Polónyi István: miközben kizáródunk Európából, elveszítjük a tehetségeinket is 2. rész

Mi a legnagyobb veszélye ennek a „majd mi magunktól megcsináljuk” magyar álláspontnak, az, hogy nem férünk be partnerként Európába, vagy a legjobb kutatók elhagyhatják Magyarországot? Mi lesz a magyar tudomány renoméjával? 

Szerintem a magyar tudománynak sosem volt renoméja, mert az arról szólt, hogy aki magyarként érvényesült, az sosem Magyarországon érvényesült, és az sosem a magyar tudományt, hanem a magyar oktatást dicsérte. Most már azt se nagyon lehet. Úgy gondolom, valóban az a veszély fenyeget, hogy a tehetséges kutatók azonnal összepakolnak, és elmennek külföldre, mert itthon semmi esélyt nem látnak. Pont az a politika visz oda, amit abból is látunk, hogy kiket neveznek ki egyetemi tanárnak. Persze tisztelet a kivételnek, mert van, aki megérdemli. Csakhogy én azt látom, hogy egyre több olyan van, aki nem érdemli meg, de „jól fekszik”. Vagy a miniszterelnök által kinevezett egyetemi kancellárnak a felesége vagy régi fideszes politikus, vagy az MMA-ból, netán az olimpiai bizottságból terjesztik fel. A Magyar Akkreditációs Bizottság ezeknek eleinte ellenáll, de végül simán meg lehet kerülni őket. Azt látom, hogy ez a diktatúrák problémája. Minden feltörekvő fideszes potentát majd valamilyen egyetemi címre, rangra fog törekedni, merthogy ez presztízst ad. Azt is látom, hogy igen, kizáródunk Európából, egyre kevésbé működnek velünk együtt. Ez törvényszerű. Az unió tagországai részéről ez egy teljesen automatikus reakció: „ha nem fogadjátok el a mi irányelveinket, elképzeléseinket, értékeinket, akkor ne gyertek ide”. A tehetségeket viszont nyilvánvalóan nem lehet megfogni, nem lehet megakadályozni, ha valamelyikük egy kicsit is talpraesett, azonnal ne menjen külföldre, és soha többé ne is jöjjön haza. Vagy csak látogatni, mint a 2023-as Nobel-díjasaink, Karikó Katalin és Krausz Ferenc. Ugyan Krausz Ferenc kapott egy csomó pénzt, Merkely Béla, a SOTE rektora kiudvarolta Orbántól, és a SOTE-n csináltak neki egy nagy kutatóbázist, de ez nem azt jelenti, hogy hazaköltözik, hanem azt, hogy itt is lesz neki egy kutatóintézete. Ők azonban már befutott emberek, de a kérdés éppen az, hogyan lesz valaki befutott ember. Magyarországon már nem lehet, mert ki van zárva a nemzetközi együttműködésekből. Csak zárójelben jegyzem meg, amúgy is egyre csökkenő volt a magyar részvétel a nemzetközi kutatásokban, mert nincsenek meg hozzá a hazai feltételek. Ahhoz, hogy valaki egy nemzetközileg értékelt kutatópályázaton részt tudjon venni, nagyon sok előzmény kell. Jó kapcsolatok, sok olyan kutatás, aminek van referenciája. Ha itthon nincsen lehetőség arra, hogy valaki bekapcsolódjon nemzetközi kutatásokba, ha nincs pénz és infrastrukturális feltétel ahhoz, hogy ezeket a referenciákat megteremtse, akkor kiszorul. Ez a folyamat a Fidesz-kormányok alatt már megindult, mert az elmúlt 13-14 év alatt jóval kevesebb pénzt adtak a felsőoktatásra, mint amennyit korábban kapott, és főként a felsőoktatási kutatások kerültek nagyon rossz helyzetbe. A koncentrált államosítás az akadémiai kutatóintézeteket is érintette, az MTA-tól leválasztották, központosították, és a legújabb fejlemény, hogy már vállalkozásba akarják vinni azokat. Ugyanúgy megpróbálják a vállalkozási gondolatot oda is bevinni, mint az egyetemekre a privatizációval. 

