Orbán Viktor 89 éves korára lehet olimpia Budapesten

Budai Balázs 2021. április 6. 12:51 2021. ápr. 6. 12:51

Orbán Viktor már több, mint egy évtizede dolgozik azért, hogy elérje nagy álmát, a budapesti olimpiát. Bár többször is úgy vélekedett, hogy az olimpia a magyarok közös vágya, egyszer már pont a magyar emberek akadályozták meg. Ezúttal pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tett keresztbe a miniszterelnök víziójának. Orbán már a 2010-es választások előtt is hitt egy budapesti nyári játékban, azóta pedig két olimpia árát költötte el a sportra, de továbbra sincs belátható közelségben hazai rendezésű ötkarikás játék, pedig három ciklus alatt, három különböző olimpia megrendezési jogért szeretett volna pályázni.

Orbán Viktor, mint a Fidesz elnöke, 2010 januárjában konzultált a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetőivel. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Orbán kijelentette, hogy a sportot stratégiai ágazatnak kell nyilvánítani, annak érdekében, hogy a sportolóink jól szerepeljenek az olimpián és érmeket hozzanak haza. A Fidesz elnöke már ekkor is az olimpia megrendezéséről dédelgetett álmokat, bár még sokkal óvatosabban fogalmazott. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a konzultáción a 2020-as olimpia megrendezéséről is beszéltek, amelynek keresik a lehetőségét, de hozzátette, hogy az olimpia megrendezésének realitására vonatkozó felvetésekre London előtt több, mint kockázatos válaszolni.

Bár a miniszterelnök olimpiai megrendezésére irányuló kijelentései ezt követően elhalványultak és végül nem is jelentkeztünk a 2020-as olimpia megrendezésének jogáért, de az Eurostat adataiból – amiket a G7 összegzett – kiderül, hogy 2010 és 2014 között a kormány 1,5 milliárd eurót költött a sportra, ami az akkori átlagos 290 forintos euróval számolva 435 milliárd forintnak felel meg. Ez a költekezés pedig azt mutatja, hogy Orbán kitart a 2010-es kijelentése mellett, miszerint „a kormánynak szándéka lesz hazánkat olyan állapotba hozni, amely révén eséllyel indulhat a rendezésért folyó versenyben”.

2014 decemberében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közgyűlése elfogadta az AGENDA 2020 nevű reformprogramot, ami miatt ismét fellángolt a hazai olimpia iránti vágy a Fidesz közelében. 2015 júliusában a MOB benyújtotta szándéknyilatkozatát a NOB-nak, majd 2015 decemberében ismét hangot adott vágyainak Orbán Viktor is. A MOB megalakulásának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen a kormányfő kijelentette, hogy a Budapest kész megragadni Nemzetközi Olimpiai Bizottság által teremtett esélyt a 2024-es ötkarikás játékok megrendezésére. Orbán ekkor azt mondta, hogy a rendezésre pályázó MOB mögött széles a nemzeti összefogás, ezért ez „össznemzeti ügy” majd részletezte, hogy a kandidálás tervének az Országgyűlésben 80, a Fővárosi Közgyűlésben 90, a MOB-ban pedig 100 százalékos támogatottsága volt. A miniszterelnök szerint az AGENDA 2020 reformprogram, amely az olcsóbb és gazdaságosabb olimpiákat irányozza elő, egy „karnyújtásnyira hozta azt az álmot, amely egyidős a MOB-bal, azaz azt, hogy 2024-ben Budapesten lobbanjon fel az olimpiai láng”.

