Orbán olyan ellenséget választott, akivel szemtől szembe soha nem kell kiállnia

NVZS 2021. június 17. 17:55 2021. jún. 17. 17:55

„Orbán már veszített egy az egyben egy fess, lagymatag anti-Orbánnal, azaz Medgyessy Péterrel szemben, s győzte őt le egy magas, vékony, retorikájában, temperamentumában turbó-Orbán, azaz Gyurcsány Ferenc” – mutatott rá Szentpéteri Nagy Richard, aki szinte hihetetlennek tartja, hogy Orbán vállalja a kockázatot és a Gyurcsány elleni hangulat szítását állítja választási kampányának középpontjába. A Fidesz–KDNP pártszövetség kihelyezett debreceni frakcióüléséről megjelent hír alapján, ugyanis egyértelműen látszik, hogy a legfontosabb kampánytémája a gyurcsányozás lesz. A politológus, alkotmányjogász szerint, azonban ennek kétesélyes a kimenetele, még akkor is, ha nem az általa kiválasztott „ellenséggel” kell közvetlenül kiállnia, azzal tehát, aki egyszer már legyőzte őt.

Ahogy a Hírklikk is megírta, a Fidesz-szócső Magyar Nemzet beszámolt Orbán Viktor eddigi „egyik legszenvedélyesebb” beszédéről, ami a Fidesz–KDNP pártszövetség kihelyezett frakcióülésén hangzott el tegnap, Debrecenben. (Arról már csak a debreciner.hu számolt be, fényképekkel illusztrált cikkébe, hogy fekete lepellel zárták le a kíváncsi tekintetek elől azokat a területeket, ahol meg lehetett volna pillantani, ne adj’ isten, meg lehetett volna szólítani a résztvevőket, így Orbánt is.). A miniszterelnök  a beszédben képletesen megveregette saját és kormánya vállát az egészségügyi, gazdasági és szociális hármas válság „világszinten is kiemelkedően jó” kezeléséért, majd „útba igazította a képviselőket és harcra szólította társait”. Arra helyezte hangsúlyt, hogy Gyurcsány a főnök, az igazi ellenfél, ő osztja a szerepeket, Karácsony és a többiek csak epizódszereplők. „Mi tudjuk az igazságot, de azt mindenkinek meg kell tudnia! Ha Gyurcsány visszatér, a baloldal újra megemeli az adókat, különösen a gyerekesekét, beengedik a migránsokat és megemelik a rezsit, a Fidesznek ezt kell megakadályoznia” – hangoztatta.

Lenéz mindenkit

Abból, amit a cikkből megtudtunk (azaz, amit a szélesebb közvéleménnyel tudatni akartak), az derül ki, hogy Orbán még a sajátjai között sem hajlandó/képes szembenézni az igazsággal, s nem hajlandó őszintén beszélni a legszűkebb párttársaival, politikájának legközvetlenebb támogatóival sem. Pedig szűk körben lehetett volna őszinte, hogy úgy mondjuk, megtarthatta volna a saját „őszödi  beszédét”. Mit mutat ez? S van-e abban igazság, hogy a miniszterelnök annyira fél, hogy régi mumusokkal küzd? 

„Orbán a sajátjaival sem beszél őszintén, aminek persze már három évtizedes hagyománya van” – értett egyet a felvetéssel Szentpéteri Nagy Richard. Orbán a legközvetlenebb kollégáit, a képviselőket akarja tüzelni, azokat, akik amúgy is minden kritika nélkül megszavaznak bármit, amit ukázba ad, s akik még hangsúlyokban sem térnek el attól, amit mond. Ők azok, akik mindaddig menekülnek a válaszadás, s persze az újságírók elől is, amíg nem kapják meg fentről a parancsot, hogy mit kell mondaniuk. „Miközben minden józan ember tudja, hogy Orbán hazudik, tudvalévő, hogy az sem az igazság, amit tegnap mondott” – összegezte Szentpéteri.

Gyurcsány, Gyurcsány Gyurcsány

A politológus, alkotmányjogász szerint az egyik bedobott téma, a koronavírus-járvány ténylegesen olyan probléma, ami velünk marad még egy jó ideig, szemben a másik, Orbán által odavetett témával, a migránsveszéllyel. Orbán úgy beszél a járványkezelésről, mintha fényesen megoldottak volna mindent, pedig dehogy! – fűzte hozzá. 

Bár vannak tehát más témák is, az igazi hangsúlyt a harmadik kapja, ami nem más, mint „a Gyurcsány”. „Felvétele a kampány témái közé azt mutatja, hogy nincs kitalálva a Fidesz fő választási üzenete (erről itt írtunk bővebben). Majd így folytatta: a gyurcsányozás kiemelkedő szerepet kap, „ez komolyan elhatározott dolog Orbán részéről”. Valamennyi képviselő, aki hallotta a beszédet, az ukázt, ezentúl minden egyes megszólalásában minimum a név szintjén szóba hozza Gyurcsányt. „Mert mindenki teljesíti, sőt, igyekszik túl is teljesíteni Orbán parancsát, s ezután a beszéd után még inkább mindegyiknek mindenről Gyurcsány fog az eszébe jutni, csak úgy, mint a viccbéli Mórickának”.  

