Társadalmi elégedetlenségre élesített gyűlöletkampánnyal reagálhat a kormány

– Április elején a Hírklikknek adott – nagy port felvert – interjújában azt mondta, hogy „Négy hónapon belül hatalmas gazdasági válság lesz Magyarországon. Már most is az van, de ez semmi ahhoz képest, ami ránk vár”. Letelt a négy hónap, itt van a válság? És akkora, amit akkor „vizionált”?

– A válságnak bizonyos jelei – pontosabban a külső jelei – már akkor megjelentek a felszínen. Az energiaárak emelkedéséből, az élelmiszerárak elszállásából, az orosz inváziót követő szankciók rövidtávú következményeiből lehetett következtetni már arra, hogy egy olyan nyitott országot, mint amilyen Magyarország, hatványozottan érintik a nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi mozgások. De hangsúlyozom, amit most tapasztalunk, az csak az, amit a válság felszínre hozott. Annak igazi és hosszan tartó következményei azonban, hogy az elmúlt 12 év történelmileg is páratlan modernizációs esélyét eljátszotta a rendszer, a társadalom egésze számára majd csak a következő hónapokban fog megmutatkozni.  

– Mi fog megmutatkozni konkrétabban a társadalom számára?

– Az elmúlt 10-12 év gazdaságpolitikájának hiánya, az, hogy mindent kizárólag a hatalom megszerzésének, megszilárdításának rendeltek alá, ez pedig drámai nyersességgel jelent most meg. A jelenleg tapasztalható teljes kormányzati pánik mutatja, hogy mennyire nem értenek – soha nem is értettek – a gazdaságpolitikához, a gazdaságstratégiáról már nem is beszélve. A benzinártól a tűzifán át a kenyérárakig bármit nézünk, azt látjuk, hogy fogalmuk nincs arról, mit is csinálnak. Csak kapkodnak, kapnak fűhöz-fához. 

– Azért az elmúlt hónapokban más országokban is jelentkeztek problémák, lásd az energiaárakat és -ellátást vagy az inflációt.

– Igen ám, de nálunk közben Orbán kormányzásának elmúlt 12 éve alatt drámaian csökkent a versenyképesség. A legutóbbi Eurostat-jelentésben látható, hogy a magyar termelékenység az uniós átlag 62 százaléka úgy, hogy a nálunk megtelepedett multinacionális vállalatoké közelíti az átlagot, a hazai kis- és középvállalkozásoké ugyanakkor drámaian alatta van. Egy normális gazdasági közegben, egy jól működő szabadpiaci környezetben – lásd például az észteket, a cseheket vagy akár a lengyeleket – nincs ekkora különbség, mint nálunk. Nálunk a multik tetemes támogatást kapnak a magyar költségvetésből, addig a kis-és középvállalatok túlnyomó része – a NER-lovagok érdekei alapján teremtett és állandóan változó gazdasági-intézményi közegben – nem tudott hosszabb távon tervezni és fejlődni, vagyis nem vált, nem is válhatott versenyképessé. Mindezek mellett, pedig hatalmasok az elmaradások az oktatásban, az egészségügyben, a közigazgatásban, a környezetvédelemben.  

– Mondana példát?

– Miközben már most tetemesek a környezeti károk a tavak mellett – a Balatontól kezdve a Fertő tavon át a Velencei tóig szabadon lehet tönkretenni a környezetet –, ezt megfejelve, most meg mindenütt engedélyezik a fakivágást. A multiknak meg tálcán kínáljuk – ezért sikerült ide behozni őket – az olyan önrabszolgásító tevékenységeket – összeszerelés, abroncs- és akkumulátorgyártás, építőipar –, amiknek semmi közük a versenyképességhez, a fenntartható környezethez pedig még kevésbé. De említhetném akár a közműhálózat vagy a mezőgazdasági öntözőrendszer lepusztulását is. Ez utóbbi eredményét láthatjuk például most, a komoly aszály idején. Az aszály persze nem csak a magyar mezőgazdaságot sújtja, de nálunk hiába ömlöttek az országba 2007-től automatikusan az évi eurómilliárdos támogatások, hiába kapták meg a földtulajdonosok a tetemes évi pénzeket, arat az aszály, alig van öntözés. Megkérdezném tőlük: hova tetszettek tenni a pénzt? Mire tetszettek költeni az uniós támogatásokat azon túl, hogy alaposan teletömték a saját zsebeiket? Ezek csak példák az egyes elemekre, de ezek összeadódnak. És most, 2022 őszén, válik mindenki számára zsebre menően, a jövedelem és megélhetés szempontjából nyilvánvalóvá, hogy Orbánék 12 év alatt lerabolták az egész országot, megfosztották a magyar gazdaságot és az embereket a 21. századi sikeres túléléshez elengedhetetlen szerkezeti modernizációtól.

