Orbán a legsötétebb (magyar) hagyományokra épít

Az elmúlt egy-két hét legnagyobb felzúdulását és felháborodását kiváltó két ügye volt Orbánnak a gyöngyöspatai szegregáció miatt az azt elszenvedő diákoknak jogerősen megítélt kártérítés kifizetésének megakadályozása, illetve a támadása a hazai börtönviszonyok miatt jogerős strasbourgi emberi jogi bírósági ítéletek ellen, azok végrehajtásának megtagadásának kommunikálása.

Milyen üzenetet közvetítenek ezek a lépések a szélesebb társadalom felé? – kérdeztük Fleck Zoltántól. „Nagyon rosszakat” – szögezte le sommásan a jogszociológus, majd rámutatott: ez az üzenet a magyar jogállami kultúra, a demokratikus kultúra legsötétebb oldalára építenek, azaz annak a kirekesztő, a rasszista társadalmi csoportok egymással szemben állító intoleranciájára. Emellett olyan alsó társadalmi csoportokat érint, mint a romák, a bűnözők, az általában is jogfosztottak.

Hatalmi parancsuralom

„Ha szociológiai szempontból nézzük, akkor hagyományos szélsőségről beszélünk, ha pedig jogászként közelítjük a dolgot, akkor azért borzasztó, mert ugyancsak nagyon rossz hagyományra épül, arra, hogy a szabályokat nem kell betartani – fejtette ki. A szabályok betartása pedig vonatkozik mind az uniós szabályokra – beleértve a strasbourgi döntéseket is –, mind pedig a saját törvényeinkre, amelyekről „ha úgy gondolom, hogy az nekem nem jó, akkor immár nyíltan el lehet tekinteni a betartásuktól”. Eddig ha egy törvény valamiért nem felelt meg az aktuális céljuknak, akkor gyorsan átírták – azaz legalább formálisan betartották a törvényeket. Most azonban egy törvénnyel szemben – és egyébként a strasbourgi bírói gyakorlattal, s a humánus alapelvekkel szemben is – egy kormányrendelettel át lehet mindezt írni. „Ez nem más, mint hatalmi parancs, az pedig klasszikusan már a nem jogállami szerkezet sajátja, ahol a miniszterelnök óhaját, napi politikai érdekeit már csak formálisan sem kell törvénybe önteni, hanem egyszerűen ki lehet hirdetni, ami a legalapvetőbb  formális jogállamnak sem felel meg”. Az látszik, hogy a viselkedést már a hatalom és az erő kondicionálja nem pedig a normák.

Eljöhet az elmaradt jogi forradalom ideje

Meddig lehet tűrni? Meddig tűrnek „a zemberek”? – merül fel az alapvető kérdés. Fleck szerint, a válasz nem más, mint hogy „azért tartunk itt, ahol vagyunk, mert a társadalom eltűri ezt a viselkedést”. Mint hozzátette: „a rendszer persze tűrhetetlen, de társadalmi küzdelem nélkül nem érhető el a jogállam sem, akár a demokrácia vagy az egyenlő bánásmód jog vagy a különféle emancipatórikus törekvések”.  

Amíg a magyar társadalom – kitüntetetten a jogászok, a bírók, az ügyvédek, az oktatók, stb.– számára nem fontos, hogy ne önkényuralomban éljenek, addig ez működni is fog szerinte. Határozott – és nem először kifejtett – álláspontja alapján, a rendszerváltás óta eltelt harminc év arra int minket, hogy az ölünkbe hullott a szabadság, az intézményesített demokratikus rendszer, a társadalom nem elég stabil, s nem kizárt, hogy eljön az ideje az akkor elmaradt jogállami forradalomnak.

Átlépték a vörös vonalat

A jogszociológus úgy látja, hogy Orbánék most valóban átléptek egy vörös vonalat. Mint kifejtette, eddig úgy értelmeztük a rezsimet, hogy az formálisan betartja a szabályokat és megpróbálja eladni magát, mint jogállamot – még ha ez csak üres frazeológia is. De ezekkel a lépéseivel már ezen is túlléptek, már a látszatot sem tartják fontosnak. „Most már kimondhatjuk, hogy Magyarország nem jogállam, még a jogállamiság legitimációs PR-használata sem fontos a politikai számára”.

Fleck egy további szempontra is felhívta a figyelmet: a gyöngyöspatai, illetve a börtönkörülmények miatt perekkel, az ítéletek figyelmen kívül hagyásával nem csak a belső hallgatóságnak üzentek. Orbánék helyezkednek az európai palettán: kívül a Néppárton, a szalonképes erőkön, megpróbálva a szélsőjobb szövetség identitásával is megjeleníteni magukat. Lefordítva: a domináns magyar politika erő a rasszista, kirekesztő, stb. erő felé igyekszik – húzta alá.

Már ott van a jel a falon

„Felmerül a kérdés: az ország, a társadalom szempontjából nem lehetséges, hogy már elértünk egy olyan pontra, amin túl már a ’minél rosszabb, annál jobb’? – vetettük fel. Fleck szerint, az ember óvakodik az ilyen logikától, hiszen ki tudja, milyen árat kell a végén fizetni. Hozzátette ugyanakkor, hogy például a bírói autonómia kérdésében is rossz irányba haladtak a dolgok, olyannyira, hogy kiprovokálták egy velük szembeszálló bírói testület meglétét. „Lehet, hogy pofonokra és nagyon nyílt szembenállásra is szükség van” – mondta.

Ugyanakkor megint olyan védtelen csoportok kerülnek áldozati szerepbe – mint a magyar társadalom szemében a bűnelkövetőkhöz közel álló romák –, akik ellen fel lehet korbácsolni az indulatokat. „Lehet, hogy sokan nem látják, de már ott vannak a jelek a falon – például horogkeresztek a villamosmegállókban –, s tudjuk, hogy ezek a politikai üzenetek megtalálják a közönségüket, s így elviselhetetlen következményei lennének a ’minél rosszabb annál jobb’ elvének” – vonta le saját következtetését Fleck Zoltán.