Orbán már kétszer veszített 

„Ez azonban nagyon kockázatos Orbán számára, szinte hihetetlen is, hogy vállalja” – véli a politológus, aki szerint láthatóan Orbán személyes ambíciója, hogy egyszer és mindenkorra legyőzze Gyurcsányt („bár lehet, hogy egy esetleges győzelme után a jövőben ismét feléleszti majd a témát”).  Akárhogyan is, Gyurcsány az ellenség, merthogy mindig kell egy ellenség. 

Most tehát úgy néz ki, hogy Gyurcsány lesz a Fidesz fő kampánytémája, ami azonban kétesélyes, nem úgy, mint korábban a migránsozás, ami száz százalékos sikerre volt ítélve. A saját híveit persze ezzel felrázza, beindítja, s fel is dühíti, de még akkor is csak ötven százalékos annak a sansza, hogy bejön, ha hozzávesszük a média- és propagandagépezet-támogatást és mindazon további elemeket, amik segítik Orbán kampányát.

Gyurcsány  megértetni, Orbán eltitkolni akarja az igazságot

S hogy mit árul el ez a beszéd az emberről magáról? Szentpéteri szerint sokat. Gyurcsány azért mondta el Őszödön az akkor még hatalmas MSZP-frakciónak az ominózus – az ülésen már második – beszédét, mert látta, hogy a hallgatósága nem értette meg a valós helyzetet az első után. Azért mondta tehát, amit mondott, hogy a képviselők megértsék – szemben Orbánnal, aki pontosan ellenkezőleg, azért mondta, amit mondott ebben a beszédben, hogy a képviselők ne értsék a helyzetet, hogy becsapja őket. „Gyurcsány őszintén megnyílt, miközben Orbán nem nyílt ki egyetlen centiméternyit sem” – vezette le.

Már önmagához sem őszinte

De Orbán már saját magához sem beszél őszintén, csoda is lenne, ha harminc év hatalom után („hiszen már ellenzékben is ezrek egzisztenciája múlt tőle”) képes lenne rá – fejtegette Szentpéteri. Aki szerint nem véletlenül találták ki a demokráciát, a hatalom ugyanis hülyít, korrumpál, elborítja a realitásérzéket. „Orbán is torzan lát már mindent, így önmagával sem őszinte. És persze az egész politikája hazugságra épül – a keleti nyitástól kezdve, addig, hogy az EU-n kívül is van élet. A hívei azonban elhiszik, már csak azért is, mert meggyőződéssel mondja, amit mond, „pedig ez már teljes szociálpszichológiai elhülyülés”

Ami pedig Karácsony gyepálását illeti – vajon Orbán fél tőle, ezért ez a nagy vehemencia? – kérdeztük. „Minden bizonnyal igen, fél Karácsonytól. Megnézhették, hogy ez a felállás – ha egy az egyben kell játszani – nem jó Orbánnak. És mégis bemegy a ringbe ezzel a feltétellel. Pedig nem jók az előjelek a számára, az ellenfelének sem a külső megjelenése, sem pedig a temperamentuma, habitusa miatt sem. „Orbán ugyanis már veszített egy az egyben egy fess, lagymatag anti-Orbánnal, azaz Medgyessy Péterrel szemben, s győzte őt le egy magas, vékony, retorikájában, temperamentumában „turbó-Orbán”, Gyurcsány Ferenc” – vázolta a helyzetet. 

Ezt a Gyurcsány-Orbán meccset egyszer már lejátszották, s azt 2006-ban Gyurcsány nagyon megnyerte, nem csak a televíziós vitát, hanem az egész mérkőzést – ahogy Őszödön mondta: „a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére”. 

Szentpéteri érdekesnek tartja, hogy Orbán annyira felszívta magát, hogy meri vállalni ezt az egy az egyben harcot, mert ha még lenne is televíziós vita, („bár szerintem nem lesz”), azt nem Gyurcsánnyal fogja megvívni. „Érdekes ellenség Orbánnak Gyurcsány: nem ő lesz a miniszterelnök-jelölt, akivel meg kell mérkőznie, azaz Orbán választott egy olyan ellenséget, akivel soha nem kell kiállnia. Egy olyan emberrel harcol egy az egy ellen, akivel soha nem fog szemtől szembe találkozni. Vélhetően úgy gondolja, hogy így megnyerhető a harc. De az esélye csak 50 százalék” – szögezte le végül Szentpéteri Nagy Richard.