A forint inflációja és a kormány főbb feladatai a visszaszorításáért

A kérdésre Orbán Viktor többször is azt a választ adta, hogy igen, a szankciók eltörlése után azonnal felére esne az áremelkedés. Amellett, hogy ilyen összefüggést csak politikus tud kitalálni, a kormányfő állításában egyfelől elismerte személyes felelősségét az infláció felfutásáért, hisz' valamennyi szankciót aláírta (ha az infláció ellen akar fellépni, akkor nem ír alá semmit), másfelől tudatosította, hogy az inflációnak csak a fele származik a szankciókból.

Csökkenti-e az inflációt a szankciók eltörlése?

Vegyük egy pillanatra komolyan azt, amit Orbánék állítanak – amivel saját felelősségüket kívánják a társadalom megvezetésével elfedni –, hogy Magyarországon a szankciók okozzák az inflációt. Ebben az esetben számos kérdésre nem tudunk választ adni. 

1. Mivel a szankciók az Európai Unió egészében hatnak és egyre kiterjedtebbek lettek, az orbáni logika szerint az egyes országokban a drágulásnak nagyjából vagy megközelítően hasonló mértékűnek kellene lenni. Ezzel szemben azt látjuk, hogy Magyarországon (ahol több, áralakulást befolyásoló szankció alól felmentést kaptunk) 2022 átlagában az unióénál (9,2 százalék) kétharmaddal nagyobb infláció (15,3 százalék) zajlott le. Ugyanekkor Spanyolországban 5,5, Franciaországban 6,7 és még a magas inflációjú Görögországban is csak 7,6 százalékos volt az árszint növekedése. 

2. A szankciók az év folyamán felszaporodtak, amiből az orbáni logika szerint emelkedő inflációs rátáknak kellett volna kikerekedniük. Ezzel szemben az unió egészében tavaly október után mérséklődött az ütem. Decemberben már 22 országban volt kimutatható a novemberinél alacsonyabb index, háromban pedig a változatlan. Mi viszont annak a két országnak az egyike voltunk, ahol az év végén az infláció tovább erősödött. 

Sőt, az előzetes adatok szerint ez év januárjában az eurózónában folytatódott a mérséklődés, a decemberi 9,2 százalékról 8,5 százalékra csökkent az áremelkedés dinamikája, nálunk viszont tovább nőtt. 

3. Ha az orbáni szankciós infláció propagandája sikeres lett volna (mindenki beveszi), akkor a kormányzati közvélemény-kutatásban nemcsak 1,3 millió honfitársunk mondott volna nemet a szankciókra, hanem jóval többen, hiszen a lakosság zömének már nagyon elege van a szinte naponta emelkedő árakból.

4. Orbán Viktor Zelenszkijjel folytatott tárgyalása után a háború elhúzódásáról adott hírt. Valószínűleg igaza lesz. Ebben az esetben a szankciók maradnak és lehet, hogy még bővülnek is. Ha így lesz, mire alapozzák az előrejelzők (mind!), hogy a szankciós infláció az év második felében jelentősen enyhül, decemberre pedig akár egy számjegyű is lehet? Talán mégsem a béke fogja letörni a hazai magas inflációt? Vagy a háború folytatódását látván, Orbánnak nem kellene-e visszavonnia azt az Matolcsynak és Vargának címzett ukázt, hogy a drágulást decemberre tíz százalék alá kell levinni?

Nem ragozom tovább. Remélem, ennyiből is belátható (aki nem akarja, úgysem fogja), hogy a szankciós magyar infláció politikai termék, amivel közgazdaságilag nem lehet semmit sem kezdeni, de még a politikán belül is feloldhatatlan ellentmondásokra vezet. 

A januári inflációt meghatározó körülmények

Kedvezményező tényezők

Az év első hónapjában kimutatott infláció két részből áll. Egyfelől az előző évről áthúzódó áremelkedésből, másfelől a decemberi árszinthez mért drágulásból. 

