Magyar Messiás, avagy mikor bukik meg az Orbán-kormány?

Föld S. Péter 2024. március 21. 07:50 2024. márc. 21. 07:50

Magyar Péter egy üstökös gyorsaságával tűnt fel a hazai politikai életben. Olyan gyorsan jött, hogy még meg sem érkezett, máris ott volt. A Diákhitel Központ volt vezetőjét, a volt igazságügyi miniszter volt férjét – mennyi „volt” van ebben a történetben – rajongók és újságírók hada kísérte az ügyészségre, ahol meghallgatták az általa korábban megszellőztetett korrupciós ügyben. Magyar olyan bizonyítékokat ígért – és ígér a következő, egy héttel későbbi meghallgatására, – amelyektől, elmondása szerint, le kell mondania a kormánynak.

Kissé nagyot vállalt ezzel a kijelentéssel a sokak számára szimpatikus, mások szerint legalábbis gyanús indíttatású fiatalember. Aki – jogász végzettségű lévén – a paragrafusokat jól ismerheti, ám a magyar valósággal a jelek szerint nincs igazán tisztában. Lehetnek persze olyan dokumentumok a birtokában, amelyek normális üzemmenetben elhozhatják egy kormány bukását, ám Magyarországon már régóta nincsenek normális viszonyok, és valójában senki sem tudja, mi kell ahhoz, hogy Orbán és a Fidesz belebukjon abba a rengeteg gazemberségbe, amit az elmúlt 14 évben Magyarország ellen elkövettek.

Számos alkalom lett volna ugyanis, hogy Orbán és kormány kitörje a nyakát a botrányok miatt. Kezdve rögtön a hivatalba lépésük utáni egyik első intézkedésükkel, amikor Selmeczi Gabriella vezényletével gyakorlatilag lenyúlták az emberek magánnyugdíj-pénztárakban tartott 3 ezer milliárdos megtakarításait. Ez már önmagában elegendő lett volna a bukáshoz, ám Orbánék ezt az akadályt is könnyen vették – volt egy kis duzzogás és elégedetlenség, de aztán elmúlt az is. 

Nem sokkal ezután jött a plágiumbotrányba belebukott Schmitt Pál esete, amikor kiderült, hogy Orbán Viktor egy olyan embert jelölt köztársasági elnöknek, aki mások tollával ékeskedve, csalással szerezte meg a diplomáját. A Schmittet követő Áder Jánosnak nem voltak balhés ügyei, beérte a hallgatag horgász szerepével. Ám az őt követő Novák Katalinnak – ugye, emlékszünk rá, jó egy hónappal ezelőtt még ő volt Magyarország államfője – az úgynevezett kegyelmi botrány miatt volt muszáj dicstelenül távoznia a hivatalából.

Orbán újabb választása – Sulyok Tamás volt alkotmánybíró személyében – sem volt szerencsésebb. Sőt, kifejezetten rossz húzásnak bizonyult, mert róla meg az derült ki, hogy hazudott apja náci múltjáról, s az elhurcolt zsidók vagyonára ácsingózó (és azokat meg is szerző) papát a kommunisták áldozataként, szociálisan érzékeny, filoszemita hazafiként állította be.

És ezek csak az államfők körüli botrányok, miközben számos más gazemberséget is említhetnénk. Konkrétumokat és általánosságokat – legújabban például a bevezetni szándékozott „fapados” szülészeteket. De emlékeztetnénk Kósa Lajos esetére, aki ostobán és mohón bedőlt egy csalónak bizonyult csengeri háziasszony milliárdos örökségi ajánlatának, vagy arra, hogy a Fidesz egyik alapítója, Szájer József néhány évvel ezelőtt egy nem engedélyezett brüsszeli melegpartiról egy ereszcsatornán próbált menekülni. Balszerencséjére ez nem sikerült, és a politikai karrierjébe került. 

Más kormány már belebukott volna abba, hogy egyik alapembere, a lólengés olimpiai bajnoka, mellesleg Győr város akkor még hivatalban lévő polgármestere, egy adriai jachton ringatózott, örömlányok társaságában múlatva az időt. Szent ember volt ő is, egészen addig, amíg ki nem derült róla, hogy nem az.

A többi eset közül csak néhány, leginkább címszavakban: Rogán Antal helikopteres kalandjai, Semjén Zsolt svédországi vadászkalandjai, s ha már a svédeknél tartunk: Svédország NATO csatlakozásának szégyenletes halogatása.

Ennyi mindent kibírt Orbán és a Fidesz, ráadásul úgy, hogy bár a tetszési indexük csökkent, még mindig toronymagasan vezetik a tabellát. 

Ilyen körülmények között a kormány bukását ígérni a csodavárásra mindig hajlamos magyaroknak felelőtlenség, de minimum vakmerőség. Akkor is az, ha tudjuk, hogy semmi – így Orbán és a Fidesz hatalma – sem tart örökké. Úgyhogy, akár be is jöhetnek Magyar Péter számításai. Mi – bár nem hiszünk benne –, Magyarország jól felfogott érdekében mégis drukkolunk annak, hogy a következő ügyészségi meghallgatás után Orbán és kormánya bejelentse lemondását, s ezzel egyidejűleg azt, hogy a Fidesz prominensei távoznak a közéletből.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom