Vásárhelyi Mária: ez megalázó!
Bizonyos értelemben persze igaz, hogy az akadémiai kutatórendszer egy, a sztálinizmus idején létrejött intézmény komplexus. És nyilván számos ponton lehetne javítani a működésén.
Nekem például az csípi a leginkább a szememet, hogy a több száz akadémikus ha évekig nem csinál semmit, akkor is kapja az államtól sok százezer forintos apanázst, ami még nem is lenne baj, az viszont súlyos probléma, hogy a jelenlegi hatalom minden mocsokságához azért asszisztáltak, mert ezzel zsarolták őket.
Csak be kellett lengetni, hogy ugrik az akadémikusi pótlék, és máris megszavaztak mindent és ha kellett annak az ellenkezőjét is. Nyilván ezért nem tisztességes, a korábbi tudományos tevékenységük alapján őket méltán megillető, kiemelt nyugdíjat adtak nekik, amit nem lehet elvenni. Mert ezzel vásárolták meg a hallgatásukat - tisztelet a kivételnek. Havi 500 ezer forintról lemondani - ez durva áldozat lett volna az igazságért.
Az akadémiai intézetek helyzete azonban egészen más volt. Ezek többségében komoly tudományos munka folyt és olyan feladatokat végeztek el elsősorban az alapkutatások területén, amelyeket máshol nem csináltak. Igaz, hogy lehetett volna szorosabb az együttműködés az egyetemi tanszékek és az akadémiai intézetek között, de itt most nyilvánvalóan nem erről van szó.
Éppen azért, aki most, amikor a kormány maga alá gyűri az akadémiai intézeteket arról beszél, hogy ez egy sztálinista rekvizitum az vagy még mindig nem érti az Orbán-rendszer működését, vagy, vagy, vagy...hiszen jól láthattuk, hogy az Orbán rendszer legfontosabb törekvése a még létező autonómiák felszámolása és egy alternatív, általa irányított intézményrendszer létrehozása, amelynek minden résztvevője ki van szolgáltatva a kormánynak, és semmiféle autonómiával nem rendelkezik.
A társadalomtudományok területén már számos ilyen intézmény létrejött: XX. századi intézet, XXI. Századi Intézet, VERITAS, Nemzeti Emlékezet Intézete, rendszerváltást Kutató Intézet, Hamvas Intézet etc. etc. A hagyományos, autonóm intézményekre pedig az a sors vár, mint az MTA mellett működő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiára vagy a Szépírók Társaságára, de említhetem az 56-os Intézetet vagy a Politika Történeti Intézetet is..
Szép lassan kiszárítják és működésképtelenné teszik ezeket. Hogy itt szó sincs a kutatómunka hatékonyabbá tételéről és minőségének javításáról, azt már önmagában az is bizonyítja, hogy mindösszesen 54 percet (!) kapott az MTA vezetősége arra, hogy véleményezze finanszírozásának teljes átalakítását.
Ez kb. annyi idő, amennyi alatt a postás megjárja a Kossuth-tér és a Roosewelt tér közötti távolságot. Ez megalázó! És aki ilyenkor az akadémia sztálinista geneziséről beszél, az tényleg semmit nem ért a rendszerből...