Óriási bűnt követ el a kormány, hogy nem egyeztet az ellenzékkel az orosz-ukrán háborús helyzetről

– „Lehet vitatkozni mindenről, lehet különbség bel- és külpolitikai kérdésekben ellenzék és kormánypárt között, de ilyen háborús feszültség kapcsán SOHA!!!” – írta legfrissebb, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának – a fideszes tagok távolmaradása miatt – elmaradt ülése okán, de valójában az orosz-ukrán válsággal kapcsolatos gondolatait megosztó Facebook-posztjában. Tényleg valósnak ítéli a háborús feszültséget, ilyen közel a határainkhoz?

– Igen, ma már igen. Ezelőtt bő két héttel – a legtöbb nemzetközi szakértőhöz hasonlóan – én is úgy ítéltem meg, hogy Oroszország magasan kezdte az alkut a december közepén a NATO-nak benyújtott szerződéstervezettel (megjegyzés: erről bőven volt szó a portálunkon Tarjányival megjelent év végi interjúban). Ebben Putyin a többi között azt követelte, hogy a NATO vonuljon vissza az 1997 előtti pozícióihoz, ürítse ki Kelet-Európát, álljon le ott a haderőfejlesztéssel stb. Akkor jómagam is azt gondoltam, hogy ez nem több, mint az alkudozás része. Majd szépen leülnek a magasan kezdő tárgyalófelek, s fokozatosan közelítik az álláspontokat, a végén pedig az oroszok elérik a céljukat, hogy a NATO nem csinál semmit Ukrajnában.

– Mi változott pár hét alatt? Miért látja ma másként?

– Három dolgot említenék. Az első: a múlt heti NATO-Oroszország egyeztetés nem volt sikeres – látható, hogy miközben mindenki arra várt, hogy az álláspontok elkezdenek közeledni. Ez nem következett be. S közben például a múlt héten Ukrajna minden minisztériumát hackertámadás érte, az ukrán közigazgatás leállt. A ma háborúiban, fegyveres konfliktusaiban a cyber hadviselés bevett gyakorlat. Ez is válaszlövés volt tehát, ami nem azt erősítette, hogy a felek bármit is békésen akarnának rendezni. És harmadszorra: a kardcsörtetés szintjén ugyan, de már az atomfegyvereket is emlegették – ez pedig már a hidegháborút idézi.

– Azaz, nagyon súlyos a helyzet. És ön a már említett Facebook-posztjában olyanokat ír: „Miközben az USA külügyminisztere, Antony Blinken az egyre konkrétabb orosz fenyegetés miatt Ukrajnába utazik, itthon a Parlament nemzetbiztonsági bizottsága képtelen ülésezni mivel a fideszes honatyák egyszerűen a távolmaradásukkal akadályozzák annak működését…az esetleges fegyveres konfliktusról a kormányzat rendelkezik – a magyar hírszerzési csatornákon keresztül – a legpontosabb információkkal napi szinten, de erről az ellenzéki képviselők a bizottság ellehetetlenítése miatt nem értesülnek”. Azaz, felrója, hogy a háborús fenyegetettség ellenére, nincs párbeszéd a kormány és az ellenzék között ebben a kérdésben sem. Jól olvastam ki a posztból a mondandója lényegét?

– Igen, mind a kormánynak, mind az ellenzéknek nagyon komolyan kellene ezzel a konfliktussal foglalkozni és egyetértésre kellene jutniuk – a választásoktól függetlenül. Merthogy konszenzusos feladatuk van a politikai erőknek egy háborús helyzet megelőzésében, egy ilyen feszültséggóc kezelésében. Példaként szeretném említeni, hogy a kilencvenes években, a szerb-horvát, vagy a szerb-bosnyák háború idején az ellenzék és a kormány együttműködött. S most direkt fogalmazok sarkosan: a háborúhoz kapcsolódó témákban egyetértés volt, bármilyen kiszólás, bármely fél részéről tabu volt, egységes magyar érdek volt és azt is képviselték, a többi között egyébként a délvidéki magyarok ügyében is.