– Az áthúzódó árhatás a decemberi árindexből képződik, ami januárra 22,9 százalékot tett ki. Ez hozzávetőleg egy százalékponttal alacsonyabb volt, mintha az előrejelzők által decemberre várt 25,8 százalékból képződött volna. Az alacsonyabb értékben a KSH is közreműködött, amennyiben a fogyasztói kosár 28 százalékánál decemberben árcsökkenést vagy változatlan árszintet mutatott ki. Ennek a zömét az elektromos energia és a vezetékes gáz árának csökkenése adta, amit a hivatal azzal magyarázott, hogy a háztartások – fogyasztásukat csökkentve – nagyobb arányban kerültek bele a kedvezményezett árkörbe. Ezt becsléssel állapították meg, a módszert nem hozták nyilvánosságra. Vagyis a rezsiköltségek elszámolásának változatlansága mellett a lakosság segített be az infláció mérséklésébe. (Kérdéses, hogy ténylegesen így történt-e, sokaknál ugyanis fix mértékek vannak, és a kisebb fogyasztás forint-megtakarítása később fog realizálódni.)

Ám ezen kívül is olyan árcsökkenéseket rögzített a hivatal, amelyek kétségbe vonhatók. Elképzelhetetlen például, hogy novemberhez képest karácsony előtt csökkenjen a friss hazai zöldségek és déligyümölcsök, a kávé, a tea, az égetett szeszes italok, a margarin, a sportszerek, játékok, a kép-, hang- és adathordozók ára, vagy a külföldön történő üdülés (a felsoroltak ára egyébként januárban rendre emelkedett). A tavaly decemberi – megítélésem szerint – reálisnál alacsonyabbra kihozott infláció kedvezményezte a januári és általában a 2023 egészében várható, KSH által kimutatott árszintemelkedést. 

– A tavaly decemberhez képest mért januári drágulást is mérsékelték a változatlan, illetve csökkenő árszintűnek kimutatott termékek és szolgáltatások, amelyek a teljes fogyasztói kosár 16 százalékát (ez igen jelentős!) tették ki. Itt is megjelent az áram- és gázárszint, valamint az ársapkás tojás áresése, továbbá az árleszállításoknak köszönhetően a ruházati cikkek olcsóbbá válása. Besegített a télen kevésbé keresett hűtőszekrények, klímaberendezések, használt autók árának és a távolsági utazások díjának csökkenése. Az már kevésbé érthető, hogy a szén árának esése mellett nem drágult sem a tűzifa, sem a brikett, koksz (lehet, hogy már nem volt rájuk fizetőképes kereslet?).

– Lehetséges, hogy az október után erősödő forintárfolyamnak is szerepe volt a januári infláció moderálásában.

Az inflációt erősítő körülmények

Az imént felsorolt kedvező tényezők ellenére, a januári infláció hó/hó és év/év alapon is erősödött. Ebben szerepük volt az év elején szokásos átárazásoknak, amelyeknél – meglehet – azért nyomott vastagabban a ceruza, mert a kereskedők felkészültek arra, hogy később a háztartások keresletének zuhanásakor már nem igen lesz módjuk az árak emelésére. Vagyis az inflációs várakozások mellett hatottak az előretekintő jövedelem-várakozások is. A „vastagon fogás” mögött ott volt a legkisebb bérek magas, 16 százalékos emelése, ami az egész bérskálát és így a fajlagos bérköltségeket is felfelé nyomja, továbbá az ársapkák fenntartásából meg a kereskedelmi adó emeléséből következő veszteség minimalizálásának igénye. A bér-ár-spirál működése főként a magas munkaigényű szolgáltatásoknál volt megfigyelhető. A 11 százalékot meghaladó januári szolgáltatási áremelésnél nagyobbat utoljára 1999-ben mutatott ki a statisztika. 

De erősítette a januári inflációt a népegészségügyi termékadók kiterjesztése, emelése, valamint a jövedéki adók növelése is (fiskális igény). 

