Orbán Viktor nőügyei
Újságírónőket fogadott tegnap Orbán Viktor a Karmelita kolostorban. Az ellenzéki sajtó munkatársnőit a nemzetközi nőnap alkalmából érte a megtiszteltetés, hogy a miniszterelnök szóba állt velük. Ellenzéki sajtót írtunk, pedig, pontosabb lett volna egyszerűen sajtót írni. E mostani találkozást megelőzően ugyanis Orbán emberemlékezet óta nem állt szóba valódi újságírókkal, csakis olyanokat engedtek a közelébe, akikről tudni lehetett, hogy mit fognak kérdezni.
Mikrofonállványoknak hívják az ilyeneket a szakmában.
A miniszterelnök ezúttal, ki tudja, milyen meggondolásból, kivételt tett és dolgozójában, a Várbéli Karmelita kolostorban fogadta az ATV, a HVG, az Azonnali és az RTL Klub munkatársait. Igaz, zsebre tett kézzel, de megmutatta nekik, hogy milyen a kilátás az erkélynek becézett teraszról (gyönyörű), majd szavahihető szemtanúk szerint mintegy másfél órán keresztül beszélgetett velük.
Lehetett Orbánnak valódi kérdéseket feltenni, igaz, a válaszok már hagytak kívánni valót maguk után. Mészáros Lőrinc vagyonosodásáról például azt mondta a miniszterelnök, hogy nem foglalkozik mások gazdagodásával, neki a kevésbé jómóduakkal van dolga. (Nem szakadt le a plafon).
A legnagyobb közösségi oldalon sok hozzászóló nehezményezte, hogy a meghívott újságírónők ennyi év mellőzése után miért fogadták el a miniszterelnök meghívását. Ez a kérdés bizonyára bennük is felmerült, de tudni kell, hogy a döntés nem az ő, hanem munkaadójuk kompetenciája volt. És ott annak ellenére a meghívás elfogadása mellett döntöttek, hogy Orbán Viktor az elmúlt években látványosan kerülte az igazi újságírókkal való találkozást, és csak olyan sajtómunkásnak nyilatkozott, akiről feltehető volt, hogy tud olyat kérdezni, amire majd ő jól fog tudni válaszolni.
„Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akiknek más a véleményük, mint nekünk”. Orbán Viktortól származik ez a cinikus és hazug mondat, mely kijelentés igazságáról sokat tudnának beszélni a bezárt Népszabadság, a Kurír, a Metropol, vagy a meg nem szüntetett, ám kivéreztetésre ítélt lapok munkatársai.
Orbánnak amúgy nem csak a sajtóról, de a nőkről is sajátos véleménye van. Amikor néhány évvel ezelőtt híre ment, hogy meneszteni fogja Magyarország washingtoni nagykövetét, Szemerkényi Rékát, az őt kérdező újságíró kérdésére pikírten és pökhendien csak annyit válaszolt: nőügyekkel nem foglalkozom.
Neki ez nőügy volt, vagyis, olyan téma, amiről bizonyos szint alatti férfiemberek is csak a kocsmában, sok sör és megannyi féldeci után szoktak beszélni.
Jó, hogy van a nőnap, mert Magyarország miniszterelnöke most – legalábbis fizikai értelemben - igazi újságírókat engedett közel magához. Meg kell becsülni ezeket az alkalmakat, nem lesz ilyen egyhamar.