– Ahogy így említi, adódik is az asszociáció: az orosz-ukrán feszültségben ott vannak a vétlen kárpátaljai magyarok is.

– Persze. Bármilyen fegyveres konfliktus alakul ki Ukrajnában, a kárpátaljai magyarokkal nekünk, az anyaországi magyaroknak foglalkoznunk kell. De akár említhetném az energetikai kérdéseket. Ezért is volt számomra döbbenetes, hogy a Fidesz most is kifarolt a nemzetbiztonsági bizottság munkájából. Értem én, hogy ezzel próbálkozik, mondjuk a Völner-, a Pegasus-, vagy a Sztojka-ügy kapcsán, de vannak témák, amelyeknél nem lehet kifarolás! S az orosz-ukrán válság ilyen.

– Ön szerint mit kellene tennie a kormánynak ebben az ügyben az ellenzékkel kapcsolatban?

– Magyarországon három olyan parlamenti bizottság működik – a nemzetbiztonsági, a külügyi, a honvédelmi és rendészeti –, amelynek e válság kapcsán üléseznie kellene, s ezeken a kormánynak információkat kellene átadna az ellenzéknek. Hiszen a hírszerző szervek felügyeletét és irányítását ellátó kormányzati szervek, a napi működésük során precízebb, lényegesebb, naprakészebb értesülésekkel rendelkeznek a válságról, annak méretéről, s arról, pontosan hol tart az ügy. A kormány kezében van a titkosszolgálati terület is. Ebben a három bizottságban a kormánynak tájékoztatási kötelezettsége van. Ha pedig nincs ülés, akkor az ellenzék kérdezni sem tud, miközben a hírszerzés, a katonai, polgári elhárítás vezetőinek is el kellene menniük az ilyen bizottsági ülésekre. Mindez elmarad, s ezzel nem csak a törvény lehetetlenül el, hanem óriási bűnt is elkövetnek a mulasztók. A világ bármely részén az internetes és a nyomtatott média fő oldalain ott van az orosz-ukrán konfliktus; az Egyesült Államok és az Európai Unió azon gondolkodik, hogy mi van akkor, ha az oroszok elzárják a gázcsapokat; s eközben – kicsinyes elvek mentén – nálunk nincs párbeszéd, az ellenzéknek nincs lehetősége tájékozódni, megosztani a gondolatait a kormányzattal, együttműködni és együtt dolgozni a kormánnyal, pusztán azért, mert elvágták ezt a kapcsolati kommunikációs lehetőséget. Miközben az ellenzéki ember is magyar, s magyar érdekekről van szó.

– Mit tehet az ellenzék? Mit tehet a felelősen gondolkodó ember?

– Azt tudjuk tenni, hogy beszélünk a dologról. Értem persze Orbán gondolatait, hogy ebben a kérdésben óvatos, már csak azért is, mert Putyin februárban Magyarországra látogat. Megjegyzem, ennek az okát nem nagyon értem, mert ebben a puskaporos helyzetben belpolitikai szempontból sem tesz neki jót a putyini vizit. A választási kampányban ezzel magas labdát kínál fel az ellenzéknek. Eddig ilyenekre nagyon ügyeltek a Fideszben. Mindenesetre érdekes lesz figyelni, mi lesz végül a látogatás oka. De úgy látszik, hogy Orbán egyszerűen nem teheti meg azt, hogy egy elegáns hátralépéssel elodázza Putyin látogatását. Pestiesen szólva: Putyin megrántotta a telefonzsinórt és Orbán Budapesten szalutált. Értem én, hogy külpolitikai szempontból is kínos a helyzet – mást ne mondjak, Szijjártó most kapta meg a Druzsba érdemrendet –, de azért már csak a NATO szövetségeseink miatt is kellene valamit mondani. Valami minimális szöveget, hogy nem örülünk az ukrán határ mentén tartott orosz hadgyakorlatnak, meg aggódunk a kárpátaljai magyarokért. 