A Statisztikai Hivatal által kimutatott fogyasztói átlagárak tanulmányozása meglepő eredményt hozott (bár Magyarországon manapság már semmin sem kellene csodálkozni!). Nevezetesen azt, hogy az ársapkás élelmiszerek körében is volt drágulás. Az előírt, 2021. októberi, illetve a tojás és krumpli esetében a 2022. októberi árszintet valamennyi termék ára meghaladta. Miközben ismeretes, hogy körükben hiányok alakultak ki (karácsony előtt csak lisztet, cukrot, tojást, olcsóbb tejet nem lehetett kapni!), ami elősegítette a magasabb árúra emelt helyettesítő termékek nagyobb forgalmát. 

Milyen kormányzati politika volna szükséges?

A nemzetközi összevetésből kitűnhetett, hogy gazdaságunkban mélyebb az infláció beágyazottsága és magasabbak az emeltyűi, mint más európai országokban. Az infláció alaptrendjét kifejező, úgynevezett maginfláció nálunk az elmúlt évben négyszerese volt az euróövezet-bélinek és januárban sem szűnt meg emelkedni. Ebből következik, hogy a forint inflációját sokkal nehezebb és elhúzódóbb lesz kisöpörni, nagyobb áldozatokat fog követelni (fogyasztásban, növekedésben), mint azokban a gazdaságokban, ahol a monetáris és fiskális politika, valamint a kormányzati árszabályozás (sapkahuzogatás és fenntartás) nem járult hozzá extra módon az energiaválság okozta infláció további fűtéséhez.

Ami momentán az infláció hűtéséhez a kormányzat részéről nagyon szükséges volna, az egyfelől kiegyezés a fiskális és monetáris politika között (Varga Mihály, Nagy Márton, Matolcsy György) annak belátása mentén, hogy a jó ütemű növekedés fenntartásának feltétele az infláció leszorítása. Ehhez egy irányba kellene mutatni a jegybanki és a kormányzati politikának, megcélozva az árdrágulás fűtőanyagának csökkentését. Pillanatnyilag azonban a kinyilvánított szándékok alapján széttartás van, amikor a jegybank keresletszűkítő politikájával szemben a kormány a kereslet élénkítése mellett teszi le a voksát. Részben a betéti és hitelsapkák, valamint az ársapkák (beleértve a rezsire és más szolgáltatásokra kivetetteket is) fenntartásával, részben a gazdaság élénkítése céljából meghirdetett mintegy 3000 milliárd forintos programmal, amihez a múlt év végén kitermelt 2000 milliárd forintos deficit is hozzájárul (az elköltés erre az évre terelődik át), ami által a tervezett hiány ötven százalékkal megemelkedett. De idetartozik az is, amikor a fiskális szigor mellett kiálló pénzügyminiszter 2023-ra előirányzott, és sokat hangoztatott 3,5 százalékos deficitcélját se perc alatt 3,9 százalékra tágította a kormány. Mindezeken túlmenően, érzékelhető kormányzati nyomás a jegybankra a kamatcsökkentés mielőbbi megindítása érdekében (noha az idő előtti kamatvágásból árfolyamromlás és infláció termelődik).

Bár az utóbbiért a legtöbbet Orbánék tudnának tenni. És az lenne az infláció letörését szolgáló másik fő kormányzati feladat: megegyezni az Európai Unióval. Ténylegesen eleget tenni és nemcsak látszólagosan, meg a hazai közönségnek mondogatva, az EB kéréseinek, hogy a pénzcsapok számunkra is mielőbb megnyíljanak. Ebben az esetben lesz elkerülhető a magyar devizaadósság leminősítése, esetleges bóvliba vágása és a forintárfolyam további romlása. 

Mert ugyan félig igaza volt Gulyás Gergelynek, amikor a minap azt állította, hogy „az ország hosszú ideig nagyon jól meglenne az európai uniós pénzek nélkül is” (a „nagyon jól”-t kéretik törölni!), de nem mindegy, milyen áron (kamatszolgálat-növekedés, árfolyamgyengülés, inflációerősödés), ezt is be kellene látniuk. 

Összességében a magyar gazdaság kilátásai – általában és az infláció letörését illetően is – az Orbán-kormány belátásain múlnak: mennyiben engedi az unió kívánságainak megfelelve kiépített autokrata rendszerének lebontását, mennyiben akarja – politikai, hatalmi érdekeinek háttérbe szorításával – a köz érdekét szolgálni.