– Mennyiben segíthetnének az Európai Unió által visszatartott támogatások, kedvezményes hitelek?

– Az uniós pénzek másfél évtizeden keresztül jöttek, pontosabban nem is jöttek, öntötték hozzánk a pénzeket. De ezek hasznosítása... Nem fedi a valóságot az, amit az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF állapított meg, nevezetesen, hogy az ide folyatott uniós pénz három százalékát korrupciós célra használják, s egy másik részének a felhasználása is korrupciógyanús. Az uniós pénzeknek ugyanis legalább a felét, ha nem lopták el közvetlenül, akkor rossz hatékonysággal, túlárazott projektekbe folyatták, vagy olyanokba, amelyeknek semmi közük sincs a fenntartható és folyamatosan megújuló versenyképességhez.  

– És most ezt a pénzt sem kapjuk, tehát még így sem „hasznosulhatnak”. De mi lenne, ha érkeznének? Ez folytatódna?

– Úgy tűnik, egyre kisebb az esélye Orbánnak arra, hogy az idén akár csak egy eurócentet is kapjon. Ez alól néhány kivétel van csupán. Az egyik a mezőgazdasági támogatások, a másik a 2014-20 közötti hét éves pénzügyi terv keretében megvalósuló korábbi projektek finanszírozására az év végéig még igénybe vehető pénzek. Persze csak akkor, ha ezek között nem találnak újabb nagy korrupciós ügye(ke)t. És végül kaptunk pénzt – ez eléggé elsikkadt – az Ukrajna elleni orosz agresszió okozta problémák enyhítésére felállított speciális alapból, amiből szomszéd országként a menekültek kapcsán adtak 110 milliárd forintot. Azért itt is merülnek fel komoly kérdések a felhasználás kapcsán: a 110 milliárd forintból papíron 3 milliárdot – félmilliárdonként – hat magánalapítványnak és segélyszervezetnek odaadtak. Az azonban – legalábbis számomra – ismeretlen, hogy mi lett a sorsa a maradék 107 milliárd forintnak.

– Ugyan már sok szó esett róla korábban, mi is beszéltünk róla, de azért villantsuk fel, ha lehet, hogy milyen pénzeket remél – ha még egyáltalán remél – Orbán?

– Az uniós pénzek két forrásból érkezhetnének. Egyrészt a helyreállítási alapból, ahol nekünk eredetileg egy nagyon jelentős, 7,2 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatás jutott, de csak volna, mert ez már 2 milliárddal csökkent, miután időhöz volt kötve, s mi nem teljesítettük a felhasználás feltételeit. Ide tartozik egy 9 milliárd eurós hitelkeret nagyon kedvező feltételekkel, ráadásul az Európai Központi Bank által garantáltan, amiből tavaly még lehívhattunk volna pénzt, de Orbán közölte, hogy nem kérünk az „adósrabszolgaságból”. Az más kérdés, hogy utóbb már jelezte, mégis, de azóta ezt már zárolták, miután nem teljesítettük az alapvető jogállami követelményeket. Mindeközben pedig a választások előtt Orbán szétszórt 1300 milliárd forintot, amire rosszabb feltételekkel kellett a nemzetközi piacon hitelt felvenni. Az már csak hab a tortán, hogy szinte fű alatt, 730 millió eurós hitel vesznek fel a tarthatatlan költségvetés és külkereskedelmi hiány okozta lyukak tömködésére. A másik forrás a 2021-2027 közötti uniós költségvetés, amelyből a jogállami viták miatt egyelőre egy euró sem érkezett, miközben biztosan be volt tervezve a magyar költségvetésbe, amelynek az előző évtized éves átlagában több mint öt százalékát finanszírozta Brüsszel.

