Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal!

Dr. Dávid Ferenc       2020. október 17. 16:08 2020. okt. 17. 16:08

„Becsülöm Szél Bernadett és Hadházy Ákos aktivitását. Tevékenységük azonban csak akkor lehet eredményes, ha az ellenzéki politikai pártokat is bevonják a szervezésbe. Ha ezt eddig elmulasztották, akkor villámgyorsan pótolják. Egy (két) fecske ugyanis nem csinál nyarat, de ha rajokban látjuk őket repülni, akkor biztosan tudható, hogy közeleg a nyár. Ennek szellemében kell eljárni az október 23-i tiltakozás előkészítésekor.”

A fenti mondatokkal fejeztem be október 13-i - „Egy (két) fecske…című - írásomat, amelyben azt sürgettem, hogy a Szél - Hadházy kettős egyeztessen a tervezett demonstrációval kapcsolatban az ellenzéki pártok vezetőivel, és vonja be a szervezésbe a pártaktivistákat is. Végig bogarásztam a hat politikai közösség (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, PM) hivatalos honlapjait, amelyeken – hangsúlyozom pillanatnyilag – egyetlen szó nem található az október 23-i Kunigunda utcai rendezvényről.

Szombat (október 17.) reggel mind Hadházy Ákos, mind pedig Szél Bernadett Facebook-ján az olvasható, hogy „Október 23-án NEM TEHETJÜK MEG, hogy ne tiltakozzunk a hazugság ellen, de az egyetlen felelős döntés ebben a helyzetben az, ha átalakítjuk a tervezett rendezvényünket és autós demonstrációt tartunk. (...)Autóval megyünk, de október 23-án vegyük blokád alá a hazugsággyárat!  Helyes!  Az új bejegyzésben azonban megint nem említik, hogy számítanak az egységbe szerveződött ellenzéki pártok tagjaira, aktivistáira és potenciális szavazóira. A Facebook bejegyzésből kiderül, hogy beszédek is lesznek. Én bizony kíváncsi vagyok arra, hogy kik lépnek a dobogóra, és azt gondolom, hogy az esemény látogatottságát is befolyásolni fogja a szónokok személye. Erről sem tudunk semmit.

Merengésem közben gyorsan olvastam Lendvai Ildikó kiváló írását a szombati Népszavában, aki udvariasan, de sürgetően arra hívja fel a figyelmet, hogy „Kósáné Kovács Magda után szabadon: nem elég koalíciót kötni, annak is kell látszani. Ideje az ellenzéki szövetséget ütőképes szervezetté tenni, annak rendszeresen működő hivatalos fórumait megalkotni. Nemcsak a programírásra, hanem a sürgős operatív lépésekre is.”

Egy elsöprő erejű tüntetés megszervezése számos operatív döntést igényel. Október 23-i olyan jeles nap, amikor az ellenzék – az ’56 – os felkelésre való emlékezés keretében, együttműködve civilekkel, függetlenekkel, szakszervezetekkel stb. – ismét demonstrálhatja erejét és egységét, erről nem szabad lemondani. E helyett azt látom hat nappal az ünnep előtt, hogy a gyalogos felvonulás elmarad, és autós tüntetésre változik. Ez – különösen járvány idején - indokolt és érthető, de a lényegen nem változtat. Két tisztességes és igen aktív parlamenti képviselő szervez demonstrációt, de továbbra sem tudható, hogy a „Köztársaság párti” koalíció ehhez miként viszonyul. Nem mutogatok senkire, nem keresek felelőst, csak egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy 2020. őszén még nem mindenki látja be, hogy egységben az erő, és hogy „sok lúd disznót győz”!

Lendvai Ildikó jegyzetének címével zárom írásomat: „Mire várunk, ellenzék?” Tényleg, mire is?