Önkormányzatok: a diktatúra természetes ellenségei
A Fidesz napjainkban vagdalkozik, büntet, megszorít, elvonja a hatásköröket, nehogy éppen az önkormányzatok okozzák a rendszer bukását. Így értékelte a legfrissebb fejleményeket Bódi Ferenc, a HUNREN Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. A győri önkormányzat törvényességi felügyeleti eljárást indított a kormányhivatalnál, a most megválasztott ellenzéki polgármester pedig panaszt tesz az Alkotmánybíróságon az előző testület által elfogadott új szervezeti és működési szabályzat (szmsz) miatt. Budapesten kudarcos vitával és széthúzással indult az új testület munkája. Óbudán a megválasztott polgármester a börtönben volt kénytelen letenni az esküt. Láthatóan más a megítélése a DK-s politikusnak, az ellenzéki többségű önkormányzat vezetőjének, és a fideszes volt államtitkárnak, Völner Pálnak, aki a gyanú szerint szervezetten elkövetett milliárdos csalással ötször nagyobb vesztegetési pénzt fogadott el, de egyetlen napot sem töltött letartóztatásban.
Várható, hogy esetleg szaporodnak az önkormányzatok működését befolyásoló kormányzati beavatkozások?
A győri példa nem egyedülálló, más városokban is felvetődtek győri-típusú problémák az új testületek megalakulása után. Az óbudai eset annyiban más, hogy ott a vesztes fideszes jelölt kisebbségbe szorulva szorgalmaz új választást, amiben némi segítséget kap a fideszes ügyészségtől is. Mind a három esetnek azonban van egy közös vonása: a választás, illetve az új összetételű önkormányzat első ülése között eltelt tetemes idő kiélezhette a konfliktusokat.
Az Egyesült Államokban novemberben választanak, de csak januárban van a beiktatás. Ott is hasonló konfliktusokkal kerülnek szembe a politikusok?
A leköszönő elnök ott is „béna kacsa”, meg van kötve a jogköre. Amúgy mások a körülmények, hiszen az ottani rendszernek évszázados hagyományai vannak. Akkor alakult ki, amikor a megválasztott politikusoknak az ország távoli vidékéről lóháton kellett eljutniuk Washington DC-be. Ebben hagyománytisztelőek az angolszászok. A hazai önkormányzatok többségénél normális esetben néhány hét elég lett volna a váltásra, már, ahol egyáltalán volt váltás. Kétségtelen, hogy ahol bizonytalan, lebegtetett helyzet van, ott az ellentéteknek is van „idejük” kiéleződni. A leglátványosabb az úgynevezett paksi modell, vagy nevezzük paksi szindrómának, amely mögött nagyon nehéz feltételezni a kormányzat jóindulatát. Egyetlen tollvonással elvették a város adóbevételének nagyobbik hányadát, és odaadták egy baráti „másnak”. Kimondottan büntetésről van szó: megbüntetjük a népet, ha a nép nem úgy dönt, ahogy mi azt tőle elvárjuk! Na, ilyesmi elképzelhetetlen az USÁ-ban.
Aki figyeli a híreket, azt olvassa ki mögülük, hogy a koncon marakodnak a politikusok.
Egyébként ezt a fajta politizálást az angolszász irodalomban „húsosfazék” politizálásnak nevezik, és tűzzel-vassal próbálják visszaszorítani. Civil szervezetek nagyon komolyan szembe szállnak az olyan politikusokkal, akik megpróbálják jutalmakkal vagy büntetéssel megzsarolni a választóikat.
Ott is a koncon való marakodást értik a „húsosfazék” jelenség alatt?
A „húsosfazéknak” biblia eredete van. Amikor Mózes 40 évig bolyongott a népével a pusztában, mielőtt elvezette őket az ígéret földjére, azt akarta, hogy akik korábban a fáraót szolgálták, és ezért jólétben éltek, ennek hála mindig került hús a fazekukba, kikopjanak, és az új nemzedék már ne emlékezzen a szervilizmus adta jólétére. Az angolszászok tehát ezt a pártpreferenciák adta, politikai kötődések jutalmazására használt „jólétet” üldözik. A demokratikus rendszerekben ez nem megengedett.
A „fülkeforradalom” győzelme óta egyre több jogosítványt vonnak el az önkormányzatoktól. 2026-ig ebben kell élnünk?