– Visszatérve egy felvetés erejéig a 730 milliós hitelfelvételre: az „pántlikázott”, a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a cél különleges földgázkészlet létrehozására biztosít forrásokat.

– Arra, persze. De kérdem én: akkor hol van az a tavaly ősszel nagy sikerként bejelentett 15 éves szerződés, ami ismeretlen feltételeket tartalmaz, de kormányzati részről azt állítják, hogy a piaci árnál jóval olcsóbban kapjuk a gázt ennek keretében az oroszoktól. Igaz, menet közben azért csak kiderült, hogy ez nem igaz, éppen a piaci ár felett vásároljuk. De a plusz mennyiség kapcsán, azért arra is felhívnám a figyelmet: a gázt ide kell vezetni, mégpedig más országokon át. Nincsenek bizonyítékaim, csak erős gyanúm, hogy ugyanolyan államilag szervezett lopás folyik a gázimporttal és a nyersanyag-behozatallal kapcsolatban, mint folyt a kínai vakcinabeszerzésnél, és ezen valaki(k) nagyot nyer(nek) vagy szeretné(nek) nyerni.

– Visszatérve az uniós pénzekre. Mi történne, ha mégis elkezdenék folyósítan? Mennyit tudna segíteni? Vagy nem is érdemes per pillanat ezt latolgatni, merthogy semmi esélyt nem lát arra, hogy az ország záros határidőn belül hozzájusson az euró-milliárdokhoz? 

– Egyelőre ilyen nem fog jönni, s ebből a szempontból nem érdekes, hogy ki és miről tárgyal Brüsszelben. Az Európai Unió ugyanis 12 évnyi orbáni pávatánc után, végre megtanulta, hogy hármas kritériumrendszerrel tudja csak biztosítani, hogy a támogatásokat megfelelően használják fel Magyarországon. A jogállamisági megfelelést egy hármas rendszerben kell igazolni. Elsőként le kell írni, hogy mit vállal a magyar kormány. Látszatvállalásokat eddig is tettek, de amikor a pénz megjött, akkor Orbán, közölte, hogy „oszt jó napot!”, és már a pénz beérkezése utáni napon módosította a dolgokat. Erre a veszélyre ráadásul friss példák is intik Brüsszelt. Vegyük a katat: júliusban a magyar kormány bejelentette, hogy négy pontban „enged” Brüsszelnek, az egyik úgy szólt, hogy lényeges kérdésekben kész a társadalmi párbeszédre. Majd mi történt? Három napon belül, mindenféle előzetes egyeztetés, tárgyalás nélkül, másfél nap alatt végigverte a Parlamenten a törvényt. De van más, frissebb példa is: a júliusban kijött új – a Sargentini által fémjelzettnél szigorúbb – jelentés a jogállamiság helyreállítása érdekében ajánlotta, hogy átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé kell tenni a vagyonnyilatkozatokat. Erre mi történt? Változtattak a feltételeken Orbánék, s hogy milyen irányban? Hát csak meg kell nézni a vezető politikusokra és állami alkalmazottakra méretezett új vagyonnyilatkozatokat, amelyekből semmi sem derül ki, nem tudjuk meg, mi az, ami saját, mi az, amit loptak, mi az, ami a közvetlen rokonságnál landol. Vagyis kormányzati szinten adtak egy pofont Brüsszelnek.

– De hát ezek mindig kibuknak. Vajon miben reménykednek Orbánék?

– Szerintem már semmiben. Pontosan tudják, hogy az idén már nem kapnak pénzt az EU-tól. Ami azt is jelenti, hogy már nincs miből lopni, tehát – valószínűleg – újabb hiteleket kell felvenni. Közben azonban a száguldó infláció a vagyonok egy részét felemészti, kivéve a NER-lovagok külföldre menekített pénzeit.