– Maga a hadgyakorlat amúgy már háborút üzen?

– Az mindenesetre biztonságpolitikai tény, hogy az ilyen határ menti hadgyakorlatok célja mindig konkrét. Borgula András az ATV Civil a pályán legutóbbi adásában elmondta: amikor az izraeli hadsereg tagjaként a Golan fennsíkon gyakorlatoztak, azt gyakorolták, hogyan lehet bevenni Damaszkuszt. Most az orosz hadsereg valószínűleg nem azt gyakorolja, hogyan tudna helyt állni Új-Zélandon. Inkább azt, hogy miként tudna gyorsan katonai, cyber, hibrid lépésekkel eredményt elérni és térdre kényszeríteni Ukrajnát. Ilyen körülmények között a magyar kormány egyszerűen nem teheti meg, hogy hallgat. Sok mindent tehet, de azt nem, hogy nem ad tájékoztatást, s ellehetetleníti a törvényekben rögzített válaszadási mechanizmust. Csak azért, mert félnek bizonyos kérdésektől. Lehet úgy is vezetni egy bizottsági ülést, hogy azzal kapcsolatban nem mondanak semmit, amiről nem akarnak. Ha akarnák, meg tudnák oldani. Mindenesetre ez a passzivitás elfogadhatatlan.

– Ön szerint félnek? De hát mitől?

– Szerintem az oroszországi témakörtől, mégpedig annyira, mint ördög a tömjénfüsttől. Aminek nyilvánvalóan van oka.

– És az oroszok?

– Nem vagyok ruszofób, pontosan tudom, hogy a NATO fejlesztési elvei olyanok, mint a stratégai játékban az országfoglalás: az elmúlt ötven évben először a NATO körbevette a Szovjetuniót, majd annak megszűnése után Oroszországot katonai támaszpontokkal, NATO- bővítéssel, a NATO és rajta keresztül az USA jelenlétével. Ez tény. Ahogy az 1962-es kubai rakétaválságnál az USA felháborodott azon, hogy az amerikai partoktól 130 kilométerre telepítette a Szovjetunió az akkor legfejlettebb rakétarendszereket. Amit az USA életveszélyesnek tartott – nos, ugyanígy érezhetnek most az oroszok. Ők is elmondhatják, hogy Ukrajna területéről közvetlenül lehet lőni Moszkvát, vagy hogy 2-2,5 óra alatt el lehet jutni a határtól 300 kilométerre fekvő orosz fővárosba. Értem tehát az orosz aggodalmakat, miként azt is, hogy Moszkva tiltakozik ez ellen. De azt sem szabad elfelejteni, hogy Ukrajna ma már nem az orosz birodalom része, hanem egy független ország, amely az oroszétól eltérő katonapolitikai és nemzetbiztonsági elveket követ. Egyébként pedig nem is most kialakult problémáról van szó: a válság 2014-re datálódik, amikor az oroszok elfoglalták a Krím félszigetet, miután az ukránok elkergették az addigi oroszbarát kormányt. Moszkva attól félt, hogy nem tudja fenntartani a szevasztopoli támaszpontját és a Krím félszigeten lévő bázisait (amit egyébként nem akartak elvenni tőlük). Mára pedig már oda jutunk, hogy nem csak Ukrajnáról szól a konfliktus, hanem az orosz-amerikai viszonyról, Oroszország és az EU viszonyáról, a NATO-ról, Ukrajnáról, energetikai kérdésekről, s összességében arról, hogy Moszkva visszatért a világpolitika színpadára.

– Orbánnak pedig Ön szerint mielőbb állást kellene foglalnia.

– Orbánnak több mindenben igaza van a magyar-orosz kapcsolatokat illetően. Elfogadható például, amikor arról beszél, hogy Oroszországra szükségünk van gazdasági szempontból. Ugyanakkor az ilyen kardcsörtető, háborút vizionáló időkben elfogadhatatlan, hogy eltekint a szövetségi rendszerünktől, s nem csinál semmit.

