Az ember, aki békét hirdet, de a háborúból húz hasznot

Aligha valószínű, hogy az orosz elnök magyar barátja kedvéért indította meg háborúját Ukrajna ellen. Természetesen továbbra sem tudjuk, hogy mi hangzott el annál a nagyon hosszú moszkvai asztalnál, amikor Orbán Viktor február elején ott járt. Még az is lehet, hogy Vlagyimir Putyin megkérdezte, miképpen segíthetne az éppen a parlamenti választásra készülő magyar miniszterelnöknek és a választ úgy is érthette, hogy jó lenne valami szokatlan, egyedi, meglepő lépés – és a több mint hetven évig békés Európában egy agresszív támadás kétségkívül ilyen.

Akármi és akárhogyan is történt, az tagadhatatlan, hogy ez a háború nagyon jól jött Orbán Viktornak. Előbb segített neki, hogy ismét kétharmadot szerezzen a választáson, azóta pedig változatlanul tetszeleghet a béke apostolának szerepében. Ez pedig most, amikor olyan intézkedéseket kényszerül hozni, amelyek még a hívek körében is csökkenthetik a támogatottságát, különösen fontos számára. Ha ugyanis naponta kijelenti, hogy milyen rémséges a háború, mennyi szenvedést jelent (függetlenül attól, hogy egy elhibázott politika összes baklövését nem lehet(ne) vele indokolni), ő pedig békét akar, azzal a többség nem nagyon tud vitatkozni. És egyelőre még kevesen veszik a fáradságot, hogy kijelentései mögé nézzenek, elgondolkodjanak azon, miről is szól – és mit próbál elfedni – ez a kommunikáció. Biztosak lehetünk azonban, nem marad ez mindig így.

A jelenlegi veszélyhelyzetben – amit persze nem úgy kell érteni, ahogy azt a hatalom igyekszik eladni, de mégis csak realitás – egyre több a hibázási lehetőség. Ami magával hozhatja a megvezetett tömegek ébredését is. Interjúnak álcázott újabb pénteki rádiós szózatában például Orbán Viktornak volt egy mondata, amely annyira kétértelmű, hogy már veszélyes is lehet számára. Éppen azt taglalta, miért volt szükség a katás adózás szigorítására, amikor a műsorvezető – ezúttal Nagy Katalin helyett Törőcsik Zsoltnak hívták a mikrofonállványt – helyénvalónak érezte, hogy alákérdezzen és így lehetőséget teremtsen az ellenzék ekézésére. Meg is történt, a szónok kapott az alkalmon és többek között kifejtette, hogy a választási kampányban bebizonyították, nem lehet rájuk bízni az ország vezetését, háborús körülmények között pedig végképp nem. Majd közölte: „háborús helyzetre az összefogás a megoldás és nem a politikai haszonlesés”.

Így érvelt az az ember, aki éppen a háborús helyzetet használja arra, hogy megindokolja, miért kell kiigazítani egész eddigi politikáját – különös tekintettel a gazdaságra, amely egyre mélyebbre süllyed –, és emiatt miért van szükség rég nem látott megszorításokra (még ha a fideszes szótárban ezt nem is így nevezik). Vagyis ez az ember – és egész csapata – hetek, hónapok óta azzal van elfoglalva, hogy abból a helyzetből, amelyet Vlagyimir Putyin teremtett a világ számára, politikai hasznot szerezzen. Ezzel pedig nem csupán a választás nyomán még letargikus állapotban lévő hazai ellenzékkel száll szembe, hanem nemzetközi szövetségeseivel, az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval is. Az, hogy a határokon belüli összefogást maga lehetetleníti el, nem újdonság. Ha bármelyik ellenzéki erő együtt akarna működni vele, ahhoz el kellene fogadnia az ő feltételeit, ami már eleve kizár bármilyen közös tevékenységet.

Azzal viszont, hogy lényegében nyíltan harcot hirdet a nemzetközi összefogással szemben, nemcsak saját magának árt – erről még azt mondhatnánk: lelke rajta –, hanem az országnak is. De a jelek szerint ez sem érdekli. Ezért támadja minden korábbinál erőteljesebben a szankciókat, miközben békét szorgalmaz. Amivel ugyan mindenki egyetérthetne, ha közben nem állna nyilvánvalóan az agresszor mellé. Az a kijelentése ugyanis, miszerint tárgyalni kell az oroszokkal a tűzszünetről, aztán pedig békét kell kötni, egyértelműen ezt jelenti. Miközben a világ jobbik része megpróbálja elszigetelni azt a hatalmat, amelynek egyetlen célja, hogy megbontsa a kialakult világrendet és ezzel véget vessen a békés európai korszaknak, Orbán Viktor egy kalap alá veszi a támadót és a megtámadottat. Nincs szava az agresszorról, olyan békét teremtene, amelyben az erőszak mindennapos eszköz lehetne. Természetesen a béke jegyében.

Ennyit érnek a békéről és a háborúról naponta ismétlődő kijelentések. A szavak lassan már elvesztik eredeti jelentésüket és a hatalom emberei – élükön a vezérrel – egyre hiteltelenebbé válnak. Hiszen a háborús helyzetet használják ki, hogy saját politikájukat megpróbálják elfogadtatni a társadalommal. Nem tudjuk, mi történt annál a hosszú moszkvai asztalnál hónapokkal ezelőtt, de mostanra már biztosan nincs Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin között akkora távolság, mint akkor látszott. A miniszterelnök érvei közt előkelő helyen szerepel azok elítélése, akik – szerinte – nyerészkedni akarnak a háborún. Miközben ő egész politikáját erre alapozza.

Eddig – látszólag – bejött. De maga is tudhatja, ez a haszonlesés nagyon veszélyes lehet.