Sok ezren tüntettek Berlinben a maszkviselés és a többi járványügyi korlátozás ellen

HírKlikk 2020. augusztus 2. 05:45 2020. aug. 2. 05:45

Feloszlatta a német rendőrség Berlinben a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen szervezett szombati tüntetést. A rendőrség azzal indokolta a fellépést, hogy a demonstráció szervezői nem biztosították az egészségügyi előírások betartását.

A hatóságok úgy vélik, 20 ezer fős tömeg vonult át a belvároson a Brandenburgi kapuig, a szervezők számításai alapján, viszont 1,3 millió tiltakozó vett részt a megmozduláson. 

A BBC tudósítása szerint, alapvetően békésen zajlott a tüntetés, kevesen viseltek szájmaszkot, a transzparenseken olyan szövegeket voltak olvashatóak, mint hogy „korona, vaklámra", illetve „arra kényszerítenek minket, hogy szájkosarat viseljünk." 

Tagesspiegel azt írja, a több ezres megmozduláson nagyrészt szélsőjobboldaliak és különböző konteóhívők jelentek meg. Az MTI beszámolója szerint többen azt kiabálták, hogy „a koronavírus-világjárvány a legnagyobb összeesküvés-elmélet". Ellentüntetők is megjelentek a helyszínen, de a rendőrség távol tartotta egymástól a két tábort. 

Maszkot szinte senki sem viselt, a felvonulók pedig szorosan egymás mellett álltak a tüntetésen. Aki mégis maszkban ment, arra többen rákiabáltak, és arra szólították fel, hogy vegye le. 

Jens Spahn német egészségügyi miniszter bírálta a tiltakozókat amiért nem tartották be a járványügyi előírásokat. Elismerte, hogy az embereknek világjárvány idején is joguk van tüntetni, de nem így, ahogy az szombaton történt. 

Saskia Esken, a szociáldemokrata párt (SPD) társelnöke még élesebben fogalmazott; szerinte megmozdulásukkal előidézik a járvány második hullámát és a védekezés sikerét kockáztatják.

További hasonló megmozdulásokra lehet számítani Németországban, miközben az új fertőzések száma folyamatosan emelkedik. A hatóságok pont azzal magyarázzák az emelkedést, hogy az emberek nem tartják be az előírásokat.

Forrás: Index