– De nem csak a szövetségi rendszerről van szó. A jelenlegi magyar kormány nem győzi hangoztatni a felelősségét a határon túli magyarokért – most nem aggódik értük? Nem emeli fel a szavát értük sem?

– Egy ilyen helyzetben így viselkedni, nem megszólalni, minősíthetetlen. Különösen, miután ez a kormány mindig azt hangoztatja, hogy nem 10, hanem 15 millió magyar érdekeit képviseli. Ez a két dolog éles ellentmondásban van egymással. Értem én, hogy gazdaságilag és energetikai szempontból Oroszország közel van hozzánk, s nekünk és az Európai Unió egészének stratégiai partnere. Értem azt is, hogy az ukránokat zavarja az Északi és Déli áramlat, az, hogy kikerülhetővé váltak az Európába irányuló gázszállításban. Értem azt is, hogy Oroszország képes kiéheztetni Ukrajnát – értem, hogy mindez növeli a feszültséget. De a magyar kormány hallgatását nem értem.

– Sumákolnak Ön szerint, s bíznak a jó szerencsében, hogy megússzák az állásfoglalást?

– Elérkezhet a pillanat, amikor már állást kell foglalniuk, amikor már nem űzhetik tovább a szokásos hintapolitikájukat. Magyarország az EU-hoz és a NATO-hoz kíván tartozni, de akkor annak az érdekeit kell szem előtt tartania. El kell fogadni az uniós döntéseket, és ugyanígy a NATO döntéseit is. Ránk is éppen úgy vonatkozik mindaz, amit szövetségesi rendszeren belül a többiek elfogadnak, eszerint kell lépni, s közben nem lehet a hintapolitika mentén mást tenni. Ha katonai konfliktus alakul ki, akár a cyber-térben is, s Magyarország – az orbáni hintapolitikához hűen – mást csinál, mint a szövetségesek, akkor nem létezik, hogy a kormány a helyén maradhat. Egyszerűen nincs olyan, hogy egy katonai konfliktusban egy NATO-szövetséges ország kormánya a helyén maradhat, miközben szembemegy a szövetségesekkel. Ezért nem „vicces” az, amit a kormányzat csinál. Nemhogy nem „vicces”, egyenesen életveszélyes. És bizony rengeteg fegyver halmozódik most fel az orosz-ukrán határnál, s mint tudjuk, a kellékpisztoly is el tud sülni.

– Jó messzire eljutottunk a Facebook-posztjának fő üzenetétől, nevezetesen attól, hogy most nagy szükség lenne a kormány és az ellenzék együttműködésére.

– Igen, mi ebbe is belevisszük a tipikusan magyar hozzáállásunkat: belpolitikai bajunk van, s emiatt nem tudunk még ilyen külső konfliktusokban, válságokban sem egységesek lenni. Ismerve az ellenzék jó néhány, ebben a kérésben kompetens szereplőjét, egyet biztosan tudok: az ellenzék oldaláról ennek a témának a kapcsán egy pillanat alatt eldobják a politikai oldalhoz kötődő pártsapkájukat, s lesznek egy pillanat alatt magyarok. Ez nem kérdés, a kormánynak nincs félnivalója e tekintetben.

– És mi a helyzet a fideszesekkel?

– A Fideszen belül vakfegyelem van, azt a gombot nyomják, amit mondanak nekik. Most pedig rossz gombot nyomkodnak. Most háborús feszültség van, s Orbánnak meg kellene érteni, hogy együtt kell működni, közös nevezőre kellene jutni az ország érdekében, legalább a pár ellenzéki szakértő politikussal. Háború, háborús veszély esetén felül kell bírálnia hozzáállását. Most végre azt kellene tennie, amit amúgy normál esetben is tennie kellene. Az ellenzéki politikusok pedig – erről meg vagyok győződve – egy ilyen helyzetben az ajtón kívül hagynának minden mást, szem előtt tartva Magyarország, Kárpátalja és minden magyar érdekét.