Orbán egyre vonzóbb lesz Trump számára

Vásárhelyi Mária 2018. szeptember 15. 11:24 2018. szept. 15. 11:24

Mr. Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért 2001. szeptember 11.-t követően, a borzalmas terrortámadás után, a magyar kormány szolidáris volt az Egyesült Államokkal.

Ekkorát azonban nem tévedhet egy amerikai nagykövet! Ekkorát csak tudatosan hazudni lehet. Hiszen mindannyian emlékszünk, hogy éppen azért romlott meg a mindaddig felhőtlennek tűnő kapcsolat a két kormány között, mert Orbán - hogy Csurka és a szélsőjobb kegyeit elnyerje - nem nem volt hajlandó egyértelműen kiállni Amerika mellett. Sőt, az akkor a maihoz hasonlóan hatalmi megszállás alatt álló állami televízió munkatársai, a kormány szellemi verőlegényei, a Sajtóklub c. szélsőjobboldali műsorban - Lovas, Bayer, Bencsik és Juhász Judit - arról kvaterkáztak, hogy tulajdonképpen Amerika megérdemli ami történt, a több mint 3.000 civil halálát okozó szörnyű terrortámadást, mert a világ csendőre szerepére tör stb.

Ezután rövid idővel pedig Juhász Judit lett az állami televízió washingtoni tudósítója. És azokban a hetekben az Amerika-ellenes, terroristapárti maszlagot nyomta sugallták az egész kormánypárti sajtó, valamint a kormánypárti politikusok megnyilatkozásai is. Ekkor szakadt el a cérna az amerikai kormánynál, azóta nem hajlandók Orbánt meghívni az USA-ba.

Most Trump - a "nagy hazafi" - nyilván azzal a küldetéssel delegálta ide az új nagykövetet, hogy hozza rendbe a kapcsolatokat, hiszen az európai vezetők közül kétségkívül Orbán xenofób, autoriter, nacionalista, hazudozós, bunkó politikája áll a legközelebb Trumpéhoz.

A nagykövet azonban, Orbán famulusaihoz hasonlóan, azonnal a túlteljesítés mámorába esett és egyik nyilvánvaló hülyeséget/hazugságot mondja a másik után.

A múltkor azt mondta, hogy nagyon sok emberrel beszélt Magyarországon, de senkitől nem hallott panaszt a magyarországi demokrácia működésével összefüggésben, és a korrupcióra sem látott példát.

Csakhogy mindkét állítását élből cáfolja a valóság. Ami a demokrácia működését illeti, ugyanezekben a napokban Strasbourgban kétharmados többséggel elfogadták a Sargentini jelentést, amely - az EU történetében először - a demokratikus intézmények felszámolása miatt indít eljárást a kormány ellen, és kétlem, hogy a nagykövet úr nem hallott korrupciós ügyekről az EU elismerten legkorruptabb országában.

Ha másról nem, de legalább a hónapról-hónapra továbbgyűrűző magyarországi Microsoft botrányról hallania kellett, hiszen emiatt az Egyesült Államokban egymás után hullanak a fejek és már az ügyészség nyomoz az ügyben. Nem tudom honnan szerzi ismereteit a nagykövet úr, de tartok tőle, hogyha tágabb körből tájékozódik is, kizárólag azt hallja meg, ami megerősíti küldetését; az örök és megbonthatatlan amerikai-magyar barátság újraépítését.

Minél inkább kiszorul Orbán a civilizált Európából, annál vonzóbb lesz a civilizálatlan Trump számára. Valóban minden értékrend- és mentalitásbeli adottságuk megvan egy új, nagy barátság megalapozásához, de ennél azért csinálhatnák ügyesebben.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom