, amit idehaza a 60 év felettieknek készülnek beadni?) Legfeljebb majd lesz még pár hónap korlátozás, biztos, ami biztos. Nem kéne elbagatellizálni: itt bizony emberéletekkel játszanak!

– Kissé valószínűbb forgatókönyv, hogy sikerül ezzel a lakosságot egymásnak ugrasztani. Az egyik oldalon állnak majd azok, akiknek már mindegy, hogy milyen vakcina, csak legyen vége a korlátozásoknak – a másikon pedig azok, akik nem akarnak kísérleti alanyok lenni. Kinek van igaza? Mindkét félnek – de hát, oszd meg és uralkodj, ugye?

– A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a lakosság elutasítja a kínai vakcinát. Pontosan ez lesz a jogalap arra, hogy a korlátozásokat év végéig, sőt, akár jövőre (JÖVŐRE!!!) is fenntartsák. Az érv? A lakosság nem akar oltást, tehát maradnak a korlátozások. „Nem eszed meg a spenótot, kisfiam? Akkor addig nem kelsz fel az asztaltól, amíg meg nem etted!”

Valószínűleg ők is tudják, hogy a legutóbbi forgatókönyv a legvalószínűbb. Feltehetőleg erre is játszanak. No, nem csak azért, hogy fennmaradjon a rengeteg korlátozás, ami elsősorban nekik a legjobb – (1) pont –, még csak nem is azért, hogy fennmaradjon ezzel együtt a rendkívüli jogrend – bár egészen hajmeresztő ötleteim vannak, miket emelnek majd még törvényi szintre –, és még csak nem is azért, hogy ne tartsák meg jövőre a választásokat!

A tényleges cél ennél sokkal hátborzongatóbb, és SOKKAL sötétebb jövőt sejtet.

(5) Megágyazva az EU-n kívüli életnek

Az az igazság, elrontották a retorikát. Túl korán hangzott el a mondat, amely szerint Brüsszel miatt vannak még mindig korlátozások! Túl korán! Legalábbis, én ebből a mondatból jutottam el mindarra, amit most leírok.

(a) Nem. Nem az EU miatt vannak korlátozások. Azok amiatt vannak – és amiatt vannak abban a formában, ahogy –, akinek teljhatalmat ad a rendkívüli helyzet.

(b) Hasonlóképpen: nem igaz, hogy az EU nem küld elég oltóanyagot. Az emberek fel sem fogják, mekkora dolog, hogy minden EU-tagállam hozzájut a vakcinához! Ha ez nem lenne szabályozva, tényleg az történne, hogy a gazdagabb tagállamok az egekbe vernék az oltóanyag árát, a szegényebbek pedig nem tudnák azt megfizetni. Na, ebben az esetben tényleg az EU miatt nem lenne oltóanyag és maradnának fenn a korlátozások. Csakhogy, nem ez a helyzet!

– Persze, azonnal kiderülne, hogy van elég oltóanyag, ha világos, tiszta, a védőoltás szükségességét hangsúlyozó kommunikáció folyna (lásd (3) pont). Igaz, akkor kibújna a szög a zsákból, hogy semmi szükségünk nem volt kétes értékű kínai vakcinát rendelni – vagyonokért.

(c) Továbbra sincs világos, egyértelmű oltási terv. Az első fázis – egészségügyi dolgozók – nagyjából a végéhez közeledik, a második – idősek és veszélyeztetettek – pedig… lásd az imént! Kínai vakcina vagy sem? Érdekes módon, arra, hogy miként alakítsák ki az eljövendő „oltottsági igazolást”, miként fogják szabályozni, hogy milyen jogaik lehetnek a már oltottaknak, s milyen azoknak, akik még (még!!!) nem, büszkék, hogy milyen hamar kitalálták. Szóval, a tervezés az megy – csak akkor nem, ha épp szükség volna rá?

Most pedig olvassuk össze, miről szól a kommunikációjuk!

I – Az EU miatt nincs elég oltóanyag. – Ezért kell a kínai.

II – Vagy kínai vakcina, vagy maradnak a korlátozások „ideiglenesen”, mint anno a szovjet katonák. – Az emberek pedig előbb-utóbb bele fognak fáradni a bezártságba, a kilátástalanságba, s ekkor jön elő a következő szint.

III – Az EU miatt vannak korlátozások. Vagy otthagyjuk az EU-t és visszakapjátok a normális életeteket, vagy maradnak a korlátozások, hónapokig, évekig.

(6) Borzalmas vég, vagy borzalmak vég nélkül?

Ez lesz az a legkésőbbi pont, ahol ki fog törni a balhé.

Egymásnak lesz uszítva mindenki. Oltáshívő, oltástagadó. Már beoltott, még be nem oltott. Idős, fiatal. Legyen vége bármi áron a korlátozásoknak, az EU-ban akarunk maradni. Mindezt úgy, hogy rengetegen mentek tönkre, nem tudnak dolgozni – s rengetegen kimerültek a kilátástalan, vége-hossza-nincs korlátozásokba.

Felkészültek a balhéra. Tudják, vég nélkül nem fogja tűrni ezt a lakosság.

Katonaság, tisztek a stratégiai üzemekben. TEK-esek az utcákon. Csak idő kérdése, mikor és ki lesz az, aki kezéből elrepül az első utcakő – s aki az első lövést leadja.

Hangsúlyozom, nem mondom, hogy feltétlenül igazam van, és tényleg ez a forgatókönyv a terv. Csak azt mondom, ha mégis így van, meg kell akadályozni, hogy megvalósulhasson.

Én kevés vagyok ahhoz, hogy megakadályozzam.

De, ha elegen megosztjátok ezt az írást, talán eljut olyanokhoz is, akik nálam többet tudnak tenni. Talán elegen elolvassák ahhoz, hogy bekerüljön a köztudatba – s attól a ponttól, hogy megadatik nekünk a felkészülés és a meghiúsítás lehetősége, megszületik az ellenállás. A kormány pedig, mint már oly sokszor, úgy fog tenni, mintha soha nem is lett volna hasonló terve, s az csak egy elmebeteg agyában fogant meg.

Paradox módon, ezzel változtatva egy idióta összeesküvés elméletévé azt, ami egy másik jövőben a valóság lett volna.

Kéri András