– Mi várható a közeljövőben az unió viszonylatában?

 Augusztus 22-éig várja Brüsszel a választ Budapesttől a július második felében küldött újabb pontokra. Erre minden bizonnyal egy salátát küldenek majd válaszként, de... És itt lép be a második pont: ugyanis végre megnézik majd, hogyan teljesítik a vállalásaikat. Megnézik, vajon bevezetik-e, alkalmazzák-e azokat. És kivárnak, hogy meglássák. Ha igen, akkor utána még van egy feltétel, azt is megvizsgálják, hogy mennyire fenntartható az intézkedés, hiszen megtanulták ők is: be lehet ugyan vezetni valamit, de mi van akkor, ha a kormány ma bevezeti, holnap megkapja a pénzt Brüsszeltől, majd harmadnap Budapesten már vissza is vonják a rendelkezést. Megnézik azt is, hogy milyen rendszerhatásai vannak az adott lépésnek. És ha ez így lesz, akkor hamar kiderülhet, hogy az uniós követelmények hatására a rendszer befelé összeomlik, mert nem átláthatóságra, hatékonyságra épült az egész szerkezete. Itt tartunk. Ugyanakkor amíg ezeknek a pontoknak nem felelünk meg, addig nem küldenek pénzt. Nagyon úgy tűnik, hogy 2022-ben nem is lesz uniós pénz, kivéve a már említett néhány esetet.

– Azért pénz van – már legalábbis arra, amire akarják...

– Hát igen, a jelen körülmények között vérlázító dolgokra költenek. Komoly megszorítások mellett, változatlanul ömlik a pénz a sportba, 250 milliárd csak az atlétikai stadion építésére, no és – a gátlástalan cinizmus mintapéldájaként – újabb 6,5 milliárd az „erkölcs” oktatására. A 2023. évi költségvetés már akkor romokban volt, amikor néhány hete megszavazta a parlamenti gépezet. De azért arról gondoskodott, hogy a kormányzati tisztviselők legalább 30 százalékos bérnövelésére jusson pénz. Mit is mondott Orbán a rezsiárak emelése kapcsán? „Aki az átlagfogyasztás felett fogyaszt, annak gondoskodnia kell arról, hogy csökkentse a fogyasztását, vagy keressen annyi pénzt, hogy ki tudja fizetni az átlagfogyasztás fölötti részt”. Nos, a kormányzati emberek havi több százezer pluszt kapnak arra, hogy ki tudják fizetni a megnövekedett rezsit. De akár 3 millió ember nyakába szakad a napi megélhetés problémája, ők hogyan keressenek többet? Lopni nem tudnak, meg ők nem is szoktak hozzá.  

– És akkor még nem is említettük Orbán külföldi útjainak a pazarlását...

– Hát, igen. Jó magam rendszeresen jártam és járok Bécsbe, egynapos rendezvényekre is. Ilyenkor a reggeli vonattal megyek és az estivel jövök. Feltenném a kérdést: mi keresnivalója van Orbánnak és negyven fős sleppjének a Bristol luxushoteljében? De ugyanígy, mi van a dallasi CPAC-en való részévételének pénzeivel? Mert egyszerűen nem igaz, hogy nem fizetett. Vagy mi van az amerikai lobbipénzekkel? És mindezek után még jön az augusztus 20-i tűzijáték, aminek tíz évre titkosították a költségét. A tavalyiról tudjuk, hogy 13 milliárd forintba került. Ez egész egyszerűen felháborító. És ez kell a népnek?! Az már csak hab a tortán, hogy mi lesz, ha felgyújtják fél Budapestet a tűzijáték egy szikrájával? Hiszen irdatlan szárazság van, nem véletlenül figyelmeztetnek a hatóságok arra, hogy még egy csikket se dobjunk el, mert óriási tűz lehet belőle. 

– De mi van akkor, ha ezzel a társadalommal ezt is – mint ahogy már lassan mindent m– meg lehet csinálni? Merthogy a jelek ezt mutatják.

