Szili: Nemzetpolitika az állampolgárság és az ezzel együtt járó választójog biztosítása

HírKlikk 2019. október 15. 21:15 2019. okt. 15. 21:15

A magyar nemzetpolitika célja, hogy olyan kereteket teremtsen, aminek nyomán együttműködhet a világ magyarsága - jelentette ki Szili Katalin kedden Budapesten.

 A határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: ezt szolgálja az állampolgárság és az ezzel együtt járó választójog biztosítása, valamint az autonómiatörekvések támogatása. Ezen célokat a nemzet döntő hányada támogatja - tette hozzá.

Úgy vélekedett, hogy az Európai Unió országainak támogatniuk kellene a nemzeti kisebbségek autonómiatörekvéseit. Ez ugyanis illeszkedik az unió által hangoztatott olyan alapelvekhez, mint a decentralizáció és a szubszidiaritás, vagyis az, hogy a helyi közösségeket érintő döntések helyben szülessenek meg.

Szili Katalin példaként említette, hogy európai parlamenti határozat született az Európai Unióban élő 15 millió afrikai származású ember alapvető jogainak biztosításáról. Ugyanakkor az őshonos európai kisebbségekhez tartozó 50 millió ember jogainak biztosításáról nem hoztak hasonló döntést - tette hozzá.

Kalmár Ferenc András, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: a magyar nemzetpolitika legfontosabb alapelve, hogy a nemzeti kisebbségek kérdése nem tagállami belügy, hanem összeurópai ügy. Az Európai Uniónak ezért kell alkotnia egy olyan keretszabályozást, amely minden tagállamra érvényes, mivel a kérdés kezelése kétoldalú szinten nem lehetséges - mondta.

Az állampolgárság nem egyenlő a nemzeti identitással; a nemzeti kisebbségek számára nemcsak egyéni, hanem kollektív jogok biztosítása is szükséges; a nemzeti kisebbségek, amelyek nem tehetnek a határváltozásokról, államalkotó tényezői az adott államnak; a más államokban élő nemzeti kisebbségek az anyanemzet szerves részét képezik - sorolta a többi alapelvet.

A magyar nemzetpolitika 2010 óta azt vallja, hogy minden magyar számít, minden magyar a nemzet része Alaszkától Új-Zélandig - fogalmazott.

Nem pusztán a jogok kiterjesztésével, hanem gazdaságfejlesztéssel is támogatja az anyanemzet a megmaradást a szülőföldön. Ezt szolgálják a Délvidéken és Erdélyben indított, a helyi gazdaság élénkítését célzó magyar kormányzati programok - jelezte Kalmár Ferenc.

Forrás: MTI/Hírklikk