Újra emelkedhet az áramszolgáltatás díja

Kardos Ernő 2019. október 7. 11:40 2019. okt. 7. 11:40

A rezsicsökkentésnek ugyan nincs vége, de a fogyasztóknak várhatóan januártól mégis több lesz majd a villanyszámlája. Ugyanis újabb áramszolgáltató céget vett meg Mészáros Lőrinc felcsúti gázszerelő. Pontosabban az oligarcha cége, az Opus Global vásárolta meg az E.ON Hungáriától a Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. papírjait. Ezzel az Orbán Viktor strómanjának tartott Mészáros cége az ország ötödének – Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun–Szolnok megye - áramszolgáltatója lesz. Ez azt jelentheti - nyilatkozta Holoda Attila energetikai szakértő, hogy a jövőben a fogyasztó számára drágább lesz az energia szolgáltatás.

„Nagy valószínűséggel a kormány elhatározta, hogy a rezsicsökkentést feladva emeli az áramszolgáltatás díjait” – nyilatkozta portálunknak Holoda Attila energetikai szakértő. Persze ez nem azt jelenti majd, hogy Rezsi Szilárd ne tudná döngetni a mellét, ugyanis az áram árát nem emelik majd, de a vezetékhasználati díjat viszont alaposan.

Mészáros Lőrinc tehát nyilván azért vette meg az ország jelentős részének áramszolgáltatóját, mert a legmagasabb politikai körökből ígérete lehet arra, hogy az áramszolgáltató cégek megvásárlása neki megtérül majd. Holoda szerint olyat ugyanis még nem látott senki Magyarországon, hogy az Orbán strómanjának tartott gázszerelő ráfizetéses üzletbe vágott volna. Ezért feltehető, hogy az állam megtéríti számára a befektetést, vagyis engedélyt kaphat a magasabb energiaszámlák kiküldésére.

Emlékezetes, hogy a nagy dirrel-durral bejelentett első rezsicsökkentés után az alacsony árak miatt az E.ON és más multik arra kényszerült, hogy megspórolják a vezetékek karbantartását. Emiatt romlott a magyar villamoshálózatok állaga, a fenntartó – egyébként magyar cégek – pedig a legtöbb esetben vagy csődbe mentek, vagy elbocsájtásokra kényszerültek. Mindez a rezsicsökkentés következménye volt, nem beszélve arról, hogy ma már az elektromos energia piaci ára alacsonyabb, mint amit „csökkentett” áron megfizettetnek velünk.

Valószínű tehát, hogy Mészáros Lőrinc a jövőben a vezeték használatért magasabb ár megszabására kaphatott engedélyt. Ez pedig azt jelenti majd, hogy a narancssárga számlák záros határidőn belül, esetleg már januártól magasabb összegek befizetésére köteleznek. Ugyanis megemelik az úgynevezett rendszerhasználat díjait, illetve az ehhez kapcsolódó költségek díjait. Vagyis az áram ára ugyan nem emelkedik, de az energia végszámlája viszont magasabb lesz.

Az áremelkedés első lépésben a TITÁSZ területén érzékelhető majd, de olyan kormánydöntés nem születhet, hogy csak Mészáros Lőrinc cége emelheti a szolgáltatási díjakat, ezért ezt valamennyi külföldi cég számára lehetővé kell tenni. Ebből következően az ország minden megyéjében emelkedik majd az energiaszolgáltatás díja.

Ez a folyamat beleillik a képbe: az Orbán-kormány megvesz egy céget, vagy céghálózatot, majd a szabályozókkal tökéletesen elszegényíti, legatyásítja, végül odaadja valamelyik oligarchájának, aki aztán az államtól megkapja a vállalkozás fenntartásához szükséges eszközöket. Ezért látnak fantáziát az áram és gázszolgáltatók felvásárlásában is, ugyanis a rendszerhasználati díjak megemelésével újra jövedelmezőre fordulhat a vállalkozás. Vagyis lényegében szemfényvesztéssel hülyítik a társadalmat, hiszen a politika azt fogja harsogni, hogy a rezsicsökkentés marad, pedig a végszámla már biztosan emelkedni fog.

Bár ez a folyamat minden ízében piacellenes, a versenyhivatal bizonyára jóvá hagyja majd e Mészáros-felvásárlást. Korábban már rábólintott a Tigáz, a Mátrai Erőmű és a többi cég Opus általi felvásárlására is. Sajnos, ma már a versenyhivatal egyre kevéssé szolgálja a piaci versenyt, sokkal inkább az Orbán-kormány kinyújtott karjaként csak a látszat fenntartására ügyel. Aztán persze ez az egész mindig a fogyasztókon csapódik le, ennek az árát mindig a fogyasztók fizetik meg. Ugyanis a kormány által helyzetbe hozott vállalatok minden verseny nélkül nyernek a közbeszerzéseken. Épp ezért van az is, hogy a magyar cégek a nemzetközi porondon nem képesek valós teljesítményre. Ugyanis csak azok a vállalkozások tudnak a világgal lépést tartani, amelyek valódi piaci versenyben erősödnek meg.