Tavaly 400 milliárd forintot fizettünk a bankokban lévő számlacsomagjainkért

HírKlikk 2024. február 6. 15:50 2024. feb. 6. 15:50

Számos hazai bank már bejelentette, hogy az infláció miatt megemeli a számlacsomagjainak árát. A Központi Statisztikai Hivatal januárban közzétett 2023-as éves inflációs adataira hivatkozva – átlagosan 17,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál – a lakossági számlacsomagok is ilyen mértékben drágulnak.

A Bankmonitor a Magyar Nemzeti Bank tavalyi tanulmányára hivatkozva azt írja, hogy egy magyar ügyfélnek 2021-ben átlagosan mintegy 35 ezer forintba került a bankszámlája. Az általánosan elterjedt banki gyakorlatból kiindulva pedig kiszámítható, hogy az azóta eltelt évek alatti átlagos inflációival növelve, egy bankszámlára 2023-ban már feltehetően 42 ezer forintot költöttek a magyarok.

Mivel Magyarországon kb. 9,5 millió lakossági bankszámlát tartanak nyilván, így tavaly mindösszesen kb. 400 milliárd forint lehetett a számlacsomagok országos szintű költsége.

A lap szerint az alábbi bankokban már megemelték a számlaköltségeket:

  • K&H Bank (2024.04.01-től)
  • UniCredit Bank (2024.04.01-től)
  • CIB Bank (2024.04.01-től)
  • Magnet Bank (2024.04.01-től)
  • Erste Bank (2024.05.01-től)

A Gránit Bank, az MBH Bank, az OTP Bank és a Raiffeisen Bank döntéséről egyelőre nem volt pontos információjuk.

Arra is kitérnek, hogy ha valaki kifejezetten nem tiltakozik a díjemelés ellen, akkor a számlavezető bank elfogadottnak tekinti a kondíciók módosítását, és a jövőben ennek megfelelően vonja le ügyfeleitől a számlaköltségeket.

Aki nem szeretné elfogadni a díjak emelését, egy módon tiltakozhat: felmondhatja a szerződését.

Ilyenkor értelemszerűen új bankszámlát kell nyitnia akár az adott banknál, akár máshol, hacsak nem kívánja a jövőben kizárólag készpénzben bonyolítani a pénzügyeit.

Forrás: Bankmonitor