Bencsik és a Hír TV az oroszoknak drukkol
Bencsik András még nem találkozott olyan emberrel, aki, ha vesz egy mély lélegzetet (sic!), nem mondja azt ki, hogy igen, ő az oroszoknak drukkol. Erről beszélt a Hír TV Sajtóklub című műsorában a Demokrata főszerkesztője, ebből arra kell következtetni, hogy igen sajátos szempontok alapján válogatja meg, kikkel áll szóba. Mások ugyanis, szemben Bencsikkel, szoktak olyan emberekkel találkozni, akik nem az agresszornak drukkolnak, s ehhez mély levegőt (nem pedig lélegzetet) sem kell venniük.
Arról a Bencsik Andrásról van szó, aki 1986-ban, az akkori Népszabadság pártrovatának oszlopaként a Szovjet-Magyar Baráti Társaság nagyszerűségéről zengett hősi éneket. Pedig abban az időben már egyáltalán nem volt kötelező öles nyelvcsapásokkal kinyilvánítani a pártállam iránti lojalitást, kivéve persze, ha valakinek távolabbi céljai voltak az egypártrendszerrel, például rástartolt valamilyen párttitkári, vagy hasonló fontos beosztásra.
Mindez persze legyen Bencsik baja, számoljon el ő a lelkiismeretével, ha akar egyáltalán. Az pedig, hogy az élet-halál harcát vívó Ukrajna elnökét pulóveres színművésznek nevezi, neveltetés kérdése: akinek volt gyerekszobája, az ennél jobban megválogatja a szavait.
„Amikor az oroszokat nyolc éven át a Donbaszban lőtték az ukránok, az nem volt agresszió?” – tette fel magának a kérdést Bencsik. Ennek, mondjuk, még egyszer neki lehetne futni. Senki sem vitatja, hogy a Donbaszban élő oroszokat érték méltánytalanságok az ukrán állam részéről, ám az az állítás, hogy nyolc éven át lőtték őket, ordas nagy hazugság. A Donbaszban senki nem bombázott lakóházakat, nem verte szét az infrastruktúrát, nem ölték meg emberek ezreit egy „különleges katonai műveletnek” hazudott háború keretében.
Ezt persze Bencsik is tudja, mégis gátlástalanul hirdeti a maga hazugságait. Teheti, mert nem kell félnie a felsőbbség haragjától. Bencsik ugyanazt mondja, amit Orbán Viktor gondol, de egy uniós ország miniszterelnökeként ezt nem mondhatja ki. Így hát, pótcselekvésként, be kell érnie azzal, hogy naponta ötször elmondja: mi a béke pártján állunk, és az azonnali tűzszünet a megoldás.
Ami így, orbitális hazugság. Akik csak ennyit mondanak erről a mocsokban fogant háborúról, azok nem a béke, hanem Putyin pártján állnak. Fordítva ülnek a lovon, mert a majdnem egy éve tartó háború nem azzal kezdődött, hogy a NATO tagállamai fegyvereket küldtek Ukrajnába és szankciókat vezettek be Oroszország ellen. A háború úgy indult, hogy a Putyin vezette Oroszország megtámadta a vele szomszédos Ukrajnát. Ez volt a kezdet, előtte nem lőttek senkire, nem gyilkolták az embereket, nem romboltak lakóházakat, kórházakat, iskolákat, nem semmisítették meg egy ország infrastruktúráját.
Aki valóban azt akarja, hogy béke legyen, annak nem elég azt szajkóznia, hogy a béke pártján áll, mert ennek önmagában nincs értelme. A békevágyhoz azt is hozzá kell tenni, hogy az oroszok azonnal hagyják abba egy független ország megszállását, és vonuljanak ki az elfoglalt ukrán területekről. Akkor lesz igazi tűzszünet, és azután kezdődhetnek meg a béketárgyalások. Legelőször arról, hogy az agresszor – Oroszországról beszélünk, ha Bencsik és a Sajtóklub számára nem volna világos – milyen kártérítést fizet Ukrajnának. A meggyilkolt embereket ugyan nem lehet feltámasztani, és a szenvedéseket sem lehet semmivé tenni, de az építményekben és az infrastruktúrában okozott kárról érdemes tárgyalni.
Erről kellett volna a Szovjet-Magyar Baráti Társaság egykori méltatójának beszélni, ám félő, hogy Orbán Viktor összevonná a szemöldökét, és a Putyintól kapott Barátság érdemérem tulajdonosa, Szijjártó Péter külügyminiszter is megkérdezné, hogy hát ezt hogyan is gondoljátok. Válaszul Bencsik haptákba vágná magát, és úttörő becsület szavára megfogadná, hogy ilyen butaság többé nem csúszik ki a száján, s ha a Kedves Vezető úgy kívánja, leírja százszor, hogy mi az oroszoknak drukkolunk, tegyenek bármit, akkor is.