Megmondom őszintén, hogy ha nem lett volna a rendszerváltás idején egy érvényes önkormányzati törvényünk, és úgy szaladunk be a rendszerváltás dzsungelébe, akkor nagyon komoly egyensúlyvesztésbe került volna a társadalom. De az önkormányzatok szerencsére jól-rosszul kezelni tudták a rendszerváltást, és ezzel az egész társadalom sokat nyert. Szerintem nagyon jó önkormányzati mintázatok alakultak ki Magyarországon, amelyek nagyon komoly sikereket értek el 1990 után. Nem mondom, hogy időközben nem volt, nem lett volna szükség változtatásokra, voltak olyan feladatok az eredeti felállás szerint, amelyek meghaladták egyes önkormányzatok lehetőségeit. Nem azért, mert nem jól sáfárkodtak a rájuk bízott hatalommal, hanem azért, mert nem voltak meg a tárgyi, a személyi, az anyagi feltételeik hozzá. Szükség volt bizonyos korrekciókra.
Ekkorákra?
2003-ban egy olyan vizsgálati bizottságot vezettem, s azt „merészeltük” leírni, hogy az alapfokú oktatást, ami addig önkormányzati kézben volt, egy bizonyos szinten az államnak garantálnia kellene, akár még azon az áron is, hogy bizonyos mértékű államosítás történjen. De ez semmiképpen sem jelentette azt, hogy ez mindenütt, és mindenkit érintsen! Nagyon sok önkormányzat – és nem csak Budapesten – briliánsan kezelte ezt a feladatot, számos önkormányzat a maga kisvárosában, vagy a községben nagyon jól megszervezte az oktatást, és általában a szolgáltatásokat. A szuverenitás elve, ami az éppen jövőre 40 éve kidolgozott önkormányzati chartának az egyik alaptétele, kiemelten szerepel. Ha folyamatosan kiszedünk az önkormányzatok alól egy-egy elemet, akkor a végén már csak az üres váz marad, amit nem is érdemes „önkormányzatként” illetni. Egyszer egy erdélyi lelkész mondta nekem: amikor ’90 telén egy pár hétre Romániában megszűnt az államhatalom, az emberek tökéletesen meg tudták szervezni a közigazgatást, a közbiztonságot, a közellátást. Mindent. Mert életbe léptek az önkormányzatiság elemi ösztönei.
Most éppen ellenkező folyamatokat látunk: nálunk az állam mindenféle önszerveződésben ellenséget lát.
Úgy gondolom, Magyarországon még nem jutott el odáig a hatalom, hogy az önkormányzatiság minden lábát kitördelte volna. Pedig az emberi önszerveződés nagyon fontos érték, amikor egy társdalomnak mindenféle válsággal kell szembenéznie. Válságokkal pedig nagyon jól állunk. Botladozik a gazdaság, milliók élnek a nyomor küszöbén, akadozik az egészségügyi ellátás, az iskolarendszer katasztrofális, a népesség csökkenőben, a fiatalokat a lakhatási válság sújtja… Ezek egy komolyabb krízis megannyi jelei, ami adott esetben akár egy hosszabb korszakot is átölelhet. Ilyenkor nagyon fontos volna, hogy helyi szinten az emberek cselekvőképessége, önszervező képessége érvényesülhessen, és hite legyen abban, hogy képesek megszervezni az életüket. De most ezzel szórakozik a hatalom.
Pusztán hatalomféltésből ezt tenni, már-már bűn.
Pedig ezt teszik. 2006-ban egyszer már „letarolta” a Fidesz az országot, hogy azután két kormányzati ciklus alatt újra felépítse, a maga képére formálva a maga önkormányzati „világát”. Az önkormányzatok hálózatába beültette a saját embereit, és most azt kell észre vennie, hogy recsegnek a rendszer eresztékei. Ezért a vagdalkozás, a büntetés, a megszorítás, a hatáskörök elvonása, nehogy éppen az önkormányzatok, a helyi önszerveződések okozzák a rendszer bukását. A demokrácia gyakorlásának színterei politikai veszélyt is hordoznak magukban. Az önkormányzatok a diktatúra természetes ellenségei. Sokkal egyszerűbb az embereket – a szomszédot, a rokont, a munkatársat, a barátokat, a környezetem 20-30 tagját – meggyőzni és szembefordítani a rendszerrel, ha fóruma van az önszerveződéseknek.