– Erre csak azt tudom mondani – visszautalva Orbán felháborító tusványosi beszédére –, hogy mi nem kevert faj, hanem egy kavart fej vagyunk. Ha ez a társadalom mindezt megengedi, nem ellenzi, sőt, még tapsikol is hozzá...akkor bizony fel kell tenni a választási lehetőséget az embereknek: vajon inkább egy úgynevezett kevert fajú vagy egy kavart fejű társadalomban képzelik el az életüket?

– De hát miért tűr mindent el ez a társadalom?

– Sajnos azt kell mondjam, hogy ennek a 12 éves gazdasági dúlásnak, rablásnak és a mindent a hatalom megtartásának a célja alá rendelt gazdaságpolitikának a következményeit nagyon világos stratégia megléte esetén (amit sajnos nem látok sehol) és az Európai Unió által még megszerezhető pénzek tudatos, hosszú távon gyümölcsöző felhasználásával – természetesen tetemes társadalmi áldozat árán, de – rendbe lehet rakni. A 12 év mulasztása – például az oktatásban, az egészségügyben, a környezetvédelemben, a közigazgatásban – egy nyolc-tíz éves stratégia mentén helyreállítható, és ennek anyagi feltételei is megteremthetők. A legnagyobb probléma nem is ez, hanem az, hogy mit kezdhetünk ezzel a társadalommal. A társadalmi tudatot, viselkedést, mentalitást teljesen meg kellene változtatni, a kijelölt prioritásoknak olyanoknak kellene lenniük, mint a nyitottság a kirekesztés helyett, a szolidaritás a mások gyalázása helyett, a kompromisszumkeresés, stb., egyszóval a 21. század által megkövetelt viselkedés kialakítása. De mi visszafelé megyünk az időben. Mi is a káderképzővé vált Corvinus rövidítése? MCC, azaz – római számokkal – 1200. Lassan közelebb leszünk a 12. századhoz, mint a 21.-hez.

– Hajlandó jóslatokba bocsátkozni? Mi lesz itt?

– Ami ma már világosan látható, hogy teljes a kapkodás, ellenőrizhetetlenné válhat az infláció, gyorsuló ütemben eshet szét a gazdaság, miközben nem kizárt az akár tömeges csődhullám, drámaian fogy a vásárlóerő, sok millió magyar háztartása a létminimumra zsugorodik. Ez társadalmi elégedetlenséget fog szülni, de azt nem tudom megjósolni, hogy milyent és mekkorát, illetve, hogy erre majd hogyan reagál a kormány? Eddigi jól bevált, és sajnos sikeres gyakorlatát folytatva, minden bizonnyal fog keresni és találni is régi és új ellenséget. Tovább élesítheti a gyűlöletkampányt, nem utolsósorban Brüsszellel szemben. Ha pedig Brüsszel a fő ellenség, akkor mégiscsak az a logikus feladat, hogy ki kell lépni az európai integrációból, mert a példátlan magyar fejlődési utat megkérdőjelező vagy akár megakasztó gonosztól meg kell szabadítani hazánkat. De az is eszembe jut, hogy vajon mi lehet a magyar hadsereg – amúgy 20. századi elképzelés szerinti – fejlesztésének célja? Ki ellen akarjuk létrehozni azt a hadsereget, amelyik képes egymaga megvédeni az országot? Ki ellen? Talán a csehek, a lengyelek vagy a szlovákok ellen? Hacsak nem a magyar társadalom ellen vetik be egy társadalmi megmozdulás esetén. Nem tudom, hogyan reagál a magyar társadalom arra, ami zajlik, és ami előttünk áll. De egy biztos, minél nagyobb a baj, minél később reagál a társadalom, annál nagyobb lesz a kár, és hosszabb ideig tart a kilábalás a válságból. Lehet, hogy a gazdasági válság egy adott ponton felnyitja az emberek szemét, de az agyakat 12 év tudatszennyezés következményeként már egyre kevésbé tudja. Sajnos a kavart fej velünk van, velünk marad egy jó ideig.