Ennek szellemében be is indult az olimpia propagálása, de az akkor még civil szervezetként működő Momentum a Nolimpia kampányának keretén belül 266 151 aláírást gyűjtött össze, hogy tartson a kormány budapesti népszavazást az olimpiáról. Ezután szinte minden fideszes megszólaló arról beszélt, hogy „az ellenzék elárulta az olimpia ügyét, és ha nincs konszenzus, ne is rendezzünk”. Ekkorra a kormány már több mint 35 milliárd forintot költött el a budapesti olimpiára. Orbán Viktor elmondta, hogy „vérzik az ember szíve”, mert sok magyarnak volt régi álma egy hazai olimpia és most „itt történt egy álomgyilkosság”. A miniszerelnököt azonban nem vágta földhöz a civilektől kapott pofon és arra kérdésre, hogy szerinte az ő politikai pályafutásában lesz-e Magyarországon olimpia, a miniszterelnök azt felelte: a modern orvostudomány állása szerint az emberi élet határai kitolódnak, tehát „jó esélyem van erre”.

Jól mutatja, hogy mennyire szeretné a miniszterelnök, hogy még az ő politikai pályafutása alatt legyen hazai olimpia, hogy irgalmatlan pénzeket szór el a sportra. Csak 2017-ben 1,5 milliárd eurót költött a magyar kormány a sportra, amely megegyezik a 2010 és 2014 között teljes kormányzati ciklusban ilyen célra szánt összeggel. Az mfor.hu pedig kiszámolta, hogy 2010 és 2018 között nagyjából két olimpia árát, 1475 milliárd forintot öntött ki a kormány sporttal kapcsolatos kiadásokra. Az 1475 milliárd forintot úgy kalkulálták ki, hogy a már a nyilvános adatokat összeadták a stadionépítések, a közvetlen sporttámogatások és a tao esetében.

Újabb ciklus, újabb olimpiai álom, ezúttal a 2032-es olimpiát tartaná meg Orbán Viktor. A Népszava számolt be arról, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy 2021 január 27-én döntött a Budapest 2032 elnevezésű, nyolctagú testület létrehozásáról. A bizottság feladata, hogy felmérje, mennyi esélye van Budapestnek megnyerni a 2032-es nyári olimpia rendezési jogát. Mivel a nyári játékok helyszínének kiválasztása hét évvel az aktuális időpont előtt történik, amit megelőz egy kétéves pályázási időszak, így a Budapest 2032-nek két éve lett volna, hogy elemezze a magyar főváros esélyeit. Erre azonban nem volt szükség, ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság durván egy hónappal a Budapest 2032 felállítása után, február 24-én bejelentette, hogy az ausztráliai Brisbane-t részesíti előnyben a 2032-es rendezés iránt érdeklődő városok közül. Korábban még nem volt példa ilyen bejelentésre, de a NOB – feltehetően a járvány miatt – segíteni kívánta az érdeklődőket, hogy ne költsenek el felesleges eurómilliókat a pályázat előkészítésére. Ezzel pedig ismét meghiúsították Orbán Viktor és a „magyarok álmát”.

A Napi.hu megpróbálta előre megjósolni, hogy mikor lesz esélye Magyarországnak valóban olimpiát rendezni. Mivel 2032-ben elég nagy eséllyel Brisbane lesz a játékok otthona, így a 2032-es olimpiára pályázni készülők, mint Isztambul vagy Szentpétervár jelezte, hogy elkezdik előkészíteni a pályázatukat 2036-ra. Azonban 2036-ra a legesélyesebb Észak- és Dél Korea közös rendezésű nyári olimpiája, akik szintén pályázni akartak 2032-re, de ők is módosítottak. Magyarország így elkezdhet készülni a 2040-es pályázatra, de amennyiben Isztambul vagy Szentpétervár lesz a befutó, akkor a következő olimpiát Amerika kapja, az azt követőt Ázsia, de a 2052-es játékok megrendezésére még lehet esély. Akkora azonban Orbán már erősen nyugdíjas korú lesz, pontosabban 89 éves, de hát ahogyan a miniszterelnök mondta, az orvostudomány jelenlegi állása szerint az emberi élet határai kitolódnak, tehát még van remény Orbán számára.