Mi lesz ennek a következménye? 

A „rövidtáv” kerül előtérbe. A vállalkozót nem érdekli a „hosszútáv”, nem fog „Madame Curieket” alkalmazni, hogy a szurokércet olvasztgassák, és nézegessék, hogy megfesti-e a lemezt, mert annak nincs haszna. A vállalkozót az érdekli, hogy mit tud a kutatásokból holnap, holnapután értékesíteni. A privatizációnak a „rövidtáv” felé elmozdulás az egyik súlyos következménye. Ez egyébként a Közgazdasági Egyetemen nagyon jól látszik, gyakorlatilag kiirtották az összes olyan szakot, ami „hosszútávra” szólt, például a szociológiát. A vezetők ki is jelentették, hogy ők egy nemzetközileg elismert üzleti iskolát akarnak csinálni. Az egy egészen más műfaj. Ezzel Magyarországon gyakorlatilag jelentősen elmozdult a közgazdászképzés – vidéken még előfordul –, és Magyarország vezető közgazdaságképző intézménye, a Közgazdasági Egyetem – nevezzék akár Corvinusnak, vagy Marxnak – megszűnt vezető közgazdászképző egyetem lenni. Pedig mindig az volt. Oda jártak a vezető közgazdászaink. Most már nem ott fognak képződni, mert üzlethez értő embereket képeznek, és nem közgazdászokat. Így Magyarországon már csak vidéken van igazi közgazdászképzés. Ebből is látszik, hogy a privatizáció megpróbálja elvinni a felsőoktatást és a kutatást is az azonnali hasznosíthatóság felé. Ez nem baj, mert a világ is efelé megy, inkább az a baj, hogy az alapkutatások háttérbe szorulnak, sokkal rosszabb helyzetbe kerülnek. 

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára az Educatio Kiállításon arról is beszélt, hogy a magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő programjára, a HU-rizontra 2024-ben 8 milliárd forint áll rendelkezésre, emellett 6 milliárd forintot különítettek el annak támogatására, hogy nemzetközi kutatók Magyarországon folytathassák kutatásaikat. Ha összességében nézzük, ez a pénz elégséges a magyar kutatások nemzetközi együttműködésére, vagy csak folt a lyukon?

Ez egy folt a lyukon. Az EU azt javasolja a tagországainak, hogy a GDP-jük legalább három százalékát költsék kutatásra. Az azért már több mint ezer milliárd forint, és ennek legalább egyharmadát szokta az állam adni. Amiről Hankó Balázs beszél, csak aprópénz. Már csak azért is az, mert van a külföldieknek szóló ösztöndíj, és ha jól emlékszem, 32 milliárd forintot költöttek rá. Vagyis az igaz, hogy a magyar felsőoktatás nemzetköziesítését célzó politika nagyon sokat költ a külföldi ösztöndíjra, más oldalról viszont filléreket költött a magyar diákok külföldi tanulására. Ez a két dolog olyan egy a harminchoz viszonyban volt egymással. Magyarul: annak, hogy idehozzák a külföldi hallgatókat, a harmincad részét fordították arra, hogy a magyar diákokat kiküldjék. Lehet, hogy ezen egy kicsit emelt a Pannónia program, de nem sokat. Az viszont egészen biztos, hogy a Horizont Európát nem pótolja, hiszen az egy nagyobb lélegzetű, egészen más, nagyobb jelentőségű dolog, és pénzben is sokkal több. Az egész, ami most ezzel kapcsolatban történik, iszonyúan hasonlít a Norvég Alap sorsára. Miután a norvég program pénze elosztásának egytizedébe Orbán nem tudott beleszólni, inkább az egészet kicsinálta. Itt is erről van szó, Orbán nem adja fel az elveit, ha ő egyszer elhatározta, hogy ez így van, akkor úgy van, és, ha neki van róla egy elképzelése, akkor azt tűzön-vízen keresztül megvalósítják, függetlenül attól, hogy a „szcéna”, a színtér tönkremegy. Ez a diktatúra nagyon eklatáns esete.

A beszélgetés első részét itt olvashatják.