Kétharmados ország
Hatalmas taktikai készülődés sejthető minden potens politikai szereplő esetében. Jól megnézve ugyanis a dolgot, nem a 2026-os választási győzelem a kérdés, hanem az utána következő időszak.
Orbán azon túl, hogy soha nem adja fel a győzelmi célt, azon dolgozhat, hogy a NER veresége ne legyen túl nagy, és csak abban az esetben fogja „véresen komollyá alakítani” a küzdelmet, ha a kétharmados Tisza győzelem igen valószínű lesz. Ez amúgy matematikailag nem igazán esélyes mindaddig, amíg a DK és a többi kis párt a győzelmi számítások szempontjából fontosabb egyéni választókerületekben a Tisza ellen fog indulni. Mivel Orbán bízhat az ellenzéke „bölcsességében”, azt gondolom, hogy a kétharmad felől most augusztusban még nyugodt lehet. Így tehát Forma1-verzióban dolgozhatnak: a jelenlegi versenyautót karbantartják, fényesítik, sztárolják, de a mérnökcsapat a háttérben már a jövő évi autót tervezi. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy eljárásokat dolgoznak ki, anyagi eszközöket tesznek félre, embereket keresnek fontos pozíciókra abból a célból, hogy a kormányváltás után elszabotálhassák a változásokat. Ha ugyanis sikerül bedönteniük az országot, akkor igen esélyes, hogy egy előrehozott választáson újra többséghez jutnak, nem lévén más alternatíva. És akkor lesz igazi nagytakarítás, nem pedig most ősszel! A beígért utolsó negyedévben a „féreg-pucolás” be fog következni, de inkább kirakatszerű módon, kisebb számban, és csak az ismertebb embereket viszi majd igazságszolgáltatás elé a hatalom. Az előbb említett későbbi megtorlás azonban már le fog hajolni mindenkiért, aki valamilyen szinten hatékony véleményformáló tevékenységet folytat kisebb vagy nagyobb eléréssel. Mindezekre tekintettel, a NER-pártokkal szemben semmilyen bizalommal nem szabad lennie annak, aki nincs bekötve a rendszerbe és néhány hónapnál távolabb gondolkodik. Akik meg be vannak kötve, azokhoz nem kell szólnom, mert pontosan tudják, mi a tét.
A Tisza nem tehet mást, minthogy a győzelemre, és az igazi felhatalmazást jelentő kétharmadra készül. Itt fontos észrevenni, hogy csak a kétharmad biztosíthatja a rendszerváltást, a kisebb győzelem legfeljebb kormányváltásra ad lehetőséget. A kettő között az előbb említett orbáni visszatérés lehetősége a különbség, ami a nemzet szempontjából több generációra meghatározó differencia. Éppen ezért, magam is kezdek hajlani arra, hogy az ismeretlenre „szavazzak”, azaz egy új kétharmadra, ami reményeim szerint nem jelent tisztán Tisza-összetételt. A remény pedig az, hogy ősszel Magyar Péterék elkezdik bevonni a civileket a munkába, illetve a most önálló indulást jelentő kis pártok (ide nem értve a DK-t) kiegyeznek a Tiszával. Így előfordulhat, hogy egy nem életveszélyes, tulajdonképpen „koalíciós” kétharmad jön létre. A Tiszának jelenleg egyszerre kell dolgoznia a 2026-os döntő és nem döntő győzelmet követő stratégiáján, ezért ideje nem sok marad a „féregirtással” foglalkozni: ezt helyettük a bevont civileknek kell lereagálniuk. Az a helyzet, hogy nincs más hátra, mint az elmúlt hónapokban emberfeletti munkát elvégző, fejlődőképesnek mutatkozó Magyar Péternek bizalmat szavazni, és kritikusan, mellérendelt módon segíteni az építkezését.
A kicsi, bejutási küszöb-mellényt viselő pártok alkupozícióra törekednek, és bízom abban, hogy a megfelelő időpontban csatlakozni fognak a többséghez, mert most tényleg „a víz az úr”. Azt is értem, hogy döntésük biztonsági kérdés is volt egyben, hiszen az önálló megmérettetés bejelentésével levették magukról a célkeresztet. Indulásuk úgy kell a Fidesznek, mint az éhezőnek a falat kenyér, ezért nem zárható ki, hogy a bejutásukat törvénymódosítással is segíteni fogja a veszélyben lévő hatalom. Ennél többet hozzájuk sem kell szólnom, mert ők is pontosan tudják, mi a tét, abban azonban nem vagyok biztos, hogy a szavazóik is értik-e a lényeget.
A DK-nak semmilyen tanácsot nem adhatok, elvárásom nem lehet velük kapcsolatban, mert a szavazóik egy olyan kemény magot alkotnak, amely törhetetlen. Ők teljesen biztosan értik a saját politikájuk lényegét. A DK egy választási enklávé a politikai térképen.
Nem a 2026-os győzelem a kérdés, hanem az azt követő időszak, amely egy hosszú és lassú építkezéshez vezethet, vagy pusztító revanshoz.
Úgy tűnik, hogy amit elkerülni szerettünk volna, az bekövetkezett: kétharmados kérdéssé vált az ország sorsa. Nem menekülhetünk tovább az igazság elől.
